Marika drága, dolgoznék én, de hát ki adna nekem munkát? Pedig bármit elvállalnék, na jó, ezt csak úgy mondom, mert bármit azért nem, közmunkát azt semmiképp, hát cigány vagyok én, a kutyaúristenit neki? Kétnaponta mennem kell dialízisre, négy órát ülök ott, van ám nekem egy csomó barátom, de mindegyik azt mondta, hogy ne haragudj, öregem, de a piac, az piac, kemény világ van ránk mostanság, adnánk mi neked munkát, nettó százezret is hazavihetnél, de azért sajnos hajtani kell. Ez van, Marikám drága, piac van, meg kell érteni, vége már az ilyen sógor-koma világnak, tudom én, jól tudom, hogy ha a barátaim nekem adnának állást akkor a piac megbüntetné őket, tönkre is mehetnének, hát akarok én rosszat a barátaimnak, Marikám, ugye, hogy nem.
Legalább a nyugdíj egy picit több lenne. El is mentem a kormányhivatalba, hogy emeljenek már egy kicsit, legalább annyit, hogy a rezsi kifizetése után valamennyi maradjon kajára meg gyógyszerre is, mert a közgyógyot is elvették, hogy rohadna ki a belük. Levitték ötvenhétezerre a plafont, nekem meg hatvan a nyugdíjam. A kormányhivatalban meg csak sajnálkozni tudtak, nem tudnak mit csinálni, négy évvel ezelőtt egyszer már adtak méltányossági alapon emelést, most nem lehet. Hogy enné meg a fene a sok mocskos gazembert, sajnálkozni tud csak, de ő bezzeg hazaviszi az akkora fizetést, hogy azt maga el se tudja képzelni, Marikám! Ismerem én ezeket, ajjaj, de még mennyire, ott kampányoltam a polgármesternek is legutóbb, mondták is, hogy ha bármi problémám van keressem meg őket nyugodtan, aztán gondolhatja, a választások után már meg se ismertek! Hogy jövőre kire? Senkire, Marikám, gazember mind, ígérgetni tudnak, aztán én meg éljek meg hatvanezer forintból egyedül. Mocskos rohadt kommunista mind, de én vagyok a hülye, mert ha akkor beállok én is közéjük most a fejem se fájna, kapnám én is a kétszázezres nyugdíjat, Istenem, milyen hülye is voltam én akkor, amikor azt hittem hogy ezek a kommunista bőrbe bújt mocskos zsidók majd eltűnnek, ha jön a rendszerváltás. Loptak, csaltak, raboltak meg gyilkoltak, és tessék, ma én élek hatvanezerből és ők sajnálkoznak rajtam!
De legalább a villanyra nem kell költsek, három éve kikötötték. Fizettem volna én, de három évvel ezelőtt elkezdtek duplán számlázni, na, mondom, engem aztán nem vernek át, fizettem annyit, amennyit mindig is, erre fel jöttek és leszerelték az órát. Hát persze, hogy próbáltam reklamálni, de hát nincs már ügyfélszolgálat, ahová bemehetne az ember és elmondhatná a baját, hanem írogasson, meg telefonálgasson, mintha az olyan egyszerű lenne. Á, nem, pénzes ügyvédre nem telik nekem, a Jocó meg csak addig segített nekem ingyen is, amíg hasznomat látta, de hát amióta nyugdíjas vagyok… Nem, Marikám, nem haragszom én rá, mert hát piac van, csak mondom, hogy ez van, nem segít a Jocó sem. Iiiigen, legalább az Attila válóperét intézi, de azzal se nagyon tud mit kezdeni, szívja a vérét az az asszony, egy ilyen mocskoszsidó-szerű nő, de hogy annak micsoda egy aljas ügyvédje van, na, de mindegy, ilyen az élet, nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy nincs villany. Próbálkoztam én, aztán a végén egy nő, a nevét a fene se jegyezte meg szánalomból azt mondta, hogy megnézi az ügyemet, csak küldjem el neki a számlákat ímélben. De hát aranyom, még ha tudnám is, hogy mi az az ímél hogy küldjem, amikor villany sincs a lakásomban???
Isten tudja mi lesz itt, Marikám, nem bízok én már egyikben sem. Hát hogy lehet annyival elintézni, hogy sajnálja? Legalább valami segélyt adnának, de az se jár, mert egyedül élek, és úgy meg túl sok az egy főre jutó. Arra gondoltam, hogy keresek egy öregasszonyt, akinek nincs semmi jövedelme, aztán majd bejelentem hozzám, vagy ha nem találok, akkor hátha valami itt tanuló diáklányt, a fő, hogy akkor mindjárt kétfelé oszlana az a kis nyugdíjam. Mert ezek csak sajnálkozni tudnak, meg veregetni a vállam, amikor kampányolni kell nekik, de az már nem érdekli őket, hogy negyven évnyi munka után hogyan éljek meg hatvanezerből. Negyven év, abból az utolsó tizenöt egyéni vállalkozóként, és akkor éljek meg havi hatvanezerből! Mocskos, aljas szemét ez mind, Marikám, csak ígérgetni tudnak, meg sajnálkozni, közben meg annyi pénzt visznek haza, annyi mindenük van, hogy az ember el se hiszi.
Nem, Marikám, most maga következik. Igen, ő hamarább itt volt, de nem a doktorúrra vár, ismerem az öreget, be szokott ülni egy-két órára ide, és milyen igaza van. Tiszta, rendes váróterem, jó meleg van, aztán meg az idő is gyorsabban telik, ha az ember elbambulgat itt a sok jövő-menő népen. Na, mit mondtam, látja, már megy is el! Menjen csak, Marika, én ráérek, hogy a fene enné meg. Legalább a gyerek itthon lenne, de hát mit mondhatna neki az ember, Angliában se jobb, de ott legalább megfizetik. Mondtam is neki, hogy mennék én is, mert nem kellek én itt már senkinek, de oda is minek mennék, nem venné már az én hasznomat senki, és nem panaszkodás ez, Marika, ilyen a piac, megértem én, hogy ebben a világban nincsen énrám már szükség, nem panasz ez, Marika, csak jó elmondani, mert azzal is telik az idő. Na, itt is a nővérke, menjen, Marika, persze, hagyja csak itt a cekkerét, vigyázok én rá amíg bent lesz a doktorúrnál, bennem még megbízhat!