Szeretettel köszöntjük az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Victor Ponta elvtársat (hogy mi??? már hazautazott??? na ne bazz, hát a vadászat???), akinek a tiszteletére ma román napot tartunk itt, a zárt osztályon. Nosztalgiázunk egy kicsit, ez az egy dolog jó az öregedésben, hogy a világ egyre unalmasabbá válik, mert minden, ami történik egyre inkább olyasminek látszik, ami egyszer már megtörtént, ha nem is pontosan ugyanígy, de az apró különbségek már nem tudnak komolyabban izgalomba hozni. Tényleg igaz az a román közmondás, mely szerint nem ehetjük kétszer ugyanazt a puliszkát, csak majdnem. Valamint a következő román vicc is kifejezetten jól leírja azt, hogy egy idős ember számára a világ lassan elveszíti az érdekességét:
-Na mi van öreg, üldögélsz itt és töprengsz?
-Nem, én csak üldögélek.
(Victor Ponta kedvéért románul is:
-Ce faci, bade? Stai si cugeti?
-Nu, numa` stau.)
Szóval egy kis nosztalgia. Nem tudom, rémlik-e a kedves olvasónak, hogy olyan 23 évvel ezelőtt volt egy év, az 1990-es. Ma már nehezen hihető, de tényleg volt. Victor Ponta éppen a végzősök búcsúztatására készült és arra, hogy már csak egy röpke évecskét kell lehúzzon a Ion Neculce-ról elnevezett középiskolában az érettségiig. Az ország közben némileg ziláltnak tűnt, egyesek valami forradalomról beszéltek, másoknak inkább úgy tűnt, hogy puccs volt az, nem forradalom, a lényeg, hogy a helyzet igen képlékeny volt. Ez a "helyzet igen képlékeny volt" körülbelül azt jelenti, hogy még éppen viszi a szippantós kocsi is, nem kell a markoló és a billencs. Tehát jó nagy szarban volt az ország, de hát mikor nem. És kik voltak azok, akik ez ellen a képlékeny helyzet ellen erőst berzenkedtek? A diákok, jóhogy. Plusz, ahogyan az már csak szokott, az értelmiségi elit liberálisabb része. Az megvan, hogy az akkori Victor Pontát minek hívták? Ion Iliescunak. Mivel ma már eléggé evidensnek tűnik, hogy az a bizonyos forradalom inkább mégiscsak puccs volt ezért érthető Iliescu ingerültsége és bizonyos fokú félelme is a diáklázongások láttán, hiszen milyen már az, hogy jönnek ezek a hosszú hajú, furcsa egyedek és megpróbálnak beleköpni az ő jó kis irányított demokráciájába. Bele is csapott gyorsan a populizmus húrjaiba, gyorsan lehuligánozta a tiltakozókat, akik a kirekesztő kirekesztése elvét alkalmazva magukra is vették a jelzőt, így lett Iliescu másmilyen értelemben is keresztapa. És így lett az Első Román Egyetemtérfoglalók egyre büszkébben és egyre öntudatosabban viselt jelzője a
GOLAN
Nem, ez nem az a bizonyos fennsík, ez egy román szó és valami olyasmit jelent, amit Bencsiknél a nehezen definiálható alakok. Csavargó, huligán, csúnya, fúj. A kirekesztés ott és akkor is meghozta a maga ellenhatását, ráadásul kifejezetten komoly identitásképzőnek bizonyult ez a huligánozás, aprócska területi autonómiák jöttek létre szerte az országban, a legjelentősebb persze a fővárosi volt, a Piața Universității, azaz az Egyetem tér lett megszállva (április volt, kellemes meleg, az ember örült, hogy a szabadban lehet) és afféle enklávéként neokommunizmus mentes övezetté nyilvánítva. Április második felétől kezdetét vette a "Golaniada", ez valami olyasmi, mint a szpartakiád, csak akkor, az elején még nem kellett futni és verekedni.
Még himnusza is lett a huligánoknak:
"Mai bine haimana, decât trădător
Mai bine huligan, decât dictator
Mai bine golan, decât activist
Mai bine mort decât comunist."
A műfordítói képességeimtől megkímélem a kedves olvasót, a fenti kis idézet lényege, hogy halottnak is jobb lenni, mint komcsinak vagy diktátornak, pláne komcsi diktátornak. Zajlottak hát kedélyesen az események, ahogyan manapság zajlanak az ilyen occupy whatever események. Petru Cretia professzor, TGM földije a bukaresti Egyetem térre néző Építészkar erkélyéről (ami ahogyan az illő előlépett a demokrácia szószékévé) olyan beszédet intézett az ifjú huligánokhoz, melynek igen könnyű kiragadni akár egy hosszabb részletét is úgy, hogy annak ma is és itt is könnyedén bírjunk némi aktualitást tulajdonítani:
În al treilea rând vă instig la dobândirea unui cadru constituțional, care să descătușeze forțele vii ale țării, pe oamenii buni, pe oamenii cinstiți, pe oamenii drepți și curați, talentați și pricepuți, pe cei care pot face o țara nouă mai dreaptă și mai curată. Este vorba de oamenii pe care nimeni nu-i poate nici minți, nici înfrica, nici cumpăra. Sunt aceia pe care-i reprezentați aici, cu atâta stăruință, cu atâta dârzenie și cu atâta lumină. Acești oameni dau în clipa aceasta și dincolo de orizontul ei sensul și noblețea acestei adunări. Trăiască Libertatea!”
(A demonstráción résztvevőket a hatalom előszeretettel minősítgette felforgató elemeknek, felbujtóknak, akik a társadalmi rendetlenségre buzdítják az embereket. Petru Cretia erre lelkesen lecsapott, hát még jó hogy buzdítunk, ha olyan az a rend, mint amilyent egy Iliescu és a hatalmukat átmentett kommunisták építenek, akkor bizony az ellen buzdítani kell.) Egy kísérlet a fordításra, ha valaki jobbat tud szóljon és javítom:
Harmadsorban egy olyan alkotmányos keret megteremtésére bujtogatok, mely széttöri a társadalmunk béklyóit, felszabadítva így azon erőket, a jó, a becsületes embereket, az igazakat és a tisztákat, a tehetségeseket és a hozzáértőket, mindazokat, akik képesek ezt az országot tisztábbá és jobbá tenni. Azokról az emberekről szólok, akiket senki nem tud hazugságokkal átverni, sem megfélemlíteni, sem megvásárolni. Ők azok, akiket ti itt most tiszteletre méltó kitartással, daccal, felvilágosultsággal képviseltek. Ők azok az emberek, akik miatt a jelen demonstráció a pillanatnyi célokon túl is értelmet, tiszteletre méltó értelmet nyer. Éljen a Szabadság!
Tűrte a hatalom, ameddig tűrhette, de hát az irányított demokráciák már csak olyanok, hogy a végtelenségig mégsem tűrhet el ilyesmit. Mit tehetett hát Iliescu? Csak úgy simán szétveretni őket a rendőrökkel nem mutatott volna valami jól, Ceausescu teteme még ki sem hűlt rendesen, no meg valószínűleg az ex-szovjet elvtársak is inkább azt tanácsolták, hogy óvni kéne a látszatot, ezért Iliescuék az ilyenkor szokásos trükkhöz folyamodtak, nem a rendőrséggel, nem a hatalom formális erőivel verették szét az eltakarodni még mindig nem akaró demonstrálókat, hanem a Zsil völgyi bányászokkal. Bukarestben. Más városokban pedig az éppen kéznél levő egyéb, hát, hogy is mondjam csak, nem éppen Gandhinak kinéző entitásokkal.
1990 június 13-án aztán bekövetkezett az, amiről Bencsik propagandista ma már csak legfeljebb álmodni mer, ha túl sok töltött káposztát tolt be vacsorára. A vonaton odautaztatott, kellően elhülyített és felpaprikázott Zsíl völgyi bányászok szabályos hajtóvadászatot rendeztek mindenki ellen, aki egy kicsit is szemüvegesebb, hosszabb hajú, szakállasabb kinézetű volt, mint amit ők még éppen elfogadhatónak tartottak. A friss román demokrácia legocsmányabb pillanati közé tartozott az a pár nap, Bukarest utcáin eluralkodott a terror, a bányászok az alábbi transzparensek általi szellemiség által vezéreltetve tették a dolgukat:
"Moarte intelectualilor!" - "Halál az értelmiségiekre!"
"Noi muncim, nu gândim!" - "Mi dolgozunk, nem gondolkodunk!"
Victor Ponta nem tudom mit csinálhatott akkor, valószínűleg a szünidőre készült éppen, egy másik Viktor pedig akkor még valami szabadság nevű izével fémjelzett izmus lelkes hívének tűnt, de erről utólag megtudtuk, hogy szegényt csak megtévesztették, de szerencsére a gaz csábító Fodor Gábor még időben ki lett rekesztve a bandából így mára ez a mi Viktorunk is minden további nélkül teljesen alkalmasnak mutatkozik a szabadság és az országvezetés iliescui értelmezésére. Ami önmagában véve még nem is lenne baj, mert a pártpolitikai rendszer logikája szerint az ilyen mindenféle Viktoroknak pont ez a dolga, a baj az, hogy amint hogy 1990-ben Romániában úgy sajnos a 2013-as év Magyarországán is igen erős a társadalmi támogatottsága annak, hogy halál az értelmiségre, sósav annak a pofájába, aki "dolgozás" helyett gondolkodna, és ha ezeket a huligánokat, a magyar "golan"-okat valaki végre jól szétverné annak a többség biza tapsolna.
Ez pedig még 1990-ben talán érthető is volt, pláne a Magyarországnál lényegesen többet szenvedett, társadalmilag jobban kivéreztetett Romániában, de hogy nálunk ma, 2013-ban is ugyanez a modus operandi a hatalom részéről és ez ugyanúgy komoly társadalmi támogatottságot élvez, nos, ez nagyon elszomorító és sajnos megkerülhetetlenné teszi azt a kérdést, miszerint hol a faszban volt a mi elitünk az elmúlt huszonhárom évben. Tényleg, hol is?