A bunkót úgy hívják, hogy Seres László. A Hírszerző nevű izé főszerkesztője volt, most a hvg online sereslászlója. Tudják, az a másik fajta, nem a tíz deka párizsis, hanem az, akire mást nem nagyon lehet mondani, mint azt, hogy: hasznos idióta. Ostoba kisegér, aki tényleg elhiszi magáról, hogy az elefánttal, sőt, elefántokkal!!! a hídon átkelve "mi dübörgünk". Képzelje el a kedves olvasó azt, hogy a vécékeféje önként és boldogan tunkolja le a szart és erre még rátarti is. Megvan? Na, akkor már Seres Lászlót se lesz nehéz elképzelni.
Végigolvastam a legfrissebb megmondását, olvastam, olvastam és ha innék alkoholt akkor azt írnám, hogy közben háromszor is elmentem meghúzni a butykost, mert amiket olvastam ahhoz a tejeskávé nem elég, ahhoz pálinka kell, ha nem egyenesen heroin, na, mindegy, szóval olvasom, olvasom, dől elfelé bennem a bornyú és persze fogadkozom, hogy hagyni fogom a francba, szegény, szerencsétlen ballib, csóró szánni való belvárosi liberális, pont döglik megfelé, keserv keserv hátán, tizedelődni látszik az általa nyalható seggek száma, mondogatom magamban, hogy pusztuljon méltósággal, olyannal, ami neki van, ne baszogassunk egy haldoklót, erre tessék, odanyomja a végére azt a bornyúdöntő mondatot:
Akadjunk csak ki bátran a bunkók folyamatos, napi performanszain, botrányain. A valódi botrány mi vagyunk.
Így van, a valódi botrány mi vagyunk. Mi, egészen konkrétan én is, akik nem küldtük el már évtizeddel, évtizedekkel ezelőtt az ilyen Seres-féle bunkókat oda, ahová valóak. Ezek szerint rosszul gondoltam, nem szabad hallgatni, nem szabad a haldoklóval méltányosnak lenni, hagyni, hogy feldolgozza az elkerülhetetlen véget, hanem bátran ki kell akadni. Hát, legyen.
Egy Seres nevű bunkó Alekoszozik. Idézi Dalos Györgytől az örök toposzt, azt, hogy egy adott társadalom a mindenkori lekérdezés pillanatában a legrosszabb, mindig most, ebben a pillanatban a legsilányabb a társadalom "minősége" (másodlagos frissességű társadalom), soha ilyen ergya nem volt, és persze a szokásos elitvernyák, hogy a kultúra az bizony lejtmenetben. Mondanom sem kell, hogy ez egy elit értelmiségi vélemény, hiszen az elit az, akinek van olyan meggyőződése, hogy a társadalomnak is és a kultúrának is lenne iránya, létezik hegymenet, amit természetesen az elit értelmiséginek a dolga megrajzolni és persze neki a kötelessége vernyákolni is, ha azt véli látni, hogy se a társadalom, se az a kibaszott kultúra nem az általa kizárólagosan helyesnek tartott irányba halad. Alekoszt az ilyesmi nem foglalkoztatja, ő inni akar, nőket hajkurászni, bulizni, élni, mint.
Mint ahogyan ennek a soha silányabb minőségű társadalomnak a túlnyomó többsége, és persze mint ahogyan ez mindig is volt és vélhetőleg mindig is lesz, ugyanis, jó reggelt, bunkókám, az elitkultúra - nomen est omen - mindig is az elité volt, a tömeg pedig értelemszerűen mindig is pontosan úgy viselkedett, úgy gondolkodott, úgy szórakozott, úgy múlatta a szaros kis hélóta életét ahogyan Alekosz. Az csak a mi pechünk, hogy lett nekünk egy kádári, kontraszelektált elitünk, akiknek a krumplileves nagy szakértője megengedte, hogy a hatalmát a kulturális szupremáció eszközével őrizgesse. Seres és bunkótársai abban nőttek fel, ahhoz szocializálódtak, hogy nekik szabad, sőt, egyenesen kötelező kizárni az általuk hézagmentesen belakott kulturális térből Alekoszt és társait. Csinálják, de úgy, hogy mi ne lássuk őket, és lehetőleg ne is legyen róla tudomásunk.
A Seres-féle bunkóknak a rendszerváltással egyúttal oda is lett ez a langymeleg, jól bekerített fészkecske, apránként, súlyos utóvédharcok közepette de idővel mégiscsak szembesülniük kellett azzal, hogy a tömeg, ó, borzalom, de: létezik. Nem csak egy fikció, nem egy olyan elméleti változó, amelyik csak és kizárólag azért van, hogy az elitnek legyen valami elfogadhatónak hazudható létoka, hanem hús-vér, olyan, amilyen, iszik, időnként vedel, ha teheti baszik, mint a nyúl és élvezi, no meg hülyeségeket mond erről-arról, például a nőkről. Szembesültek, meglepődtek, majd ebből a késő-felvilágosodásukból egyből tőkét is kovácsoltak maguknak. Elhitették egy csomó emberrel, hogy a kultúránkra az Alekoszok meg a Győzikék jelentenék a legsúlyosabb veszélyt és ezzel már találtak is maguknak egy testhezálló szerepet: ők azok, akik a Szent Kultúrát a fentiek ellenében megvédelmezni rendeltettek. Ennek következtében aztán az ezen véleményvezérekre hallgató emberkék közül is csomóan elkezdték engedelmesen utánuk mondani, hogy győzike, kultúrmocsok, népbutítás, szenny, pusztulunk, végünk. Mi hát a megoldás? Hatalomhoz juttatni és a hatalomban megtartani azokat, akik a Seres-féle bunkók szerint a kultúránkat majd jól meg fogják védeni az alekoszoktól.
Azaz a néptől. A tömegtől. Tehát a Seres-féle bunkók üzenete egyértelmű: a népet ki kell rekeszteni, pontosan úgy, ahogyan azt nekik Kádár apánk megtanította. Ez ezeknek a demokrácia-felfogása, és az agresszív követőik is ezt szajkózzák évek óta, rekeszd ki, tűnjön a szemünk elől. Olyanok ők, mint egy visszafogottabb homofób: csinálják, de otthon, a négy fal között, mi ne is tudjunk róla.
Hát, pech, de ez ma már nem működik. Oda a jóféle kádári gumibot, ami érvényt szerzett ennek az elitizmusnak, oda a mindenféle háromperhárom, oda a komcsi káderkölykök kiváltságai, a rendszerváltás után közel negyedszázaddal kezdi a rendszerváltás éreztetni a hatását. Tombol is a bunkó, érzi a vesztét? Reménykedjünk. Én legalábbis reménykedem, hogy ezek tényleg eltűnnek, és ha így lesz, akkor legalább elmondhatom, hogy az orbáni rendszerben is volt valami jó, annak is volt valami pozitív hozadéka. Mert nekem súlyos meggyőződésem, hogy ha tényleg van bármiféle probléma a honi kultúrával (van), akkor annak egyáltalán nem Győzike az oka vagy Alekosz, meg az úgynevezett kultúrmocsok, hanem sokkal inkább a Seres-féle bunkók. Ők ugyanis a mi elitünk, és a tömegkultúrára elvileg hatással szokott lenni az elitkultúra. De ha az elitünk ilyen, ha egy jelentős és hosszú időn keresztül dominánsan meghatározó része a kádári kontraszelekció terméke, féltudású bunkó, aki se arra nem alkalmas, hogy egy új élethelyzetben betöltse a szerepét és elitként hozzájáruljon a társadalom működtetéséhez de egyúttal tisztessége sincs, hogy ha már alkalmatlannak bizonyult akkor csöndben, farokbehúzva félrevonuljon, akkor miben reménykedünk? Mit várunk, mit várhatunk ettől a mérhetetlenül pofátlan és cinikus bunkóságtól, amikor az évtizedeken keresztül etetett és jól tartott elit ma a tömegre mutogat, az átlagemberre, a tömegkultúrára és azt mondja, ordítja, hiszterizálja bele a kisvilágba, hogy ők a hibásak?
Ezek ilyenek, csürhe nép, így beszélnek, így gondolkoznak. Egy másik ballib ikon, a kultúra honi formálója néhány hete körülbelül ugyanezt mondta. Mi kérem semmit soha nem hibáztunk, mi csináljuk a legfinomabb elitkultúrát, aztán hogy a kilencvenöt százalék mit ért meg mindebből, milyen hatással van rá, hogyan befolyásolja őt, hogy mit és hogyan gondoljon a világról, benne mondjuk a nőkről az őket már nem érdekli. Nem mennek le egy szint alá, mondják, és ez lefordítva azt jelenti, hogy a pihepuha elittudatukból nem mozdulnak ki. A kilencvenöt százalék meg dögöljön meg, csomó igénytelen bunkó, alekoszok és győzikék, én egy szint alatti dologgal nem foglalkozhatom, mondja az, aki éveken keresztül közpénz-milliárdok fölött rendelkezve formálhatta a magyar kultúrát. Ennyi hatása volt ennek az elitnek a közre, ennyiben járult ő hozzá, hogy a társadalom "jobbá" váljon, ez az ő negyedszázados teljesítményük. És nem, nem szállnak magukba, nem kezdik el keresni mindennek az okát, nem. Hanem helyette bunkóznak. Én meg vágom a centit, és megfogadom Seres bunkó tanácsát: ki fogok akadni, ha valami botrányosat látok. Háromnegyed évig még kibírom, utána meg már csak röhögnöm kell rajtuk, ahogyan röhögtem szegény Farkasházyn is és az ő megvénült bunkóin a szárszói performansz kapcsán.
Tudják minek fogják hívni azt az életteret, amelyik 2014 után a ballib számára rendelkezésre fog állni? Rezervátumnak. Amiben az lesz a legviccesebb, hogy évek kemény munkájával ők zárták be oda magukat, önként és dalolva. A kerítésen tábla: "A ballib etetése tilos és veszélyes!" Na, akkortól már tényleg nem lesz érdemes foglalkozni velük, de addig még hallgassunk Seresre bunkóügyileg, és háborodjunk fel. Hátha tényleg csak ennyin múlik az eltakarodásuk.