Nem fogják elhinni, januárban már megint lesz egy civil tüntetés. Minimum. De ez immáron lassan egy szokványos tüntetés lesz, kezdeményezi a franc se tudja, hogy ki, majd csatlakozik a demonstrációhoz körülbelül harmadannyi szervezet, mint ahány ember az eseményen várhatóan megjelenik. SZABAD OKTATÁSÉRT DEMONSTRÁCIÓ, hirdeti a meghívó, és a továbbiakból megtudhatjuk azt, hogy a hirdetőtábla megírói még nem jutottak el oda az informatikai tanulmányaikban, hogy üzembiztosan ki bírják a Caps Lock gombot nyomni, valamint azt, hogy az eseményhez a következő szervezetek csatlakoztak eddig:

Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesület
Hallgatói Hálózat
HAT - Hálózat a Tanszabadságért
Hívatlanul Hálózat
Középiskolai Hálózat - KIHA
OktpolCafé
Történelemtanárok Egylete

No és persze azt is, hogy lennének nekik követeléseik. Nekem az utolsó tetszett a legjobban: Legyen szabad tankönyvpiac! A szabad tankönyvpiac, az roppant fontos, már egyenesítem is a kaszát és reszkess, gaz Orbán, mert annyi neked!

De most komolyan: ki az, aki nem szarja le ívesen ezt az úgynevezett szabad tankönyvpiacot? És miért is ne tenné? Volt valaha is ilyen? Ha volt, jó volt? Kinek? És miért? Mi a fenéért kell hülyítenünk már megint magunkat valami olyasmivel, amiről mi magunk is tudjuk, hogy a legcsekélyebb mértékben sem érezzük fontosnak? Elmondanám, hogy erre a tankönyv-dologra 1994 óta vagyok érzékeny, ettől az évtől van ugyanis folyamatosan mind a mai napig gyerekem a közoktatásban, és láttam pár dolgot. Gondolom a kedves olvasó is, ha van/volt iskoláskorú gyereke. Apróságok, például olyasmi, hogy az iskola megvette központilag az X tankönyvet, majd a tanár rögtön az első órán kinyilatkoztatta, hogy márpedig ő abból a szarból tanítani nem fog, akár elő se vegyék a gyerekek. Jó, rendben, de hát akkor miért kellett ezt megvegyük, miért nem egy másikat? Nincs válasz. Mint ahogyan arra sincs válasz, hogy miért kell piszkosul drága tankönyveket megvenni akkor is, ha már az előző két gyereknél is az volt a tapasztalat, hogy még csak ki se nyitották. Az a tanár nem szólt egy szót sem, ő azt a stratégiát választotta, hogy csöndben szabotál.

Plusz még olyan apróságok is, hogy hosszú éveken keresztül értetlenül néztem azt, hogy a szinte tökéletes állapotú használt tankönyvre nincs semmiféle másodlagos idézőjeles piac. Én például szívesen odaadtam volna akár ingyen is a kinőtteket, de a kutyának sem kellett és az iskola ebben nem látott semmiféle problémát. De mondom, sorolhatnám a tankönyv körüli nem túl szívderítő élményeimet hosszan, hiszen minden évben voltak sűrűn problémák, ezzel szemben nem túlzottan emlékszem olyan esetre, amikor tanár, diák, szülő uniszónó énekelte volna meg valamelyik tankönyvet. Akkor meg most mégis, ki a fene és mi a bánatért várja el tőlem, hogy felizguljak a szabad tankönyvpiac miatt?

Jó, ha szerző lennék, szerkesztő, vagy kiadó, akkor igen. Ha anyagi érdekem lenne, akkor én is erre biztatnák teli torokkal mindenkit, de nem van anyagi érdekem. Nekem csak kérdésem van, újfent csak kérdésem: miben reménykednek az ilyen hobbidemonstráció-szervezők, hogy permanensen olyan ügyek támogatására hívnak az utcára, mely ügyeket eddig se éreztem a sajátomnak, és most se nagyon igyekeznek meggyőzni arról, hogy ez számomra fontos lenne? Hogyan akarnak így civil mozgolódást elérni, ha a civilt csak egy megsétáltatandó alattvalónak tekintik? Körülbelül úgy, ahogyan a gyerekeim tanárai is afféle hivatalnak tekintették magukat és engem morcos alattvalónak, aki nem érti a rendszert és pampog, tehát közölni kell vele, hogy kuss, ezt így kell csinálni. Amíg ezen nem sikerül túllépni addig félő, hogy ugyanaz lesz, ami eddig is: néhány száz ember szépen eljátszadozik egymásnak, társadalmi hatása kereken nulla, a hatalom pedig lassan izomlázat kap a sok röhögéstől. Vesztes stratégián nálunk valami természeti törvény miatt tilos változtatni? Legalább azt érteném, hogy miben reménykednek...