Mondanám, hogy elkezdődött, de ez még elhamarkodott lenne. 1789 még messze van, most még csak annyit látni, hogy az abszolutista rendszer a világot szelektíven viszi csődbe, Párizsban még szól a zene, az emberek önfeledten mulatnak, a vezetők a stadionban nézik a modern gladiátorokat, és fogalmuk sincs, mert nem is érdekli őket, hogy a rendszerük milyen direkt és lappangó módon gyilkolja a világ nem sajtónyilvános részén élőket.
De hamarosan el fog kezdődni, mert nem nagyon van alternatíva.
Érdekes, hogy milyen rövid a kollektív emlékezet. Pláne ha az ember csak magyarul tud és nem történész. Érdemes megnézni a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) magyar nyelvű wikipédia-oldalát, majd utána az angolt is. A magyarból kiderül, hogy volt ott valami himihümi kis terrorizmus, neomarxista, bűncselekmények, kommunizmus. A története tizenhárom sor, a heppienddel együtt is csak 22.
Ezzel szemben az angol változatban érdekes dolgokat olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy ezek az erők azért ébredhettek fel, mert volt egy akkora igazságtalanság, ami mellett nem tudtak szunnyadni. A háború utáni nemzedék egyszer csak azon kapta magát, hogy a régi hatalmi elit jön vissza, illetve el sem ment, és már megint az övék az ország. A diákmozgalmakat elnyomták, a kommunista pártot 1956-ban betiltották, és érdemes elolvasni ezt az idézetet, mert ebben van a lényeg:
They'll kill us all. You know what kind of pigs we're up against. This is the Auschwitz generation. You can't argue with people who made Auschwitz. They have weapons and we haven't. We must arm ourselves!
Megölnek a disznók, és mi teljesen tehetetlenek vagyunk, mondták. Nem volt semmi hatalmuk, az Axel Springer médiavállalkozás uralta a sajtót és ezzel uralta az emberek véleményét is, és mit tehet az, aki joggal érzi magát áldozatnak egy olyan környezetben ahol nincs a sérelme megreparálására érdemi út?
Ugyanez megy most is, Párizs ennek a lakmuszpapírja. Osztályharcot látunk, azt, hogy a világ kilenctizede teszi, amit lehet. A többség csöndesen elviseli, hogy a technológiai rezsim felperzselte a termőföldjét és legyilkolta a jószágait, elviseli, hogy neki a nemzetközi munkamegosztásban ilyen ínyencségek jutnak:
De mindig akadni fog egy kisebbség, amelyik nem fog belenyugodni, mert nem hagyja az igazságérzete. A világ változik, Ulrike Meinhof ma élvezi a zenét egy berlini szórakozóhelyen, ő a világrendszer aranygyermeke, és meg van győződve, mert meggyőzték, hogy azért, mert ő mint ember különb, mint egy másik ember. Aki ezt megkérdőjelezné, az terrorista, és el kell pusztítani.
Ez az, ami nem fog sikerülni. Németországban sikerült, ma már talán ők sem emlékeznek a Baader-Meinhof csoportra, de csak azért sikerült, mert meg tudták oldani azt, hogy az elit aljasságainak a hatását országhatáron kívülre tolják. Ez egy ideig működött, mert az volt az ígéret, hogy a jólét leszivárog, de ma már teljesen nyilvánvaló, hogy a rosszlét, a nyomor, a kilátástalanság szivárog vissza. Globalizálódott lett a világ és a kirekesztettek nem hagyják magukat kirekeszteni, házhoz viszik a problémát és ez immáron a centrumban is fáj.
Az természetes, hogy a centrumállamok terrorizmust kiáltanak, kardot csörtetnek és már megint le akarják győzni az Al Kaidát, akit most Iszlám Államnak hívnak. Természetes és normális reakció, hogy ők a hegemóniájukat féltik, a jólétüket, a péntek esti bulizást, és mi sem természetesebb annál, hogy erőt alkalmaznak. Mást nem tehetnek, mert akkor oda lenne a jólét, és akkor már nem lehetne eladni azt a hazugságot, hogy itt vallásháború lenne, mert a breton paraszt kikérné magának, hogy ő valamiféle isten nevében robbantott volna. Vagy ha mégis, akkor az a keresztények istene, akinek ha van egy csöpp igazságérzete elnézőnek kéne lennie egy keresztény robbantóval is.
De az már eszeveszett idiotizmus, amikor az úgyszintén kizsákmányolt és gyakorlatilag félgyarmati sorban tartott félperifériás államok is beállnak a terrorizmus-mantrába, szolidaritást vállalnak a francia néppel, támogatják a kardcsörtetést, miközben meg sem fordul a fejükben az, hogy ha a nyugatatlanti kultúrkör országainak világgazdasági szerepe tovább csökken, tehát az Uniós torta is kisebb lesz, akkor mi, a félperifériás betagolódású országok leszünk azok, akik hirtelen kívül kerülünk egy másik kerítésen, és onnantól mi is terroristák leszünk.
Szomorú, hogy a média annak láttatja ezt a párizsi eseményt, aminek, és félő, hogy nem lesz olyan hang, nem lesz olyan elit-megszólalás, aminek súlya is lenne, amelyik legalább árnyalni megpróbálná ezt a terrorista-kardcsörtető történetet. Szomorú, hogy szinte senki nem meri leírni azt, hogy ami most folyik az egy globális osztályharc kezdete, és hogy ebben érdemes lenne hosszabb távon is megnézni, hogy kikkel lehetne fundamentálisan is azonosulni. Miért nem lehet ezt a problémát úgy keretezni, hogy az elnyomott, eszköztelen, a globális technológiai rezsim által sokszor tömegesen halálraítélt, teljesen kilátástalan helyzetű emberek elkeseredett kísérlete arra, hogy valahogyan mégiscsak észrevétessék magukat?
Miért nem látjuk be, hogy ha valaki teljesen eszköztelen és nincs már semmi veszítenivalója, akkor nem fog szórólapozni a párizsi diszkókban a globális elnyomás ellen, hanem lő és robbant? A terrorizmus csak akkor szünetel, ha az igazságtalanságok és a kilátástalanság orvoslására van más, érdemi út is. Ma ilyen nincs, és aki a terror elleni "háborút" támogatja, miközben ő maga is tudja, hogy nincs más út az úgyszintén nem a megoldás, hanem a probléma része, hiszen valójában azt támogatja, hogy a terror oka továbbra is fennmaradjon, és ez értelmes, adaptív álláspont a világ boldogabbik részén péntek este önfeledten szórakozó emberek részéről, de sajnos nagyon nagy butaság ha olyanok is támogatják ezt az újkori keresztesháborút, akik úgyszintén nap mint nap elszenvedői a világrendszer igazságtalanságainak és aljasságainak. Ide kéne valami zárósor, mondanám, hogy ez több, mint bűn: ez hiba, de hát ezt már elmondta más. Mint annyi minden egyebet is, és persze mindezt teljesen hiába.