HTML

Csoportterápia

  • francoska: Én is. Sajnálom, hogy így gondolod. (2018.01.13. 09:39) Outdoor
  • maroz: @KUNTYI: Ötmillió forintot azért nem akkora kunszt elhasználni, például felteszed a ruletten a pir... (2016.11.25. 05:42) A napelem haszna Magyarországon
  • maroz: @annamanna: Nézd meg, hogy kik és mire használhatják ezt a bringát. Nézd meg a motorját: 0,25 kW a... (2016.04.19. 12:51) Zöld rendszám
  • bontottcsirke: @dr Smittpálelnökúr: Ezaz! Rekesszz ki mindenkit, aki nem a haverod! Így szép a demokrácia. (2016.02.07. 13:02) Demokratikus ellenzék
  • komolytalan samu: Ismerek olyat, akinek egyáltalán nem futja tüzelőre. Fát gyüjt, lomtalanításkor bútort, bontott te... (2016.01.05. 13:47) Progresszió és közjó

Egy másik segglyuk

segglyukbanner.png"A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, és senki sem kíváncsi a másikéra."



Irl kommentelnél? Gyere a Gólyába!

golya.jpg

Ambulánsan kezeltek száma

Címkék

alföldi (2) államadósság (1) államcsőd (1) államforma (1) ami még egy blogon is ciki (1) aranyszalag minőség (1) a létezés magyar minősége (15) ballib (13) balliberális értelmiségi elit krémje (2) bizalom (4) bloglossza (31) bürokrácia (1) chiken game (1) cigány (1) civil (17) civilek (6) civil politizálás (1) demokrácia (1) égés (1) egyéb ápoltak (7) egyetemfoglalás (1) életvilág (4) elit (20) ellenzék (1) emlékezés (1) emlékezés-biznisz (1) eperjes károly (1) építészet (1) erkölcs (6) erőss zsolt (1) érték (15) értelmiségi elit (6) etatizmus (2) felelősségvállalás (1) fellegi (1) felsőoktatás (1) fidesz (1) fogyasztóvédelem (2) gasztroezmegaz (1) gasztronómia (4) giró szász (1) gyereknevelés (1) győzelmi jelentés (1) gyurcsány (3) g pont (1) háború (1) hallgatói érdekképviselet (2) hatalom (6) hazugság (1) helyreigazítás (1) hétköznapi apróságok (2) hétvége (17) homofóbia (1) horsefuckers pride (1) igazságosság (1) indulatposzt (1) jobbik (2) jogállam (5) jövőkép (17) kisember (10) kiss péter (1) konzervativizmus (1) kormány (1) kormányzás (3) kövér (1) középosztály (1) kreativitás (2) kultúra (2) lányomnak mondom (1) lázár (1) lengyel lászló (1) levelező tagozat (3) liberális demokrácia (1) lmp (1) magánügy (1) magyar gasztronómiai egyesület (1) magyar narancs (2) matolcsy (1) mazsihiszti (1) média (11) migráció (1) milla (1) mszp (5) munka (1) náci (2) nacionalizmus (1) nemzeti középosztály (1) nyitottakvagyunk (1) oktatás (13) orbánizmus (10) palotaőrség (1) pártállam (3) pártpolitizálás (11) pénzért bármit (1) pintér (1) plágium (2) polgár (1) polgárosodás (3) pozsonyi ádám (1) progresszió (1) rendszerváltás (2) románia (5) schmitt pál (6) selmeczi (1) szabadság (1) szanyi tibor (6) szíria (1) szőkenő (1) tarlós (1) társadalom (25) TGM (1) tudomány (3) tv2 (1) ünnep (4) vágó istván (1) választás (1) vallás (1) vélekedéseink (1) vendégposzt (1) vicc (2) vidéki tanácselnök (1) zárszó (1) zászlóégetés (1) zombiszdsz (1) zsidó (3) Címkefelhő

Házirendetlenség

Csak úgy, miheztartás végett

-Doktor úr, nagyon fog fájni?
-Igen. Mégis, mit képzel, ha jól esne akkor magunknak csinálnánk!

Ezt a blogot magamnak csinálom, hogy jól essen. Ne vedd el ezt tőlem. Ne agitálj, mert nem érdekel. Ne mondd el nekem, hogy elfogult vagyok, mert ezt én is tudom. Igen, ezen a blogon elfogultan írok, ezt nem is tagadom. Azt gondolom ugyanis, hogy jobb, ha felismerem és figyelek a saját elfogultságomra, mint ha letagadnám és állítanám, hogy az elfogult véleményem elfogulatlan.

Ne agitálj, ne próbálj meg legyőzni, hanem beszélgess velem. Ha akarsz. Próbáld megismerni a gondolkodásomat, cserébe én is igyekezni fogok megismerni a tiedet. Attól még nem dől össze a világ, ha ugyanarról a szeletkéjéről te meg én másként gondolkodunk. 

Ha beszélgetni szeretnél velem, akkor vedd figyelembe, hogy engem a dolgok érdekelnek és nem annyira a vélemények. Épeszűbbnek tartom magukról a dolgokról beszélgetni, vitázni, mint a véleményekről.

Nem különösebben zavar, ha minősítesz, nem szeretnék innen semmit se kitörölni, se kitiltani senkit, de arra kérlek, hogy a többi ápoltat ne minősítsd. Szeretném, ha ez egy komfortos diliház maradna, zártosztály nélkül.  

Köszönöm, és érezd rosszul magad nálunk!

Lányomnak mondom... I.

2012.01.26. 13:11 | maroz | 3 komment

Címkék: gyereknevelés lányomnak mondom hétköznapi apróságok

...hogy a menyem is értsen belőle.

Szokványos jelenet: kisebbik tipródik egy elvégzendő feladat fölött, nagyobbik megunja, szolgálatba helyezi magát: na, figyelj, megmutatom hogyan k… Hoppá, itt elakad egy picit. Szinte hallani, ahogyan az agyában a beépített gps mondogatja: újratervezés… újratervezés… Meg is van egy pillanat alatt, reset, majd egy valamivel kisebb levegővel újrakezdi: na figyelj, megmutatom neked hogyan lehet ezt csinálni.

Elgondolkodtam, hogy ez a látszatra semmi kis differencia valójában mennyire fontossá válik, ha egy picit jobban belegondolunk, bár ennek a belegondolásnak nem kifejezetten kedvez ez a mostani, betegesen hisztérikus közhangulat, hiszen manapság minden, egy embernél több embernek író bárkitől nem kifejezetten ilyen apróságokba való belegondolást várnak el, hanem azt, hogy mondja már meg végre a tutifrankót, összefog GyurcsányBajnaiElempéOszkó, behívják az ájemef és az eu szabadcsapatait, és akár már egy kora tavaszi hétvégére tálalják is Orbán fejét, tanyasi módra: „nesze, bazdmeg!”-felkiáltással lecsapva a vendég elé.   

Atyáink bölcsességéből élünk, ami önmagában véve nem baj, de az, hogy bármi áron, ez már baj. És mi aztán bármi áron, erre vagyunk magánemberként is és intézményesen is berendezkedve. Ezt így kell csinálni, adjuk meg a diszpozíciót, ha kérik tőlünk, ha nem. És miért? Mert minket is így instruáltak, így instruálnak, és ezt annyira megszoktuk, hogy már fel se tűnik. Ez a fajta mechanikus tudás-, ismeret-, sőt, nagyobb tétben játszva: kultúraátadás lehet hatékony egy olyan világban, ahol alig változik valami egyik évszázadról a másikra, és még az sem teljesen egyértelmű, hogy nem volna-e jobb egy olyan világ, de azt tudomásul kéne venni, hogy ez most nem opció. Lehet nagyívű meséket mondani a rothadó nyugatról, a posztblablák érvénytelenségéről és a keleti szél üdeségéről, de ettől még a feltételek, amelyek közepette meg kell küzdenünk a kihívásokkal ugyanazok maradnak. Az a környezet pedig, amelyikben élnünk és boldogulnunk kell nagyon nem az évszázados változatlanságokról szól.

Az „ezt így kell csinálni!” szófordulat pedig pont a változatlanságról szól. Szinte megöli a kreativitást, hiszen a gyerek fejéből ezzel mintegy kiirtódik az a gondolat, az a megközelítés, hogy az adott problémára létezhet, sőt, jó eséllyel létezik is egynél számosabb, úgyszintén jó megoldás. Próbáljuk meg ezt a „kreativitás” nevű fogalmunkat egy kicsit kiterjesztőbben értelmezni, ne csak azt gondoljuk mögé, hogy majd nem lesznek nekünk művészeink, nem lesznek Nobel-díjasaink, akiket elüldözhetünk és utólag büszkélkedhetünk velük, nem, a kreativitás ennél tud hétköznapibb is lenni. A mindennapi kreativitás arról szólna, hogy megismertem ugyan az „ezt így is lehet csinálni” felkiáltással átadott módszert, de közben állandóan pörög az agyam, hogy miként lehetne másképpen is megpróbálni, hátha úgy könnyebb/gazdaságosabb/hatékonyabb, hasonlók. Bármit, akár az árokásást is. Egy nemzet kultúrája a kreativitással bővül, kreativitás pedig ebben a kontextusban nagyjából annyi, hogy amit „atyáimtól” kaptam, azt nem ugyanúgy, változatlan formában adom tovább („ezt így kell!”), hanem valamit, valamicskét, bármilyen keveset is, de hozzáteszek én is. Érzésem szerint itt is igaz lehet az, hogy a nagyon sok, hétköznapi apró kreativitás összességében mindig több lesz, mint egy darab nagy, állami kreativitás.

És milyen furcsa, hogy időnként csak apróságokon múlnak dolgok. Mondják, hogy mi, emberek úgy vagyunk agyilag bedrótozva, hogy amit kimondunk, azt részben már el is hisszük. Ha tehát megpróbálnánk figyelni arra, hogy ne az „ezt így kell!” formulával adjuk át a tudásunkat, hanem azzal, hogy ezt „így is lehet”, erős hangsúly az „is”-en, azzal nem csak az általunk okított (gyerek, kistestvér, beosztott, stb.) gondolkodását irányítjuk rá arra, hogy ő itten nem a tutifrankót kapta meg, csupán csak egyetlen lehetséges változatát a célhoz vezető útnak, akkor ezzel mintegy magunkra is visszahatunk, hiszen minden egyes ilyen „oktatáskor” bennünk is tudatosul, hogy akár mi magunk is elgondolkodhatnánk azon, hogy tényleg, másként csinálva vajon nem lenne-e jobb?

Nyilván, az ilyesminek vannak kockázatai, hiszen ha rákapnak a népek a kísérletezgetés, a próbálgatás ízére, akkor egyrészt sokkal nehezebben fogadják el a direkt utasításokat, másrészt pedig a kreativitás törvényszerűen olyan, hogy van nekije vadhajtása is. Aki ambíciós, aki nem elégszik meg azzal, hogy atyáink bölcsessége szerint csinálja, az igen jó eséllyel fog kreatívnak látszó, de nem feltétlenül jobb, értelmesebb, hatékonyabb megoldásokat is kifundálni, és ezt a többség nagyon nehezen viseli. Mint ahogyan úgyszintén nehezen viseli a mi, a feltétlen autoritástisztelethez szokott társadalmunk azt, ha valaki merészeli nem elfogadni a direkt utasítást, bármikor, bárhol. A hétköznapi kreativitás leginkább ezek miatt a furcsa attitűdök miatt van szinte halálra ítélve: a hisztérikus autoritástisztelet és a patológiás félelem attól, hogy az újszerű dolgokban lehet rossz is.

Lehet, hogyne lehetne, ez a dolog kálója, és ezt annak a kontextusában kéne megvizsgálni, hogy ezzel szemben mekkora hátrányunk származik abból, ha a mechanikus kultúraátadás miatt képtelenek vagyunk a folyamatosan változó kihívásokra reagálni, és még azt a fejlődési, növekedési pályát sem tudjuk befutni, ami amúgy a rendelkezésünkre állna. No és ez a káló, ez a járulékos kár is kezelhető, ha úgy tekintünk ezekre a kisded vadhajtásaira a kreativitásnak, mint hétköznapi hibákra, és úgy is próbálnánk hozzájuk viszonyulni, mint ahogyan a hibához viszonyulni illik, mert ahogyan az „így kell”-t összemossuk az „így lehet”-el, ugyanúgy összemossuk a hibát is a bűnnel. Maradjanak velünk, a reklám után visszatérünk, és megpróbáljuk egy picit körbejárni ezt a témát is. Addig arra kérem önöket, hogy tegyenek egy próbát. Ha legközelebb eszet kell osztaniuk, próbálják ki ezt a finom kis distinkciót: ne úgy mondják, hogy ezt így kell, hanem úgy, hogy ezt így is lehet. Hangsúly az „is”-en. Ki tudja, hátha.  
 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kakukkfeszek.blog.hu/api/trackback/id/tr473842591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuAn 2012.01.27. 11:11:41

Két dolog jutott eszembe. Eddig még egyiknek sem boncolgattam az okait mélyen, a következményeire pedig egyáltalán nem gondoltam. Most mindkettőt megtettem és nem lettem túl boldog.

1. Tk. már több évtized során rokonaim, barátaim és üzletfeleim szinte mindegyike agybajt kapott tőlem, amikor a posztot indító példádra nagyon, néha csak kicsit hasonlító esetekben elmondtam vagy megmutattam, hogy ezt így is, úgy is, sőt, még amúgy is meg lehet csinálni, oldani. Még a korosztályában, környezetében átlagon felüliek nagyobb része sem tudott mit kezdeni a 2-3 megoldási lehetőséggel.

2. Ahogy öregszem egyre ritkábban teszem szóvá, hogy "ezt szerintem lehetne másképpen". Nincs kedvem harcolni, küzdeni, sajnos egyre több esetben még ott és akkor sem, ahol nem reménytelen, nem is hiszem annak, mégis inkább megcsinálom "úgy, ahogy kell".

maroz 2012.01.27. 11:41:25

(Kicsit megszeppentnek tűnik ez a blogmotor újfent...)

maroz 2012.01.27. 11:50:18

@JuAn: De hát ez egy roppant nehéz munka, nincs mit csodálkozni azon, ha nehézkesen halad! :)

Ebben a mintában nőttünk fel, ez épült belénk, masszívabban, mint kalcium a fogunkba. Az ember pedig olyan, hogy szeret magában biztos lenni, szereti azt hinni, hogy amit ő tud, az aztán vitán felül jól van tudva. Ezen még úgy is iszonyú nehezen tudunk változtatni, ha történetesen magunkban fedeztük fel ezt a nem túl kedvelhető attitűdöt, és keményen elszánjuk magunkat arra, hogy megváltozunk. Nekem például nagyon sok munkám fekszik benne, és egyáltalán nem állítanám azt, hogy nyerésre állok. Illetve ha állítani merem, olyankor a gyerekeim cinikusan megkérnek, hogy ugyan, adnám már kölcsön nekik is azt a tükröt egy kis időre, amelyik ilyen csudálatosan tud pozitívan torzítani. :)