Már megint tör fel belőlem a bazmegelhetnék. Úgy különösebben nem vártam én semmit, ami következménye lehetne ennek a diákcsínynek, és leginkább azért nem, mert egy adott társadalomban csak olyasmit van értelme számon kérni, ami a társadalom szerint is számon kérhető. Nálunk az nem rendít meg komolyabban senkit, ha valaki lopva, csalva, hazudva ér el sikereket, vagy bármit is, hiszen ez itt eléggé közelfogadott, mondhatni része a nemzeti karakterológiánknak, el is nevezzük időnként magyaros ravaszságnak, büszkék vagyunk rá, azt mondjuk, hogy ez a létezés magyar minősége.
Egy emberevő közösségben nem sok értelme van valakit azért a köz elé ráncigálni, mert teszem azt betorkoskodta a misszionárius jobb lábát. Na és. Legfeljebb azon hörrennek fel páran, ha nekik nem jutott. A doktori cím mifelénk nem ennyire közkívánatos jószág, így semmi furcsa nincs abban, hogy alig van csak valamiféle morgolódás a plebejus elnök plebejus doktorija miatt.
Viszont ezek a csont nélkül benyalt tilalomfák, ezek felbosszantanak. Olvasom már sokadik cikkben, hogy „Mivel a disszertációt nem lehet fénymásolni, fényképezni…”. Helyben lennénk. Írjuk már le még vagy öttucatszor ezt a nemlehetet, hogy végre tényleg elhiggyük mi is, miszerint ez a „nemlehet” valójában egy természeti törvény, mint a gravitáció. Sőt, egyenesen valamiféle paradoxon. Nem lehet, mint ahogyan nem lehet egy áthatolhatatlan falat átlőni egy megállíthatatlan lövedékkel.
De, lehet fénymásolni, lehet fényképezni, és még csak akkora nagy csoda se kell hozzá, mint amekkorát Krisztus urunk művelt egy szűkös költségvetésű családi rendezvényen.
A jog ugyanis egy szóval se mondja azt, hogy nem lehet, hanem igenis azt mondja, hogy lehet, egy apró megkötéssel: a szerzői jogok tulajdonosának a hozzájárulásával. Mi a teendő?
Oda kell ballagni az emberek elnökéhez, jó plebejushoz illően köszönteni, szevasz, doktor Pali, és megkérni, hogy ugyan, adja már hozzájárulását ahhoz, hogy a műve az egész nemzeté lehessen. Tegye közkincsé. Egymillió érv állítható e mögé az aprócska kérés mögé.
A legfontosabb az, hogy a köz érdeke most talán nagyobb súllyal esik latba, mint a szerző szerzői jogi érdeke. Ha Dr. Schmitt szerint az a mű egy annyira, de annyira remek és hiánypótló és a hazát fényre derítő alkotás, akkor tegye lehetővé, hogy azt bárki megismerhesse. Ezzel egyúttal a gyanút is elháríthatná, hiszen bárki kedvére megnézhetné, összevethetné, és láthatná, hogy kinek van igaza.
Valójában inkább a közkincsé tétel ellen nem igazán találni érveket. Talán egyet tudnék, az anyagit. Ha Dr. Schmitt Pál abban bízik, hogy pénzt kapna a disszertációjáért, azt még megérteném. De ha így is lenne, mondja meg, és nevezze meg az összeget is. Mibe, hogy pillanatok alatt összedobnánk?
(Vajon Torgyán doktor zéháját azóta elolvasta, elolvashatta az a bizonyos érdeklődő?)