Lengetjük a lobogót, óriásplakátra írjuk, tüntetni megyünk érte, álmunkból felverve is skandáljuk, hogy tudásalapú társadalom, oktatás, képzés, kutatás, életünket és vérünket érte, valamint vesszen, aki mindezt el akarja venni tőlünk. Remek. Csak az a baj, hogy amikor valami konkrétum lenne, amikor az előbbiek valahogyan manifesztálódnak arra már a kutya sem kíváncsi. Még nagyobb baj, hogy ezt maguk a konkrét cselekvők is teljesen rendjén valónak gondolják, ezért nem is törik úgy komolyabban magukat, hogy legalább pár kutyát kíváncsivá tegyenek.
Egy ilyen konkrétumról értesültem én a napokban, de ez is csak úgy, mintegy mellékesen történt, jött a papír, mert vagyunk mi papíralapú társadalom is, hogy lesz esemény, és kéne egy kis pénz. Persze megértik, ha nekem nincs, de azzal is sokat segítenék, ha tovább tudnám a lejmolást passzolni valami olyan cégnek, amelyik adna is, magyarán vagy pénzt kérnek tőlem vagy egy kis protekciót, egy kis kijárást, mert hát így megy ez. Legyen, de akkor legalább hadd lássam már, hogy miről van szó, onlájn entitásként élő emberkék lennénk, keressünk tehát egy linket, linkecskét, egy megosztható fészbúk-oldalt, két és fél milliót kéne összetarhálni, pár levelet megírnék én is, ismerek pár lobogólengetőt, csak nem lesz pofájuk azt válaszolni, hogy életet, vért doszt, de a zabbal hagyjam őket békén. Keresem, kutatom, sehol se találom. Erdő van, de a fát, nos azt nem nagyon látni.
Az esemény konkrétan a Tudományos Diákkörök XIV. Országos Konferenciája.
Ennek van egy honlapja, illetve nem ennek, hanem a Kutató Diákok Mozgalmának, és aki szeret nem túl jól strukturált, MTI-közlemény-jellegű információk után kutakodni, az megpróbálhatja kideríteni, hogy mi a szösz is valójában ez a konferencia, de szólok előre, hogy idő és türelem kell hozzá. Az viszonylag hamar kiderül, hogy - nomen est omen - diákok, középiskolás diákok kutatnak. Az is átjön, hogy voltak regionális selejtezők és lesz országos döntő. De hogy az hol lesz, és mikor, nos, nekem a linkelt szájton nem sikerült fellelnem. Bezzeg a határainkon túl, meg a másik irányban is túl! Tehát némi nyomozás után kezd kiderülni a titok, tavasszal lesz és Kecskeméten, pssszt, maradjon köztünk!
Vajon egészen biztos, hogy ez teljesen rendjén van így? Ha az erdő fontos, akkor lehet a fa ennyire lényegtelen? A dilemma még csak nem is az, hogy a rész felől az egész felé, vagy inkább az egész felől a rész felé, hanem az, hogy a rész többnyire nem is látszik. De ha nem látni a részt, miért is higgyem el, hogyan is hitessem el másokkal azt, hogy van egész, és az tényleg fontos lenne?
Be kéne látni azt, hogy a mai világban dübörögni kell, nincs más lehetőség. Ömlik ránk az információ, naponta ezer és ezer aktor akar minket meggyőzni erről vagy arról, már réges rég unjuk azt, hogy nekünk csak úgy szimplán híreket szolgáltassanak, elvárjuk a szórakoztatást is, infotainment, durranjon, tocsogjon, hadd mulassunk rajta. Hogy ez jó vagy rossz, ez most teljesen mellékes, a fontos az, hogy: ez van. Ehhez kéne alkalmazkodni. Nincs ebben a kutató diák mozgalomban semmi történet, amit élményszerűen is el lehetne mesélni? Nincsenek mögötte emberek, érdekes arcok, akiket be lehetne mutatni? Kis színes ez meg azok, fénykép, videó, infografika, bármi, ami szinte akaratlanul is odarántaná sok ember szemét? Vajon tényleg megengedhetjük ma magunknak azt a luxust, hogy ne is akarjuk mindezt eladni? A válasz jó eséllyel az, hogy nem, hiszen az a két és félmillió az kéne, és nem valószínű, hogy Simon Gábor pont nekik ajánlaná fel a talált pénze egy százalékát.
No meg lennének nekünk a zászlólengetőink, a mindenféle hálózatok, hallgatói, oktatói, és valahány név a naptárban, ők hol vannak ilyenkor? Lelkesen Orbánoznak, jóhogy. Holott megtehetnék, hogy a kapcsolati hálójuk segítségével tematizálják, ráirányítják a figyelmet az ilyen eseményekre is, mint amilyen ez a kutató diákok munkálkodása, a hálózatok szívének kedvesebb szóval: mozgalma. Hogy ne 800 ember tudjon erről az egészről, hanem nyolcezer. Vagy nyolcvanezer, esetleg merjünk nagyot álmodni és lépjünk még egy nagyságrendet! Hátha így, konkrétumokon keresztül, arcokkal, sorsokkal, történetekkel bemutatva több ember számára is érthetőbb lesz az, hogy mi a répa is a lényege annak, hogy tudás, hogy képzettség, hogy kutakodás a világ ismeretlen összefüggései után. Még az se kizárt, hogy az erdőt is könnyebb lesz majd megkedveltetni az emberekkel úgy, ha már a fákat kedvelik.
