HTML

Csoportterápia

  • francoska: Én is. Sajnálom, hogy így gondolod. (2018.01.13. 09:39) Outdoor
  • maroz: @KUNTYI: Ötmillió forintot azért nem akkora kunszt elhasználni, például felteszed a ruletten a pir... (2016.11.25. 05:42) A napelem haszna Magyarországon
  • maroz: @annamanna: Nézd meg, hogy kik és mire használhatják ezt a bringát. Nézd meg a motorját: 0,25 kW a... (2016.04.19. 12:51) Zöld rendszám
  • bontottcsirke: @dr Smittpálelnökúr: Ezaz! Rekesszz ki mindenkit, aki nem a haverod! Így szép a demokrácia. (2016.02.07. 13:02) Demokratikus ellenzék
  • komolytalan samu: Ismerek olyat, akinek egyáltalán nem futja tüzelőre. Fát gyüjt, lomtalanításkor bútort, bontott te... (2016.01.05. 13:47) Progresszió és közjó

Egy másik segglyuk

segglyukbanner.png"A vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, és senki sem kíváncsi a másikéra."



Irl kommentelnél? Gyere a Gólyába!

golya.jpg

Ambulánsan kezeltek száma

Címkék

alföldi (2) államadósság (1) államcsőd (1) államforma (1) ami még egy blogon is ciki (1) aranyszalag minőség (1) a létezés magyar minősége (15) ballib (13) balliberális értelmiségi elit krémje (2) bizalom (4) bloglossza (31) bürokrácia (1) chiken game (1) cigány (1) civil (17) civilek (6) civil politizálás (1) demokrácia (1) égés (1) egyéb ápoltak (7) egyetemfoglalás (1) életvilág (4) elit (20) ellenzék (1) emlékezés (1) emlékezés-biznisz (1) eperjes károly (1) építészet (1) erkölcs (6) erőss zsolt (1) érték (15) értelmiségi elit (6) etatizmus (2) felelősségvállalás (1) fellegi (1) felsőoktatás (1) fidesz (1) fogyasztóvédelem (2) gasztroezmegaz (1) gasztronómia (4) giró szász (1) gyereknevelés (1) győzelmi jelentés (1) gyurcsány (3) g pont (1) háború (1) hallgatói érdekképviselet (2) hatalom (6) hazugság (1) helyreigazítás (1) hétköznapi apróságok (2) hétvége (17) homofóbia (1) horsefuckers pride (1) igazságosság (1) indulatposzt (1) jobbik (2) jogállam (5) jövőkép (17) kisember (10) kiss péter (1) konzervativizmus (1) kormány (1) kormányzás (3) kövér (1) középosztály (1) kreativitás (2) kultúra (2) lányomnak mondom (1) lázár (1) lengyel lászló (1) levelező tagozat (3) liberális demokrácia (1) lmp (1) magánügy (1) magyar gasztronómiai egyesület (1) magyar narancs (2) matolcsy (1) mazsihiszti (1) média (11) migráció (1) milla (1) mszp (5) munka (1) náci (2) nacionalizmus (1) nemzeti középosztály (1) nyitottakvagyunk (1) oktatás (13) orbánizmus (10) palotaőrség (1) pártállam (3) pártpolitizálás (11) pénzért bármit (1) pintér (1) plágium (2) polgár (1) polgárosodás (3) pozsonyi ádám (1) progresszió (1) rendszerváltás (2) románia (5) schmitt pál (6) selmeczi (1) szabadság (1) szanyi tibor (6) szíria (1) szőkenő (1) tarlós (1) társadalom (25) TGM (1) tudomány (3) tv2 (1) ünnep (4) vágó istván (1) választás (1) vallás (1) vélekedéseink (1) vendégposzt (1) vicc (2) vidéki tanácselnök (1) zárszó (1) zászlóégetés (1) zombiszdsz (1) zsidó (3) Címkefelhő

Házirendetlenség

Csak úgy, miheztartás végett

-Doktor úr, nagyon fog fájni?
-Igen. Mégis, mit képzel, ha jól esne akkor magunknak csinálnánk!

Ezt a blogot magamnak csinálom, hogy jól essen. Ne vedd el ezt tőlem. Ne agitálj, mert nem érdekel. Ne mondd el nekem, hogy elfogult vagyok, mert ezt én is tudom. Igen, ezen a blogon elfogultan írok, ezt nem is tagadom. Azt gondolom ugyanis, hogy jobb, ha felismerem és figyelek a saját elfogultságomra, mint ha letagadnám és állítanám, hogy az elfogult véleményem elfogulatlan.

Ne agitálj, ne próbálj meg legyőzni, hanem beszélgess velem. Ha akarsz. Próbáld megismerni a gondolkodásomat, cserébe én is igyekezni fogok megismerni a tiedet. Attól még nem dől össze a világ, ha ugyanarról a szeletkéjéről te meg én másként gondolkodunk. 

Ha beszélgetni szeretnél velem, akkor vedd figyelembe, hogy engem a dolgok érdekelnek és nem annyira a vélemények. Épeszűbbnek tartom magukról a dolgokról beszélgetni, vitázni, mint a véleményekről.

Nem különösebben zavar, ha minősítesz, nem szeretnék innen semmit se kitörölni, se kitiltani senkit, de arra kérlek, hogy a többi ápoltat ne minősítsd. Szeretném, ha ez egy komfortos diliház maradna, zártosztály nélkül.  

Köszönöm, és érezd rosszul magad nálunk!

Alvórügyek

2013.03.26. 13:03 | maroz | 2 komment

Címkék: ünnep társadalom

A kertünkben lassan már másfél hónapja permanensen virágzó zöld hunyor ma reggelre duzzogva magára húzott mintegy tizenöt centinyi hópaplant. Hagyjatok engem békén, mondta nagy dühösen, döntsétek el, hogy akkor most mi is lesz, és ha arra juttok, hogy tavasz szóljatok és én teszem a dolgom. Az aranyeső is mutatott már olyan két héttel ezelőtt valami óvatoska sárgát, pasztell-tavasz lesz, idén ezt gondolta ki nekünk a természet, mondtuk mi, gondolta a fene, mondta a természet, fekete-fehér lesz, monokróm húsvét a globális córesz jegyében.

Nem, nem a növényeket féltem, azoknak van magukhoz való eszük, inkább úgy vagyok ezzel, mint belvárosi liberális a vidéki mélyszegénységben élőkkel, valójában szarok én a növényekre, amit féltek, az a jó kis tavaszélményem. A növény ezzel szemben meg a tavaszélményemre szarik, neki ugyanis nem az esztétikai jóllétem az elsődleges, hanem a saját túlélése. Ha megszívja az éppen aktuális tavaszt megvonja a vállát, így jártunk, elfagyott a rügy, sebaj, van énnékem alvórügyem, mondja, és teszi a dolgát csöndesen, szerényen. Ebbe persze simán belefér az is, hogy idén nem lesz virág, tehát termés sem, amin persze toporzékolhatok egy kiadósat, de a növényt ez sem érdekli, neki megvan a saját logikája és abban, a fene se érti, hogy miért, sokkal előkelőbb helyen szerepel a saját túlélése, mint az én érdekeim.

Okkal mondhatja a kedves olvasó, hogy ez nem egy túl szofisztikált párhuzam, sajnálom, egy kiadós március végi hólapátolás után ennyire fussa, ezt kell beosztani.

Szóval egyre inkább látszik, hogy a pesti belvárosi liberális szívünknek oly annyira kedves habos-babos liberális, avagy polgári demokrácia ezen a tavaszon nem nagyon fog szárba szökkenni. A pártpolitikai elit megkötötte a maga sunyi alkuját, immáron szinte természeti törvénnyé emeltetett, hogy nálunk bárki futóbolondnak jár nyolc év elkúrás, majd miután a daru leemelte a szarhegyről, ami utána maradt jár nyolc év szemforgatás is, nézdmár, mekkora szarkupac ez az ország, mindegy, mi ezt így szeretjük és ha csak ennyit értünk a demokráciából hát ennyit értünk, csak rosszabb ne legyen, mondogatták a románok szinte végig, míg Ceausescu tartott nekik, és mi valami hihetetlen gőggel lenéztük őket ezért. Pacta sunt servanda, nincs mit tenni, illetve hátha valamit mégis. Reménykedni az alvórügyekben.

Abban, hogy egyre többen fogják felismerni azt, hogy ez a mostani pártpolitikai elit, az értelmiségi elit rájuk gyógyult részével együtt szinte teljesen alkalmatlan a funkciója betöltésére, de amint az forradalmi környezetekben lenni szokott arra is teljesen alkalmatlan, hogy feladja az előjogait és visszamenjen végre a picsába a fényezőműhelybe, ahogyan azt a Nagy Jós megjövendölte. Abban, hogy a radikalizmus, mint általában a radikalizmusok szokták ha nem is old meg semmit, de legalább kikényszeríti azt, hogy az arra elhivatottságot érzők megoldják. Hogy szárba szökkenjenek végre az alvórügyek.

Mert a radikalizmusunk erről szól, csak a lassan dögunalmassá váló pesti, belvárosi liberális hiszi azt, hogy a nácizmusról. Kár lenne rá ezért úgy komolyabban haragudni, mert valójában ő is áldozat, és az a vicces, hogy ugyanannak a jelenségnek az áldozata, mint amelyiknek a Jobbik szavazói is, csak ez nála egy nagyon picit másként manifesztálódott. Egyre erősebb a konszenzus abban, hogy a Jobbik szavazói valójában két, hála istennek egy időben jelentkező hatásra reagálnak az ismert ellenhatással. Az egyik ilyen hatás az általuk megélt státuszfenyegetettség. Ez körülbelül azt jelenti, hogy az ember elkezdi súlyosan félteni azt, amit addig elért, megszerzett. A Jobbik szavazói a felmérések szerint inkább a jobb anyagi helyzetűek közül kerülnek ki, sok közöttük a képzett, legalább érettségivel, de bőven akad felsőfokú végzettséggel is rendelkező polgártársunk, és a foglalkoztatottságot illetően is inkább az aktívak a túlreprezentáltak közöttük. Ráadásul fiatalok is, a Jobbik pont a negyven éven alattiak körében a legnépszerűbb, mind a 18-29, mind a 30-39 évesek korosztályában is verik a többi párt átlagát és verik a Fideszt is, meg a szocikat is, szóval ha a jövőt nézzük ez a kör szinte megkerülhetetlennek tűnik. 

Tehát olyan emberekről van szó, akik valamit elértek és ezt a valamit mostanság eléggé hisztérikusan féltik. Ami valahol érthető, ki ne lenne ideges ilyen válságos időkben. Az ember pedig olyan, hogy ha fél valamitől, akkor szeret rá egyszerű, könnyen megérthető, befogadható, feldolgozható magyarázatot adni. A Jobbik szavazói a státuszfenyegetésre két irányba is lőnek: egyrészt az alulról jövő vélt támadókra, így lett számukra testre szabott ellenség a cigány, másrészt pedig a felülről őket akadályozók, a számukra az előrejutást megnehezítő tényezőként azonosított elit, különösen az elit zsidó része. Persze nem cicóznak, mert ez nem egy olyan műfaj, ha már a cigányból és a zsidóból szimbólum lett, akkor mindenkiből cigány és zsidó lesz, aki alulról vagy felülről fenyeget. Persze a ballib szavazó is fillérre hasonlóan működik, csak neki az azonosított mumusa a Jobbik lett, akiket ugyanazon leegyszerűsítés miatt, ami a cigányt és a zsidót eredményezte a másik oldalról ők lazán nácinak neveznek. 

Ül tehát középen két beteg ember és rettegnek egymástól.

A másik ok, amiért a Jobbik szavazói radikalizálódnak az az identitásfenyegetettség. Ettől lesz a radikalizmusuk nemzeti, és így lesz a fenyegető, az ellenség a liberális kozmopolitizmus, akiknek a hazai reprezentánsait úgyszintén nem egy akkora kunszt beazonosítani. Annak, hogy ez így alakult, hogy így alakulhatott nagyon nagy mértékben oka az is, hogy a 2000-es években szinte végig a szárba szökkenő nemzeti érzelmekre az időszak jelentős részében hatalmon lévő oldal a lehető legostobább módon egy ellenhisztériával reagált, aminél még az is jobb lett volna, ha befogja a pofáját és hagyja, hogy a maga organikus módján kiforrja magát ennek a nemzeti öntudatnak a megélése, de nem, még a lehetőségét sem adta meg annak, hogy azok, akik számára mindez fontos volt, de a vadhajtásokat már ők sem kedvelték annyira elkertészkedhessenek kedvükre. A roppant erős, hisztérikus represszió pont arra volt jó, hogy a leginkább radikális irányzatok maradhassanak csak életben és azok legyenek mára a meghatározóak. 

A két beteg ember acsarkodása hosszú távra is jól elbaszta az ország lehetőségeit.

Kérdés, hogy hogy lehet ezen túllépni. Van-e akkora potenciál az alvórügyekben, hogy a belőlük szárba szökkenő friss hajtások tovább vigyék a növényt. Sikerül-e nekik valami épeszűbb párbeszédre rábírni ezt az országot, sikerül-e elérni, hogy végre a problémákról magukról beszéljünk, és ne a szimbolikus szart rágjuk permanensen. Sikerül-e egy olyan közös mesét kreálni, amelyikben a fő szálat illetően nincsenek nézeteltérések, egy olyan mesét, amelyikben mindenki egy erős, sikeres Magyarországot képzel el, ahol senkinek nem kell a másiktól féltenie semmijét. Ahol az emberek meghallgatják és meghallják egymást, és ahol ember az izsáki polgár is, nem csak a Kiskörúton belüli. Ahol egy átlagos vidéki gyereknek is lehetősége lesz szorgalmas munkával, önmaga folyamatos képzésével minden további nélkül bekerülni egy szívvel-lélekkel is vállalható elitbe. És persze a sok-sok közös gondolkodás is fontos lenne arról, hogy ha ez egy elfogadható cél, akkor hogyan érhető el mindez. Sajnos ez a közös gondolkodás nem spórolható meg, nem működik az, amit egy liberális csúcsértelmiségi, állampénzen élő public intellectual nekem egyszer mondott, hogy neki aztán nem kell ahhoz Izsákra mennie, hogy tudja azt, hogy mi is kéne egy izsáki polgárnak. Ennél azért még a komcsik is tisztességesebbek voltak, ők legalább agitálni "leutaztak" vidékre, de hát ez van, nekünk ilyen csúcsértelmiségi jutott, törődjünk bele. 

Látni már most is apró jeleit annak, hogy ezek az alvórügyek mocorognak. Már az is jó irány, ha sokan elfordulnak az állam seggébe belegyógyult elitünktől és törik a fejüket, hogy akkor most hogyan tovább. Vannak, és én nagyon bízok benne, hogy egyre többen lesznek, akik a maguk helyén és a maguk eszközeivel nekilátnak a hétköznapi aprómunkának, teszik, amit kell, és azt úgy teszik, hogy nálunk többnyire nem lehet azt tenni, amit kell, csak amit lehet, így az eredményére sem lehet olyan intenzitással várni, mint ha tényleg lehetne azt tenni, amit kell. De az alvórügyek logikája az, hogy első a növény, és a növény túlélése miatt minden további nélkül beáldozható az idei virágzás. És persze a 2014-es virágzás is, ha a sors úgy hozza. Mi pedig, akik úgy érezzük, hogy még mindig akad kedvünk művelgetni a kertjeinket szomorú válaszút előtt állunk: döntenünk kell, hogy mi fontosabb számunkra: a virágba borulás vagy a növény maga.

Boldog pészachot!

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kakukkfeszek.blog.hu/api/trackback/id/tr405172308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buta_lúd (törölt) 2013.03.29. 12:03:18

szerintem van rá esély, hogy az alvórügyek egy része ismét ballib virágokat hozzon. mert nem csak a hatalomnak van ám meg a saját logikája...

maroz 2013.03.29. 18:44:08

@buta_lúd: Ettől rettegek én is minden áldott nap. És sajnos ez nem csak esély, hanem gyakorlat is: bármi friss akármi megjelenik a ballib szinte pillanatok alatt ott terem, bepetéli és pár hét után mivé válik az a valami? Egy utálatos, kukacokkal teli ocsmánysággá.

Sajnos ma pont a ballib az, ami a bármiféle továbblépésnek a legfőbb akadálya.