Most éppen Kálmán László nyelvészt olvasom. A vele készített interjú felütése: „Az ELTE-ről elbocsátott nyelvész szerint most bizonyosodott be, hogy senkit nem érdekel a minőség.” Ez a „senkit nem érdekel”, pláne a „most bizonyosodott be” kitétellel előtte számomra nyelvészetileg (milyen kár, hogy nem értek hozzá) úgy tűnik, hogy az nem csak a jelenről szól, hanem sokkal inkább azt mondja, hogy itten kérem a középszer, de leginkább a silányság akceptálása egy folytatólagosan elkövetett bűncselekmény lenne. És akkor helyben is lennénk.
Persze nem csak az ELTE-BTK az egyedüli homályzónája az országnak, nem csak ott derül ki, hogy a lakkozás alatt szétevett mindent a rozsda, hanem… ööö, hanem…, na jó, nem is „hanem”, hanem hol nem. Ezeknek a „kiderüléseknek” érdekes sajátossága, hogy az eseményhorizont nem zár 2010-ben, idézném egy félmondat erejéig Kálmánt:
Tulajdonképpen a rendszerváltás óta nem történt különösebb változás az egyetemeken, a döntések ugyanúgy születnek, mint a Kádár-rendszerben, amikor még én jártam egyetemre.
Öhmm. Akkor most orbánsátán, vagy nem orbánsátán? Nemrég Laczkovich Miklóst olvastam, és nem fogják elhinni, de ő is a felsőoktatást szidta. Idéznék tőle is egy félmondatot, mert mi errefelé félmondatokból is megértjük egymást:
A szakmának arra a kérdésére, hogy tulajdonképpen a felsőoktatást miért is kell tömegessé tenni, a politika soha nem adott értelmes választ.
Csókolom, osztán Orbán se? Vagy értsem úgy, hogy ő megakadályozta az értelmes válasz adását? A közoktatásról apránként 2010-re kiderült, hogy abban valójában nincsen túl sok olyan elem, amire egy ballib büszke lehetne, szinte alig alkalmas arra, hogy a hozott hátrányokat ledolgozza, így valójában egy konzervatív alrendszer, hiszen lényegében véve azt konzerválja, ami van: a jobb társadalmi státuszú szülők gyereke jó eredményeket fog benne elérni és végzettséget szerez, míg a hátrányosabb helyzetűek gyerekei szépen megbízhatóan kipotyognak, lemorzsolódnak. És ugyanezt látni az élet egyéb területein is, nem csak az oktatásban. Szinte mindenütt az derül ki, hogy a szegfűs-madaras fátyol alatt rozsdás, rothadó, bűzös kiborgok vannak, összegányolt gépekben bűzlenek az ezekhez idomult féltudású pancserek és csodálkoznak, hogy nem működik a szerkezet. A gályarabok ezt annyira nem is bánják, legalább nem kell evezni, mi az, hogy elsüllyedünk, ugyan már. Meg különben is, megígérték, hogy ha szépen mosolygok, akkor lehet belőlem is beosztott hajcsár.
Szóval ha picit lehiggadunk (három év talán elég volt rá), akkor be kell látnunk, hogy Orbán látszatokat vett el leginkább, durván és erőszakosan lecibálta azt a bizonyos fátylat és ennek következtében láthatóvá vált az, hogy valójában hogyan is néz ki maga a dolog. Amit a politikai osztály közösen építgetett az elmúltakárhányban, sajnos a civilek, a polgárok kiadós érdektelensége mellett. Csak a jegyzőkönyv miatt jegyezném meg, hogy ebben a nagyon elbaszottnak tűnő negyedszázadban tizenkét aprócska évecskén keresztül a ballib nevű izé csücsült a hatalmi piramis tetején, és hogy teljes legyen az egyensúly a három ciklusából egyben történetesen még kétharmadja is volt. Bal+jobb, 12+12, 2/3+2/3, és mi az eredmény? Rozsda és rothadás, szinte bármerre is nézünk. És persze mindezért senki nem szégyelli magát, senki nem jár kanosszát, sőt, a körúton belüliek még mindig azzal vannak, hogy minden pontosan úgy volt jó, ahogyan volt, ebben az országban senki semmiért nem hibáztatható, mert senki semmi hibát el nem követett, csak az a zorbán, mindig ő. De nézzük tovább Kálmánt, mert még mindig érdekes:
Nincs olyan tényező, akár gazdasági, akár politikai, amely az egyetemeket a minőségi produkció irányába nyomná.
Nincs olyan tényező. Pláne nincs olyan politikai tényező. Kedves népünk, ez van, nincs tényező, tessetek beletörődni, maradtok a szarban, mert nincs tényező. Oszt keziccsókolom, akkor az értelmiségi elitünk, az mi a jó büdös lópikulának van itten tartva? Mert dizájnosabb tőle a körút, vagy mert jól mutat az elefántcsonttoronyban? Lenne nekem egy ötletecském így, pápaválasztás idején. Kellene egy szép, nagy stadion. Jó, azt már vissza is vontam, hogy szép. Nagy legyen, csúnya és büdös. Na, oda be kéne terelni az értelmiségi elitet, belemondani az arcocskájukba, hogy talán negyed századnyi etatista csodavárás pont elég volt, tessetek szépen ottan bent valamit csinálni, mondjuk összeülni, beszélgetni, kiutat keresni, kitalálni, hogy mégis mi lehetne az a tényező, amelyik nyomna itten és irányba. Kapnának fejenként és naponta félkiló komiszkenyeret, tíz deka margarint és másfél liter vizet. Ja, meg egy fél köbméter forgácsot, a fehér füsthöz. Ha felszáll, felszáll, akkor kijöhetnek, ha pedig mégsem, akkor sincs semmi, legfeljebb kevésbé lesz mutatós a körút és az elefántcsonttorony, más téren valószínűleg észre sem fogjuk venni az értelmiségi elitünk hiányát. Ha nincs tényező, hát nincs tényező, majd valahogyan bele fogunk törődni, talán picit vigasztalni fog bennünket az a tudat, hogy ez a "nincs" számunkra már csak napi és fejenkénti félkiló komiszkenyérbe, tíz deka margarinba és másfél liter vízbe fáj. No meg egy darab Orbán tartós elviselésében, de hát ha nincs tényező, akkor nincs tényező, hoppá, ezt már mondtam, akkor marad a beletörődés és a pont.
