Leszögezés: ez a poszt nem arról szól, hogy jajj-jajj, elanyagiasult világ, mindenki csak zabál és milyen jó is lenne visszavonulni az Őrségbe néhány szexi kecskével ahol bogyók és gyökerek gyűjtögetésével élhetnénk a konzumidióta világból kicibált életünket. Én a fogyasztói társadalommal egészen jól ellennék, nincsenek különösebb elvi kifogásaim ellene, már ugye amikor működik. És ahol működik. Nem nagyon szeretnék beleesni abba a hibába se, hogy túláltalánosítom a személyes és emiatt egyáltalán nem reprezentatív megfigyeléseimet, nem arról beszélek tehát, hogy minden rossz, hanem csak arról, hogy mintha az utóbbi években egyre sűrűbben futnék bele kisebb-nagyobb anomáliákba. Ezek egy része a pillanatnyi bosszúságon túl kifejezetten szórakoztató és szerintem akkor is hordoz némi tanulságot, ha az általánosítástól az említettek miatt célszerű tartózkodnunk. Szóval semmi nagy löttyös megmondás, csak apró, egészen apró és tényleg elenyésző jelentőségű tapasztalások jönnek.
Leszögezés2: hosszú, és lényegét illetően érdektelen. Nem kell elolvasni, én szóltam.
Fogyasztani jó. Pláne, hogy a fogyasztást elősegítő struktúrák, intézmények az esetek túlnyomó többségében hibátlanul működnek. Szerencsére ma már... öööö, hűha. Na, akkor ezt kicsit inkább átfogalmaznám: szerencsére ma már és ma még az sincs, hogy a fogyasztónak mindenféle állami és félállami monopóliumokkal kell baszakodnia, többnyire tud választani, és még ez is eredményezhet mókás helyzeteket, engem például nemrég megkérdezett egy márkaszerviz, hogy az utóbbi időkben miért nem hozzájuk viszem az autómat az időszaki karbantartásokra. Járatlanabb embereknek: ez az időszaki karbantartás az a dolog, amit kevésbé eufemisztikusan olajcserének hívnak. A marketingduma szerint persze a kettő nem ugyanaz, hiszen az időszakos karbantartás az valójában egy kiterjedt átvizsgálás, bla-bla. Ezzel szemben a valóság az, hogy ha az egyik kerék ki lenne esve még azzal se foglalkoznának, nem hogy olyan pimf szarságokkal, mint kiégett izzó, minimumszint alatti ilyen-olyan folyadékok, és akkor olyan álomszerű eseményekről már ne is beszéljek, hogy például megzsírozni azt, ami időnként és rendszeresen zsírt kívánna. Szóval hív a szerviz, hogy mi a hűtlenség oka. Mondom annak roppant egyszerű oka van: önök tízezer forintos rezsióradíjért csinálják a semmit, én meg találtam egy másik szervizt, ahol ötezerért. Márpedig ha az ember a semmiért fizetheti akár a felét is, akkor most mondják meg, nem kötöznivaló bolond lenne, ha mániákusan dupla áron venné a nihilt?
Tehát ahol még működget a piac ott általában van valami, amit akár még rendnek is mondhatunk, persze caveat emptor, de hát nekem ezzel sincs semmi bajom, megvédem én magam, még mindig jobban járok, mint ha a Kádár-titkárság Orbán-titkársághoz rohangálnék, hogy védjen meg. De még ezekkel a viszonylag jól működő rendszerekkel is elszalad a ló, ha becsúszik valami kis málőr. Olyankor az emberből már előtör az általánosíthatnék, és már írja is, hogy szörnyű, mennyire nem tudunk mi konfliktust kezelni. És ez a nemtudás leginkább a kommunikációs készségek többé-kevésbé teljes hiányára vezethető vissza. Meg persze játszik még a fillérbaszás és a mezei butaság is, ettől lesz sokszor brizáns az elegy.
Nemrég éppen az országot járva megálltam egy falusi (ami amúgy egy nagyváros alvóvárosi része, de hát lassan melyik falu nem az...) bót előtt, Coop, mert a fogyasztó rafkós ám, kitanulta, hogy ezek a fránya brendek valamit mégiscsak jelentenek, például legalább annyit, hogy már robotpilótával is eltalál a böffentővizekhez, és persze valamiféle óvatoska bizalommal is lehet a hely iránt, mondjuk nem aggódik, hogy lelopják a zokniját úgy, hogy közben a cipője végig a lábán marad. Bementem, vakon eltaláltam a szagosszódákhoz, ahol is negyed négyzetméteres színes izére lóbetűkkel kiírva, hogy csak ma, csak most 380 forint a kétliteres, vegyevigye! Veszem, viszem, pénztárnál négyszáz forintot leteszek és várok. A pénztáros ezt néhány másodperc után elunja, és közli velem, hogy rendben vagyunk. Ezt a rendben levést azért én vitatnám, ő lehet, de nekem valami fránya porcproblémám lett a térdemmel és igencsak kínoz, de mivel nem mutattak be minket egymásnak nem is terheltem ezzel, csak finoman megjegyeztem, hogy járna nekem még vissza egy egészen elenyésző összegecske, húsz forintocska, nem nagy ügy, de talán jó lenne, ha mégis megkapnám, csak úgy, a rend miatt. No, az nekem nem jár, mert 399 forint ám a kóla, és az ugye a honi pénzügy és számvitel matekja szerint pont kereken négyszáz!
Ami ez után jött annyira pszichedelikus volt, hogy még kólamámorban is kellett vagy félóra, mire feldolgoztam magamban. A pénztáros ugyanis beleállt egy kétéves gyermekre jellemző tagadási pozícióba és úgy is maradt. Mondom tessék nézni, ott a kólakupacon a tábla (az egész olyan öt méterre volt a pénztártól), ott az ár rajta. Hogy ő nem látja. Hát talán lépjen közelebb. Jó, látja a táblát, de az nem az ár. Az ár ott van egy fél gyufásdoboznyi méretű cédulán, a polc oldalában. Oké, rendben, de akkor tessék mondani, mi az, ami arra a negyed négyzetméteres lepedőre ki van írva, csak ma, akció és 380 forint? Az semmi, az nem az ár, meg különben is, azt nem is ők tették ki, hanem a kólás fiúk. Úgy finoman megkérdeztem, hogy tisztában van-e a vonatkozó jogszabályokkal, tudja-e, hogy ha két ár is fel van tüntetve egy portékán, akkor a boltnak kutya kötelessége az alacsonyabbik áron adni a motyót? De az nem ár, tipi-topi, odaslattyog és lekapja az akciós táblát, meg különben sincs ott, nézzem meg, csak a kis árcédula van ott, azon meg 399 forint az ár, tehát minden rendben. Öööö, izé, de hát most, itt előttem vette le az akciós táblát, mi az, hogy nincs ott??? Nincs ott, meg az nem is ár, az ár a 399 forint és neki már nagyon semmi ideje rám, viszlát.
Én meg úgy mentem ki a boltból, mint aki ufót látott. Mire gondoljon az ember? Fiatalka volt az eladó, talán arra tippeljek, hogy a képzéssel lehetnek porblémácskák? Mert régebben azért az ilyesmit rutinból kezelték: ó, nahát, tényleg, elnézést, a franc a Böskébe, pedig mondtuk neki, hogy vegye le a táblát, mert vége az akciónak, és demonstratívan levették, majd udvariasan visszaadták a többletet, valamint a távozásom után három perccel már vissza is tették a kamuakciós táblát. Működött a dolog. Sőne álte cájte. Meg különben is, le kéne már szokni ezekről a szar cukrozott-színezett szódákról.
A másik kis, emberi, kisemberi történetem arról szól, hogy a funkcionális analfabetizmus lassan osztályfüggetlenné válik. Az még hagyján, amikor tisztes kőmíjessegéd képtelen elolvasni a megértés látszatát legalább mímelve egy másfél soros szöveget, az írást meg hagyjuk is, de ha ugyanezt olyan hellyel kapcsolatban is megtapasztalja az ember, amelyet ki tudja miért ügyfélszolgálatnak hívnak és a magentaszínű fejléccel érkező papírt aláíró személyt "ügyfélszolgálati contact center képviselő"-nek, akkor az ember már csak-csak megvakarja a fejét, baszki, Dörrög Zultán, de feltörtél!
A kisemberi történetem, egy nagyobbacska dió héjában: szintén egy szokványos ügy, gyerek szól, hogy telefonálás ügyéből kifolyólag kéne neki néhány bélás, a szibarita disznó szülő pedig már kattintja is meg a kedvenc oligopol mobilszolgáltatójának a honlapját, egyenlegfeltöltés, bankkártya, pikk-pakk, utána mél a pulyának, hogy donez, tíz perc és távpofázhatsz kedvedre. A srác olyan óra múlva ír, hogy hát izé, nem jött meg. Egyet se aggódj, megszülöd, felneveljük, maradt ám már úgy más is a világtörténelem során, igaz, fiú nem sok, de ez részletkérdés. Jó, jó, nem úgy nem jött meg, hanem a telefonra az egyenleg. Ó, hogy a fene enné meg, na, ennek megint ügyintézés lesz a vége, és igazam is lett, de még mennyire!
Telefon, gombnyomogatós társasjáték, lépjen vissza egy szintet, fel kettőt, jobbra hármat, trallala, és már ott is a delej másik végén az ember, aki elmondja, hogy ő pont azért van ott, ahol, hogy elmondhassa, miszerint lófaszt se tud, nem hogy segíteni. Majd ha már lett bankszámlakivonatom és látom, hogy leemelték a vásárlás ellenértékét, majd akkor reklamáljak és ne feledjem el a reklamációt megkenni varjúhájjal meg galambepével, mert akkor esélyesebb egy talán. Oké, de a gyerek telefonálna, mit tegyek? Passz, vegyek neki postagalambot. És ha megismétlem a tranzakciót, akkor van rá bármiféle garanciám, hogy tényleg eljusson a feltöltött egyenleg a telefonjára? Mit tudja ő, talán igen, talán nem. No, miután illedelmesen megköszöntem a nincsmitet inkább elautóztam egy benzinkútig, ahonnan annak rendje és módja szerint fel is töltődött az a kurva egyenleg, hurrá.
Majd pár napra rá látom, hogy a pénzt a sikertelen online feltöltés után biza már szorgalmasan levette a kedvenc oligopol szolgáltatóm a számlámról. Hurrá, tehát lehet teljes joggal reklamálni. Mél megír, és mivel a telefon egyenlege már egyéb úton feltöltésre került tévesen lenyúlt pénz visszakér. Kisember kisfogyasztó azt gondolná buta kisemberi agyával, hogy ez egy egyszerű ügylet, és persze mekkorát téved! Jő ugyanis a válasz, és akkor kezdjünk is neki az élvezkedésnek:
Hivatkozással társaságunkhoz érkezett megkeresésére az alábbiakban válaszolunk.
Nyilván, kell ez a rizsa, egyrészt elmondhatja, hogy tanult valamit a kommunikáció szakon, másrészt meg informatív is, mert szegény ügyfél e nélkül még azt hihetné, hogy nem választ kapott a kérdésére, hanem mondjuk leberwurst-receptet egyenesen Angela Merkeltől. De ez csak kis színes, a lényeg a következő:
Kérjük, a sikertelen feltöltéssel kapcsolatban vegye fel a kapcsolatot a számlavezető bankjával. A bankja majd hivatalosan megkeresi társaságunkat az üggyel kapcsolatban, és a szükséges egyeztetéseket elvégezzük. Amennyiben a tranzakció sikertelen volt, akkor a levont összeg visszafizetése ügyében a pénzintézet járhat el.
Kisember kis agya itt kiakad és kerreg: vegye fel, szükséges egyeztetések, járhat el, de hát bassza meg, nem a szóban forgó társaság többségi részvényeit szeretném megvenni, hanem egy elbaszott (nem én basztam el és nem az én bankom) tranzakció nyomán a semmi kis 3500 forintomat szeretném visszakapni! Én járkáljak, én "vegyek fel", amikor elvileg nekik látniuk kell, hogy a pénz odament és a portéka ide nem jött, akkor meg? Újabb próbálkozás a telefonos ügyfélszolgálattal, egy eunuch hangú nyálgép bizalmasan belebúgja a fülembe, hogy tud ám ő egy instant megoldást, csak bólintsak és rátölti az egyenleget a telefonra. Kisember kis agya tombol, tisztelt szolgája az ügyfélnek, akkor most hogy is van ez, ön mégiscsak látja, hogy ott a pénz és nincs itt a portéka? Hát, nem, de igen, vagy talán mégsem. Kisember immáron liluló fejjel: de ha tudja, ha látja, hogy ez van, és ha feltölteni egyenlegként fel tudná, akkor visszautalni miért nem??? Hát mert azt nem lehessen, kérvényezze, reklamálja, instanciázzon, vagy felejtse el az egészet, nézze úgy, hogy ennyivel megadományozta a szegény német kisrészvényest, hátha Merkel kancellár ezért egyszer majd a kebelére öleli. Telefon kárminvörös fejjel lecsap, szokásos, multiknak kidolgozott fenyegető levél megír, majd pár nap múlva megtörténik a csoda is, pénz a számlára visszakerülődik.
Heppiend, de persze én tudom, hogy lennie kell még egy felvonásnak. Jönnie kell egy papíralapú magyarázkodó levélnek, amelyikből kiderül, hogy szolgáltató mint a maszületett bárány, és ha van hibás, akkor az vagy a hülye ügyfél, vagy az üregi nyulak. Levél jön is, jé, süsd meg, hát nem fekete-fehér a fejléc! Csórikáim, már magenta színű festékre se fussa, na, ezeket is jól lerabolta az a gaz Orbán, de ezt most csak a rutin miatt, nem ez a lényeg, hanem maga a levél. Az se kevésbé élményszerű, pszihedelikus, mint a már említett pénztárossal folytatott kommunikációm. Ez is a szokásos invokációval kezdődik, hivatkozással, megkeresésére, válaszolunk, oké, nem sauerkraut-recept jön, hurrá. No, de akkor szöveghűen, ahogyan az "ügyfélszolgálati contact center képviselő" kronologikusan pontokba szedte:
[dátum] - A feltöltést elindította Ön, az összeget levonták, de nem töltöttük fel az egyenlegét - ilyenkor társaságunk nem lát semmi problémát
Végső soron jogos, pályaudvaron áll egy automata, polgár beledobja a pénzt, nyomkodja a gombokat, nem történik semmi. Nagy mérgesen újabb pénzt dob bele, újabb gombnyomogatás, újabb semmitörténés. Polgár ingerülten el, a közelben bámészkodó Kohn elismerően csettint: -Ügyes! Kedves fogyasztó, fizettél, nem kaptál semmit, ebben társaságunk nem lát semmi problémát és ezt a pofádba is kommunikáljuk. Ügyes!
[dátum +1 nap] - Telekom oldalon látjuk, hogy feltöltés történt, a feltöltés összege megérkezni (sic!), de részleteket nem látunk (pl.:hívószám)
Én meg tegnap gyömbéres marhapörköltet ettem, és? Mi közöm nekem ahhoz, hogy "telekom oldalon" mit látnak? Tőlem vették volna az ügyviteli szoftvert? Nem rémlik. Engem az érdekel, hogy összeg megérkezni, ezzel szemben megvásárolt szolgáltatás nem megérkezni. Én adni belétek nektek pénz és ti adni nekem cserébe semmi. Bennszülött lenni kicsit dühös.
[dátum +2 nap] - Cégcsoportunkhoz ekkor érkezett meg a pénz az OTP-től (Webshopos feltöltés esetén a fizettetést az OTP végzi), ekkor láttuk, hogy az összeg megérkezett, de egy sajnálatos technikai hiba miatt a feltöltés nem történt meg. Még aznap, 2013. május 10-én kértük az OTP-től a tételt
És már megint tombol a kisember bennem: továbbra is, mi közöm nekem mindezekhez? Felőlem azzal végezteti a fizettetést ez a kedves multi, akivel csak akarja, és olyan tételt kér, amilyent csak akar, bár mondjuk ez a tétel még lehet érdekes, még van egy darab érettségi előtt álló gyerkőc, ha szépen kidolgozott az a tétel akkor elküldhetnék nekem is, de ismétlem, mindebből annyi az érdekes, hogy ez a kedves oligopol szolgáltató bárhogyan is nézzük engem fizettetett, de cserébe adni nem adott semmit.
[dátum +15 nap] OTP visszavette vállalatunktól a bruttó 3500 Ft-ot, majd visszautalta a számlájára.
OTP visszavette, áldassék a neve, ámen. Krisztus után 2013-ban, mikor lassan már a seggünket is informatikával töröljük röpke 15 nap után már meg is oldódott egy kisemberi kis aggyal ennyire triviálisnak látszó probléma, tervezhetjük a Mars-kolóniát, persze ne feledjünk el magunkkal vinni néhány postagalambot, pláne, ha ott is valamelyik oligopol világcég szolgáltat, hiszen ki tudja, hogy mi fájdalommal járna, ha ott is előfordulna, hogy sajnálatos technikai hiba miatt valami nem történik meg, aminek meg kéne történnie. No, ennyi volt a pontokba szedett, kronologikus mellébeszélés, de van ám summázat is:
Az OTP-nek 5-30 napja van a pénzügyek rendezésére ilyen esetben, ezért társaságunk részéről hiba nem történt. Amennyiben jelezzük a problémát még aznap és kérjük, hogy vegyék vissza az összeget. Nem tehetünk róla, hogy az OTP nem veszi vissza tőlünk előbb a pénzt. Sajnos erre még a fizetéshez képest a 30. napon is lehetősége van.
Ismétlem, betűhíven idézek. Amennyiben. De lépjünk túl a formán, törődjünk bele, hogy mondat ma már nincs, addig örüljünk, amíg legalább valamelyest artikulált a makogás, és meg lehet érteni, hogy hiba nem történt. A szemét OTP, az már csak ilyen, szerintem a Csányinak még a szeme se áll jól, sajnos ez van, fátum, bele kell törődni, mint az aggkori elbutulásba, nincs mit tenni. A hülye kisember persze az idióta kis agyával még berzenkedne, hogy kedves multi, baszodalássan, nem az üregi nyulak szerződtek az OTP-vel, hanem ti, és ha látjátok, hogy sajnos-dolgok is előfordulnak, akkor miért nem csapjátok nyakon a kedves üzleti partnert annak érdekében, hogy mégse fordulhassanak elő sajnos-dolgok? Bezzeg ha én, a kisember is elbaszarintanék valamit, vagy egyenest szándékosan szopatnám a kedves oligopol szolgáltatót, akkor engem a földbe döngölnek, behajtanak, letiltanak, kiveszik a vesém és eladják, ha másként nem jutnak a jogos vagy jogtalan pénzükhöz, és akkor én most legyen kibaszottul megértő, hogy ugyanezt a kíméletlen érdekérvényesítést egy sok számmal nagyobb partnerrel már nem képesek alkalmazni? Engem, ha nem teljesítek pöccre úgy basznak ki, mint macskát a hóra, miért nem teszik hát ugyanezt azt OTP-vel is? Figyelj, Sanya, lófasz a te seggedbe, nem öttől harmincig nap, hanem negyvennyolc óra. Ha nem tetszik, repülsz, annyi a bank, mint a szemét, találunk helyetted másikat röhögve.
Persze újfent jön a szokásos fordulat: nem ez lenne a lényeg, tehát nem az, hogy valami - igen, európázás is kell bele - Európa-konform módon etessék ezek a pillanatnyi látszat alapján hazánkban ideiglenesen tartózkodó multik a bennszülötteket, hanem hogy legalább ha mégsem, akkor legyen valami tisztességesebb kommunikáció, hiszen az ember gyárilag olyan, hogy amit ért, azzal könnyebben megbirkózik, és érteni akkor fogja, ha elmagyarázzák neki. Ehhez pedig egyrészt nem kéne sugárban hazudozni (ha nem hazudják azt, hogy, idézem megint: "Amennyiben a tranzakció sikertelen volt, akkor a levont összeg visszafizetése ügyében a pénzintézet járhat el.", hanem megmondják frankón, hogy lesz két-három hét balfaszkodás, de legyek nyugodt, mert vissza fogom kapni a pénzem, akkor részemről nincs is az egészből ügy), másrészt pedig kéne keresni legalább néhány olyan alkalmazottat is, akik tudnak kommunikálni. Ósdi kisember fosszíliaszerű kis agyával azt hinné, hogy ez nem akkora etvasz, rakjuk egymás mögé a szavakat és figyelünk rá, hogy a végén mondattá álljon össze az egész, és persze a tartalom mögött legyen valamiféle gondolatiság is, például annak a kivetülése, hogy az oligopol multinak sem feltétlenül jó az, ha a kisemberek utálják őket, mert ha ez van, akkor a kisember biza hajlamos lesz megtapsolni egy Orbánt, ha az történetesen azt teszi, amit a kisember csak álmaiban: jól tökön rúgja ezeket a mocsadékokat.
Valamint, és ez azért már inkább egy külön történet is lehetne, mennyire lehet arcpirulás nélkül érvelni amellett, hogy igenis van létjogosultsága egyetemeinken a kommunikációs szakoknak ha azt látjuk, hogy még egy ilyen, viszonylag prémiumnak tűnő munkahelyen is egy Dörrög Zultánt tesznek meg "ügyfélszolgálati contact center képviselő"-nek?
