Megszavazta, és ugyan, miért is ne szavazta volna meg? De tényleg, miért ne? Miért várt, aki várt mást? Mert ezrek tiltakoztak ellene? Számoljunk: nyolcmillió választópolgár mínusz ezrek az annyi mint kerekítve nyolcmillió választópolgár. Ezrek tiltakoztak, ezzel szemben nyolcmillió választópolgár nem tiltakozott. Mit olvas ki mindebből a hatalom? Nekik ezek szerint mindegy, tehát megtehetem. Nincs fék, nincs ellensúly, ilyen elvont szarságokkal a polgárt mifelénk ne tessék zavarni, basszák meg az urak a sarkantyújukat, jogállam, alkotmánybíróság, pláne a szabadság, ehh, mink eztet nem ércsük, mink a rezsicsökkentést ércsük.
Haragudni a polgárra mindezekért teljesen hiábavaló és értelmetlen, mert nem azért nem érti ő mindezt, mert hülye, hanem azért, mert a kutya se magyarázta el neki.
A napokban autóztam hazafelé, este volt, diszkréten szemerkélő esővel, a város vége felé az egyik gyalogátkelőhöz közeledett egy jómunkásember kinézetű jómunkásember. Egészen pontosan vasárnap este volt, ez azért fontos, mert így elmondhatom azt a bánatomat is, hogy mifelénk a jómunkásember vasárnap este is pontosan ugyanúgy néz ki, ahogyan mondjuk kedden délelőtt. Na, de ez most nem az ízlésről szólna, tehát közeledik a polgár a tipikus férfiotthonkában a gyalogátkelőhöz, a sötéttel vesztésre álló harcot folytat a közvilágítás, eső szemerkél, én pedig lassítok, majd szokásom szerint jó két méterrel a gyalogátkelő előtt megállok. Nem azért, mintha félnék a rendőrtől, azokról úgyis tudom, hogy a városszélen traffipaxoznak, mint tizensokéve mindig. Azért, mert az én lelkemnek így esik jól. Szóval megállok, és várok.
Mire fel a jómunkásember is megáll és néz rám. Intek, hogy tessék, menjen csak bátran. Pofákat vág, sötét, eső, nem látom jól, nem értem, hogy mit szeretne. Intek újból, tessék, gyalogátkelő, én állok, lehet átkelni. Erre beduzzog, teátrális mozdulatokkal hátat fordít a zebrának, karba teszi a kezeit és olyan gondolatot sugallva vonja meg a vállát, hogy "na lássuk, ki unja meg hamarább!". Nem volt nagy forgalom, lehúztam az ablakot és megpróbáltam elmondani neki, hogy rendben, neki szíve joga nem átmenni, amikor pedig én már úgyis megálltam, hogy elengedjem, de gondoljon bele, hogy mit okoz ezzel a viselkedésével. Hogy ha ezt egy kicsit is másmilyen autóssal csinálja, aki amúgy sincs nagyon erősen meggyőződve arról, hogy a gyalogos is ember és neki is meg kell adni az elsőbbséget ott, ahol az őt megilleti akkor egy-egy ilyen meggondolatlan gesztus őt pont arra fogja ösztönözni, hogy máskor megállás helyett inkább a gázba taposson és dudáljon. És akkor majd ha elütnek egy idős embert, egy gyereket, vagy pont egy babakocsit toló anyukát a gyalogátkelőn, akkor jusson eszébe, hogy egy picit ehhez ő is hozzájárult a buta kivagyiságával.
Persze mindezt még csak megközelítőleg sem sikerült elmondanom, a jómunkásember a lehető legkihívóbb módon bekönyökölt a lehúzott ablakon és elkezdte a jó magyar problémamegoldó készségét üzembe helyezni: na, mi van, bazd meg, erős vagy, bazd meg, gyere ki, ha erős vagy, bazdmeg! Gyorsan leengedtem egy másik ablakot is, hátha valamelyest kimegy a cefreszag, kiszálltam, szelíd ember vagyok ugyan, de hát, hogy is mondjam csak finoman, látszatra nem az a matyóhímzés, annyira nem, hogy a jómunkásember cefrevezérelte önérzete is hirtelen esett vagy hetven százalékot, na mindegy, volt egy nehéz öt másodpercem, amíg meg tudtam győzni magam, hogy nekem azonnal vissza kell szállnom az autómba és elhajtani innen, és lőn.
Ez a súlyos baj ebben az országban, ez a fajta viszonyulás. Nem a szabályokat nézzük, pláne nem azt, hogy a szabályokat azért kéne betartanunk, mert van értelmük és a szabálykövetéssel legtöbbször azt is kifejezzük, hogy szolidárisak vagyunk egymással, nem, minket még a hüllőagyunk irányít. Megbasszuk, aki az utunkba kerül és gyengébbnek tűnik nálunk, valamint jajveszékelünk és elfutunk, amikor minket baszna egy nálunk erősebb. Ez a magyar szexuális forradalom. Ehhez pedig tényleg nem passzol az olyan elvont, a liberális elit úri passziójának tűnő dolog, mint az alkotmány. Ehhez a rezsicsökkentés passzol, mert azt érti a polgár is, ha havi 25 ezerből két és félezer megmarad, az ennyi és ennyi nagyfröccs. Ennyi, innen már hiába mondana neki bárki is bármit, nem arról vagyunk híresek, hogy a gereblyére lépés és a pofánverődés közötti ok-okozati kapcsolatot fel bírjuk fogni, így persze visszafele menet is rálépünk a gereblyére és pofán is verődünk komilfó, de hát kuss, mi ezt így szeretjük.
Szóval hiányzott az a két nulla.
Mert ha nem ezrek, nem tízezrek, hanem mondjuk százezrek tüntetnek bátran, határozottan és hangosan az alkotmány napi hirdetőtáblává züllesztése ellen, akkor a hatalom is megfontoltabb lett volna. De nem tüntetnek százezrek, mert nem is értik, hogy ugyan, miért is kéne tüntetni? A kis magyar szexuális forradalom értelmezési kereteibe mindez nem illeszthető be, vagy ha igen, az roppant munkaigényes, és ezt a munkát nem nagyon akarja elvégezni senki sem. Persze, szép az, ami a Körúton belül zajlik, szép, hogy az ifjúságunk elitje legalább a civilség emlékét megpróbálja őrizni, de talán nem ez lenne a cél. Szép az, ha a belvárosi kerületekben még egy ideig jelen fog lenni ez a lelkes hagyományőrzés, de ettől sajnos semmi nem fog változni. Nincs más út, legalábbis én nem látok semmi más lehetőséget, csak azt, hogy ki kell mozdulni, már ugye azoknak, akik belátták/belátják, hogy változás kéne, és ezért tenni is hajlandóak.
Valahogyan össze kell kaparni azt a két hiányzó nullát, nagyságrendet kell ugrani, mert a hatalom ellensúlya csak a hatalom lehet. Ahol százezrek tüntetnek és nem csak a fővárosban, ott a tapasztalatok szerint idővel a hatalom is belátja, hogy számára sem kifizetődő fejjel a falnak rohanni. Szóval dolog lenne, kérdés, hogy ki végzi ezt el. Meg hogy aki mégiscsak rászánja magát az kitől és milyen támogatást kap, kaphat. Leginkább erkölcsit, de azért azzal sem árt tisztában lenni, hogy a MÁV sem ad "Isten fizesse meg!" alapon vonatjegyet. Érzésem szerint nagyon sokba kerül az a két nulla, élet, vér és zab kelletik, de tartok tőle, hogy másként nem megy. Lehet elkezdeni adakozni.