Szomorúan olvasom az Indexen Falusy Zsigmond szomorú beszámolóját az ócsai szociális lakóparkról. Dupla a szomorúságom, mert egyrészt bármibe lefogadtam volna, hogy a dolog nem fog működni, másrészt a 2010 környéki közhangulatot ismerve abban is eléggé biztos voltam, hogy Orbánéknak mindenképpen meg kell csinálniuk ezt ahhoz, hogy kiderülhessen, miszerint tényleg nem működik. Sajnos ilyen volt, és még sajnosabb, hogy jó eséllyel még ma is ilyen a közhangulat. Orbándorfi történet, de ezek a történetek sajnos már csak ilyenek, a képviseleti demokráciában a politikus az az iparos, aki a közhangulat, az uralkodó értékek és attitűdök közepette minél több megrendelőt igyekszik magának összegyűjteni. Az ár nem számít, hiszen azt úgysem ő fizeti meg.

Szóval Ócsa. Szerintem meg kellett csinálni ahhoz, hogy esetleg (igen, sajnos nincs bizonyosság ebben sem) azok is belássák, hogy a dolog tényleg nem működik, akik eddig lelkesen hittek benne, hogy mégis. Rémlik valami bonmó, talán Churchillnek tulajdonítják, és valahogy így szól: bizton lehet számítani arra, hogy az amerikaiak helyesen döntenek, miután az összes többi lehetőséget végigpróbálták. Attól tartok, hogy Ócsa is ilyen, félek, hogy időnként az úton végig kell menni, és pusztán csak azért, hogy kiderülhessen: tényleg járhatatlan. Az Index írásának a felütését ("Kormányzati kudarccá vált végül a devizahiteleseknek épített ócsai telep") sajnos másként látom, szerintem ez a kudarc valójában társadalmi kudarc, csak hát ugye nem szívesen nézünk szembe ezzel, így inkább fintorogva tovább toljuk: ők voltak, nem mi!

Nem nagyon szeretnék abba részletesebben belemenni, hogy miért tűnik járhatatlannak az ócsai út, mert akkor ez egy roppant hosszú írás lenne, mesék feszülnének meséknek, és tán még az is elképzelhető, hogy megint balliberálisoznék egy picit, meg eliteznék, azt meg már lassan én is unom, így ez legyen inkább egy képes poszt, pictura est laicorum literatura, jöjjön tehát az az idézet Falusy Zsigmond írásából, ami erősen megfogott:

Később a tőkéket kivágták, és kurvák vették birtokba az út szélét, pont arrafelé, ahol most egy tábla jelzi: szociális lakópark. Egy pillanatra felkapjuk a fejünket. Van valami értelmezhetetlen ebben a szókapcsolatban, a lakópark kivagyi grandezzájához odatapasztani azt a bálásruha-szagú előtagot, amely egyből visszaránt a földre.

Jó reggelt. Tehát apránként el kéne kezdeni belátni, hogy a szegénység, a rászorultság tényleg stigmatizál. Ráadásul az ócsai szociális lakóházaknál azért lássuk be, akadnak az országban klasszisokkal randábbak is, lepukkantak, melyekbe még annyi komfort se fért bele, mint amennyi a nagy ócsai álom végére megmaradt. Ócsa is stigmatizál. Az ócsai gettó. Rezervátum. Vadaspark. A stigmával pedig nem az a legnagyobb baj, hogy liberális, humanista széplelkünket zavarja haboskávé-ivás és croissant-majszolás közben, hanem pont az, hogy amit ma a túlnyomó többség igen erősen elvárna a szegénységbe, a rászorultságba beleszorultaktól a stigma miatt sokkal nehezebben teljesíthető. Ez az elvárás az lenne, hogy lám, én is kidolgozom a belem, hajtok látástól vakulásig, hát akkor szíveskedjenek ezek a rászorultak is iparkodni, nehogy már az én nyakamon élősködjenek. Na, ez az iparkodás megy igen nehezen a stigmatizáltság miatt. Ki a fene áll szóba szívesen egy gettólakóval? Hát ezek ott ölik egymást! A városokban ez aztán sokszor beindít egy öngerjesztő folyamatot, a szociális lakások környékéről a picit is tehetősebbek igyekeznek elköltözni, a helyükre pedig olyanok jönnek, akik már elindultak lefelé a lejtőn, és számukra már csak az erősen nyomott áron értékesített ingatlan a megfizethető, így aztán szépen ki is alakulnak a városi gettók, lehet évtizedeket agyalni, rengeteg pénzt elkölteni arra, hogy egy általunk okozott problémát miként is oldjunk meg.

De vajon tényleg szükségszerű-e, hogy egy szociális lakás, avagy akár egy szociális lakópark úgy épüljön meg, hogy az már pusztán a kinézetével is stigmatizáljon? Szükségszerű-e, hogy már újonnan is a lepukkantság, a szegénység, a rászorultság, a kilátástalanság látszatát sugározza? Egyesek szerint nem szükségszerű. És most jöjjenek a képek. Öt, de aki többet is szeretne látni olyan, eleve szociális lakás jelleggel tervezett és épített épületből, amelyeknél szempont volt az, hogy már a küllemével is kerülni igyekezzenek a stigmatizálás látszatát is itt nézegethet annyit, hogy a végén már ő is unni fogja. Tehát akkor öt kép, olyan épületekről, amelyekben olyan emberek laknak, mint az ócsai szociális lakópark stigmatizáltjai: 

A képek forrása: archdaily.com

Nem, kedves olvasó, ebben a posztban nincs semmi "bezzeg ott, miközben itt", nem szeretnék semmi löttyös nagy általánosítást megmondani, pláne azért nem, mert közben tudom, azért egy kicsit nálunk is vanogat már ez a személet, lásd a Práter utcai szociális bérházat, vagy a most megbokrétázott százlakásos angyalföldi passzívházat, pláne nem szeretnék aktuálpolitikát ebbe a posztba, maradjunk annyiban, hogy ez most csak egy kis merengés azon, hogy milyennek szeretném én látni a honi közgondolkodást. Tudják, mesék feszülnek meséknek, de végső soron ezeket a meséket mi meséljük, egymásnak, dünnyögünk ezt-azt, majd a meséink hatására elindulunk ilyen-olyan utakon. Amelyeken sajnos időnként akkor is végig kell mennünk, ha néhányan, de nem elegen már az út elején látjuk, hogy zsák. Talán emiatt sem mindegy, hogy milyen meséket mesélünk és hogyan, mennyire hihetően, mennyire meggyőzően.