Lássuk először hogyan is működik a dolog. Olvasom a pártlapban (az egyikben, mondjuk melyik nem az, szóval esetemben a "pártlap" kitétel azt takarja, hogy: hazai politikai napi/heti/egyéblap) Hegyi Gyula kommunizmusmosdató szólamait, a tartalom most nem érdekes, hanem a felütés és a bevezető. Azzal nyit, hogy Magyarországon van a progresszió letéteményese, a baloldali és a liberális, akiknek van az a bizonyos küldetése:
A magyar progresszió hívei az elmúlt negyedszázadban elvesztették vagy inkább feladták a történelem értelmezése körüli küzdelmet, s most riadtan látják, hogy ennek szükségszerű politikai következményei vannak és lesznek.
Tehát a magyar progresszió híveinek szent kötelessége értelmezni, mert különben jönnek a másikok, akiket gyorsan lemáraizunk en gros:
Márai Sándor 1944-es Naplója utolsó oldalain így ír az általa is idézőjelesen említett „jobboldali, keresztény magyar emberek” felelősségéről: „amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet”.
Klasszikus kirekesztő eljárás: idézőjelesen említem, összemosom, kizárom: ezekkel nemzetet építeni nem lehet, és nem csak, most, hanem mindörökké, ámen:
Ez a mondat akkor pesszimizmusnak hangzott, de mára irigylésre méltóan optimista kicsengésű. Hiszen a második világháború végén joggal lehetett várni, hogy az új rendszer, akár polgári demokrata, akár szocialista lesz, előbb-utóbb olyan embereket nevel fel, akik bizonyosan nem „jobboldali érzelmű, nácibarát magyarok”, hogy ismét Márait idézzük. A mai fiatalok, s különösképp az itthon maradó, humán szakos egyetemisták és kezdő értelmiségiek jelentős részére gondolva ebben már nem lehetünk olyan biztosak.
Most tekintsünk el attól az ősbolsi kiszólástól, hogy embereket a rendszer nevel fel, bár nem könnyű, pláne, annak, aki volt, mert muszáj volt lennie úttörő és akkor szó se essék arról, hogy a KISZ milyen Gyurcsányokat nevelt fel nekünk, nézzük inkább csak ezt a bizonytalanságát a szerzőnek, hogy jajj, istenem, itt a tökig érő barna veszedelem a fiataljaink között. A szerző persze nem írja le, de mi tudjuk, hogy mire alapozza ezt a mítoszát. Az Aktív Fiatalok nevű kutatócsoport készített egy tanulmányt, amit aztán boldogan elkezdett értelmezni minden egyes véleményvezér, pláne a pártlapoknál. Tarol a Jobbik, az egyetemisták körében az LMP veri a Fideszt, írja ugyanaz a szoci pártlap, és persze rímel rá az összes többi is, tehát kezdetét veszi a mítoszgyártás. Az eredeti írásban még megemlítik, hogy ennek a kutatásnak lenne módszertana is,:
(Az adatfelvétel – amelynek keretében 1700 egyetemistát kérdeztek meg – módszertani leírása elolvasható az aktivfiatalok.hu weboldalon.)
de persze ezt csak így, zárójelesen, holott a lényeg pont a módszertanban lakik. Ha az a tárgy, aki a pártlapnál a cikket írta történetesen újságíró lenne és nem valami kopipésztre szakosított interfész akkor pont neki lett volna a dolga elolvasni azt a módszertant, megkérdezni egy hozzáértőt, hogy vajon egészen biztosan minden rendben van-e vele, és ha felmerül némi disszonancia addig járni utána, amíg meg nem érti, hogy mi is ezzel a kutatással a probléma, és miután megértette már úgy interpretálja, hogy minimum a felmérés hitelességi lövésnyomait is bemutatja, de nem, a pártlap ilyesmire nem való, oda a "megdöbbentő adat" kell, mert a pártnak az a fontos, hogy a tengermély barna veszedelem orrba-szájba hangsúlyozva legyen. És ha a pártnak ez az érdeke, akkor a pártlap megbízhatóan szállítani is fogja, és ha már szállította, akkor a magára, mint a progresszió felkent apostolára tekintő baloldali értelmiségi, úgyismint közíró a soron következő megmondásában már szigorú tényként fog visszautalni a közlésre, így lesz a fiataljaink zöméből szarfaszú náci idézőjeles jobboldali idézőjeles magyar, akikkel tudvalevőleg nem lehet nemzetet építeni, tehát kapára, kaszára kedves elvtársak, mert csak mi maradtunk! Ezt aztán egyre többen át fogják venni, tényként fogják továbbadni és már meg is képződött a ballib fejében, a hazai progresszió egyedüli letéteményesében a mítosz, hogy a fiatalok azok zömmel jobbikos nácik.
Ez a mítosz ugyanúgy megállíthatatlannak tűnik, mint a progresszívek legtöbb hasonló mítosza. Hiába mondják el a hozzáértők, hogy az a bizonyos kutatási módszertan eléggé necces, hogy annak a mintának az alapján amivel dolgoztak nem igazán lehet komolyan vehető állításokat megfogalmazni a teljes sokaságra, tehát a magyar egyetemistákra és főiskolásokra, amikor közben a pártlap már sans géne azt írja bolddal, hogy:
Felsőoktatás – Megdöbbentő kutatási adatokat tettek közzé a fiatalok pártpreferenciáiról
Így kell már a címben hazudni. Nem, nem a fiatalok pártpreferenciáiról tettek közzé, hanem a magyar egyetemisták és főiskolások preferenciáiról. Nem mindegy, hiszen ahogyan nem minden rovar bogár ugyanúgy nem minden fiatal egyetemista. De ki nem szarja le a részleteket, a pártnak kell a náciveszély, a pártlap megbízhatóan szállítani fogja a mítosz-alapanyagot, a progresszív értelmiség elitje pedig szorgalmasan nekilát, hogy belelapátolja a véleményvezérek és mindenféle multiplikátorok szájába, akik aztán majd lelkesen tovább fogják mondani, és amikor rákérdezek egyiknél, hogy ember, honnan van neked ez a tudásod hisztérikusan rám fogja baszni az ajtót azzal, hogy ilyent kérdezni is blaszfémia, az ő tudása van, volt és lesz, mert az nem egy lett tudás, hanem olyan, mint valamiféle istenhit, ami mindig is volt, és ahogyan azt nem illő megkérdőjelezni ugyanúgy nem szabad a magyar progresszió letéteményeseinél sem firtatni azt, hogy honnan lett a hiedelme, mire alapozza, hogyan keletkezett. Credo, qui...
(Hegyi Gyula írásával érdemben nem szeretnék foglalkozni, pedig talán megérné. Benne van ugyanis ebben a kis szösszenetben annak a summázata, hogy miért is taknyolt el ilyen csúfosan ez a honi progresszió. Azért, mert ilyenek a letéteményesei. Így gondolkodnak. Ilyen a küldetéstudatuk. Igen, kedves Lengyel László, ez az, amit te, ti elbasztatok az elmúlt akárhány évben, hiszen nektek nem Orbánnal kellett volna foglalkoznotok, mert arra úgysincs semmi hatásotok, hanem a Hegyi Gyulákkal, a pártlapokkal, a mítoszokkal, azzal, hogy a honi progressziónak a legsúlyosabb károkat nem a fidesz, nem Orbán, nem a Jobbik, nem a jobboldali értékekre ácsingózó fiatalok okozzák, hanem a hamis és sokszor ostoba mítoszok gyártói. Azok, akik annyira a honi progresszió letéteményeseinek vélték magukat, hogy a nagy akarás közepette még csak észre sem vették, hogy a balliberális pártpolitikai elit érdekei szerint ugráló csicskákká silányultak, sokadrangú mítoszgyártókká, Gyurcsányok és Mesterházyk, újabban pedig Bajnaik és Szanyik felszopóivá, időnként jól-rosszul fizetett táskahordóivá, mikrofonállványaivá, szócsöveivé. Erről kéne már lassan beszélni, mert azt, hogy Orbán rossz jelentjük, húsz év alatt sikerült megértenünk, többet már nem kéne mondogatni. Illene most már egy kicsit tisztába tenni azt a bizonyos progressziót is, értelmiségiként, felelősen, különben maradnak a hülye hiedelmeink és akkor annyi a honi progressziónak néhány évtizedre.)
Bónusz: a progresszió hívei, amint éppen hódítják vissza a történelmet: