"Itt egy nép kirekedt a saját életéből."
Illyés Gyula
Tán még most sem bírtuk abbahagyni a csuklást úgy meglepődtünk ezen az ELTE BTK HÖK történésen. Hogy van valami lista, de nincs is, mert az nem hivatalos lista, csak úgy kikerült, tessék, mondja az érintett hallgatói önkormányzat, bizonyítsa be valaki déenesvizsgálattal, hogy azt a tintaceruzát ők nyálazták meg, amelyikkel a belpesti zsidó picsát odaírták. Ha tényleg komolyan gondoljuk a jogállamot, akkor igaza van, viszont azt a jogállam is megengedi nekem, a polgárnak, hogy prejudikáljak. Meg is teszem: én ezt a listázós dolgot minden további bizonyítási eljárás nélkül is hajlandó vagyok elhinni. Miért? Azért, mert azt az értékrendet, azt a viselkedési mintát, amelyik ezt a szóban forgó listát kiizzadta magából naponta megtapasztalom szinte bárhol az országban.
Nyilván, egy ilyen üggyel mindenkinek foglalkoznia kell, a mainstream ellenzéki sajtó addig koslat, amíg nem talál két nyilatkozót, akik munkamegosztásban kimondják azt, amit a sajtómunkás hallani szeretne: itten kérem nincs demokrácia, és ugye a nácikártya, mert a nélkül hogy nézne már ki a riport. Az első a demokrácia alapvető félreértéséből adódik, azt hiszik sokan, hogy a demokrácia az, amikor egy adott országban semmi csúnyaság nem történik meg, és lehetőleg mindig pont az van, amit mi szeretnénk. A második pedig azért veszélyes, mert a címkézés egyúttal az érdemi munka végét is jelenti, "náci!", mondja, és ezzel le is tudva, tovább már nem is kell keresni az okokat, nincs miért töprengeni azon, hogy hogy a francba lett ez ide nekünk, no meg a megoldáson sincs miért komolyabban töprengeni, hiszen kimondtuk, hogy náci, és ez már hozza is a pavlovit: lerúgni a fejét, kirekeszteni, mert ezek csak ebből értenek. Érdekes mód most a kötelezően megszólalók közül pont a gyurcsánypárt dobott egy hárompontosat, idézem is:
A Demokratikus Koalíció (DK) csütörtökön megfontolásra érdemesnek tartotta, hogy a politikát szabályozott, nyílt és átlátható módon beengedjék az egyetemekre. Molnár Csaba független országgyűlési képviselő a felvetést az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) hallgatói önkormányzatán (HÖK) készült hallgatói listákkal indokolta.
Megfontolásra érdemesnek tartotta. Gyönyörű. Most, amikor éppen egyszázalékos pártocska. Osztán tessék mondani, amikor hatalmon teccettek lenni, akkor miért is nem fontolgatták meg ugyanezt? Talán azért, mert annyira idiótáknak méltóztattak lenni tisztelt ballibék, hogy elhitték, hogy ha és amennyiben ők nem engedik be a politikát (szabályozott, nyílt és átlátható módon), akkor az nem is fog bemenni? Tisztelt DK, az megvan, hogy a gyereket nem a gólya hozza?
Valójában a politika az úgy ment be az egyetemekre, hogy soha ki se jött onnan. De hát ugye hazudtunk mi már magunknak ennél nagyobbat is, belefér.
A politikának az a szegmense, amelyik ezt a mostani listázást is nemzette úgy ment be az egyetemre, ahogyan az ilyesmi többnyire szokott: egy mozgalmon keresztül. A Jobbik ugyanis, és ezt jó lenne nem elfelejteni, nem politikai pártként, hanem mozgalomként indult. Szépen, apránként építkezett, eleinte még finomkodóan, leginkább a visszaszorított nemzeti érzések megélésére törekedett, de szerencsére megkapta azt, amitől egy mozgalom igazán jól növekedésnek tud indulni: a ballib, és a ballib hatalom hisztérikus tiltakozását és represszív reagálását. Egyfelől voltak azok, akik valamiféle nemzeti identitástudatot szerettek volna megélni, érzelmeket ápolgatni szimbólumokkal, búsongani sérelmeken, erőt meríteni valami múltba vesző, misztikus nagyságból, és büszkének lenni, bármi áron. Másfelől viszont az őrjöngésig terjedő hisztéria, reszketőfrász egy nyamvadt nemzetiszínű zászlótól, pocskondiázása, kiröhögése, nevetségessé tétele mindennek, amit a mozgalmárok elő bírtak húzni a kezük ügyében lévő készletből. Mindezt a ballib hatalom lelkes támogatása mellett.
Miben bízott, miben bízhatott akkor a ballib, pláne a ballib hatalom?
Sejtésem szerint nem jól mérte fel, hogy picit gyorsabban változik a világ, mint Kádár alatt. Azt hitte, hogy a hatalom még mindig a médiában van, így ha ők megpróbálják uralni a médiát, akkor a hatalmuk is biztosítva van, ha legalábbis nem örök időkre, de hosszú távra mindenképp. Na, ez az, amiben piszkosul elszámolták magukat. A hatalom mostanság ugyanis nem a médiáié, hanem az információé, a hálózatosan terjedő információé, és akik kiterjedt, jól működő ilyen hálózatot kiépíteni és a megfelelő szimbólumokkal, manipulációkkal, hívószavakkal, emblematikus alakokkal telepakolva üzemeltetni is tudja az mindezzel egy igen jelentős szeletet hasíthat ki és tarthat meg a hatalomból. A Jobbik pedig mozgalomként pontosan ezt tette. A személyközi kapcsolatokra alapozva szépen, lépésről lépésre építkezve kialakította a maga hálózatát, és ebben igen nagy mértékben segítette őt a ballib kirekesztő viselkedése, hiszen a mozgalmárok még ha akartak volna sem tudtak megjelenni a ballib által uralt, mainstreamnek tekinthető médiumban. Sebaj, a szükség nagy úr, építettek maguknak alternatív médiumot. A ballib pedig pedig büszkén feszített: kizártuk a mocsadék nácikat! Aham, persze. Valójában saját magukat zárták ki egy olyan folyamatból, amelyiket sem megakadályozni, sem pedig (a valóságtagadás, a kizáródás szükségszerű következményeként) irányítani, vagy befolyásolni nem voltak képesek.
A mozgalomból aztán egy erős identitásmozgalom lett, mely identitás úgyszintén szükségszerűen a folyamat során egy nagyon erős rezisztens identitássá alakult. A mozgalom ellenségképe szinte magától adódott: ha a ballib a liberális demokrácia, a nyugatos értékek, a mindig kéznél levő zsidókártya kijátszásával igyekezett gyepálni a "nácikat", így teljesen érthető, hogy amazok pont a liberális demokráciát, a nyugatos értékeket és a zsidókat tették meg a legfőbb ellenségeikké. Mivel a ballib nagy bölcsen a kirekesztés stratégiája mellett döntött, így a mozgalomban ezek a nézetek úgy tudtak terjedni, hogy szinte egyáltalán nem volt meg a lehetősége annak, hogy párbeszédek, érdemi és lényegi viták alakuljanak ki. A ballib elvolt azzal, hogy ami a szőnyeg alatt van, az nincs is, a mozgalom pedig mivel ellenségének tekintette a ballib irányítású hatalmat pont hogy leszarta annak a szabályait. Bevitte a politikát az egyetemekre, ahol az hála a ballibnek megkapta a tiltott gyümölcs zamatát is, és persze hogy terjedt, hatott, hódított. A fiatal, aki odakerült ki tudja milyen családi háttérből pedig ezt találta és nem nagyon talált mást. Zuschlag Jánost találta, aki bemutatta számára, hogy mennyire komolyan is gondolja a ballib a liberális demokráciát, a nyugatos értékeket és a zsidók fájdalmát.
A kultúrharcnak idővel nagy lökéseket adott az, hogy a ballib kormányzásképtelenségének kézzel fogható, bőrön érezhető, nagyon látványos jelei mutatkoztak. Nyilván, erre a ballib részéről úgyszintén kézenfekvő volt a magyarázat: a nácik, a fasiszták, és mindezek egyszemélyi megtestesítője miatt nem tudnak ők jól kormányozni. Az, hogy esetleg ők is elkövettek volna apróbb, egészen elenyésző, szóra sem érdemes hibákat az kizárt dolog, és ez még ma is evidencia, szíveskedjen meghallgatni a kedves olvasó az Index egyáltalán nem vicces videójában Gyurcsányt:
Naugye. Orbán, Orbán, nácik, Orbán, Orbán, Orbán. Ja, majd elfelejtettem: nácik. Az, hogy mi lett rosszul gondolva, mi a ballib felelőssége abban, hogy mára szinte mainstream lett mindaz, amiről az a bizonyos lista árulkodik szó se essék. Orbánahibás. Meg persze a nácik. Hogy a kirekesztés helyett esetleg meg lehetett volna próbálkozni az inklúzióval, igen, aranyapám, lengeted azt a fránya árpádsávost, de hát több vagy te annál, mint az a lengetés, ember vagy, és én elfogadlak emberként, gyere, lássuk hát, mi az, amiért valójában lengeted a zászlódat és nézzük meg, hogy mi, együtt mit és hogyan tudnánk csinálni ahhoz, hogy itt egy erős, tökös, sikeres Magyarország épüljön, amit tisztelnek mások és amire mi büszkék lehetünk.
Nincs érdemi okkeresés ma sem (már ugye a baloldalon, milyen érdekes, hogy a posztom elején linkelt, igencsak elgondolkodtató írás is a Mandineren jelent meg, a "nácitenyésztőknél", jóhogy), van viszont címkézés, persze oda-vissza, mindenki kirekesztene mindenkit, a szélsőjobboldali szerepjátékos indulatosan enkezével vágná el minden szarfaszú ratyi libsibibsi nyakát, a kultúrliberális is emberkedik, hogy le kéne rúgni a mocskos nácijának a fejét, mert az ilyen csak ebből ért, persze ő már finnyásabb, valójában valaki mással szeretné lerúgatni, állammal (etatista a lelkem, mondd már, nálunk ilyen a liberális), európasegíccsel, bárkivel, csak le legyen rúgva. Közben megy a csudálkozás, hogy nahát, ennyi a fiatalok között a radikális jobboldali eszmék támogatója, és hogy nahát, ki gondolná, ilyesmik mennek a mi csudálatos egyetemeinken? Hát hová lett az a szép, humanista, nyugatos értékektől áthatott liberális demokráciánk?
Hová lett, hová lett, hát elvitte a zorbán! Meg persze a nácik. De mi, na, mi aztán soha, semmit rosszul nem csináltunk, nem gondoltunk, és aki mást mer mondani, annak lerúgjuk a fejét. Az elit, a ballib elit pedig még mindig nem érti, hogy miért is csuklik a mama mostanság olyan sűrűn. Pedig egyszerű: egyre többen emlegetik, és egyre súlyosabb kontextusokban. Talán ideje lenne, hogy végre magába szálljon, lecammogjon az elefántcsonttornyából, elrebegejen egy aprócska bocsikát, és nekilásson végre annak a munkának, amiért az elitet tartjuk. Persze dönthet másként is, de akkor ne ríjon, ha egy csúnya napon egyszer csak kikapják alóla a tornyocskája fundámentomát.