Minden hatalom eltanulta a kutyáktól a módit: aki a legmagasabban bírja oldalba pisálni a fát azé a terület. Fogja hát az alfahím a kulacsot, és elindul. Iszik, jelöl, iszik, jelöl és ha valaki megkérdőjelezné a jogát minderre, vagy történetesen pont az egész értelmét akkor vicsorog egyet. Felülpisálja a másik erős hím szimbólumait, és itt most nem fogok Tormay Cécilről, Wass Albertről vagy Attiláról, a hunok királyáról beszélni, de még Károlyi Mihályról vagy Münnich Ferencről sem, hanem szomszédolunk egy picit és beszélek inkább Kolozsvárról, az ő "új" repülőteréről, valamint ha már új, akkor annak az új nevéről, mert igen, ők is eltanulták. Kolozsvár "új" repülőterének ki nem találnák milyen frappáns, meglepően leleményes névadót kerítettek: Avram Iancu-t.
Miért idézőjeles ez az "új"? Azért, mert ez valójában nem is egy új repülőtér, illetve annyiban igen, hogy kapott egy új leszállópályát, egy olyant, amelyiken a repülők ködben is le tudnak szállni, így fosztva meg az utasokat az őszi-tavaszi időszakokban attól a kalandtól, hogy Kolozsvárra készülve bebarangolhassák Nagybányát, Szebent, vagy éppen Nagyváradot, ahová a köd miatt leszállni nem engedett gépet átirányították. Na, de ne fanyalogjunk, ha új, hát új, dukál neki az új név is, ez eddig rendben, viszont nézzük meg azt is, hogy milyen más nevek is forogtak még, mint lehetőségek.
Az egyik név: Emil Racoviţă. Ő az egyik legismertebb román tudós, kutatta az Antarktiszt, a barlangokat, a barlangok élővilágának a kutatására egy új tudományág, a bioszpeleológia megteremtését kezdeményezte, és igaz, hogy Jászvásáron született, de kolozsvári kötődése vitathatatlan. Olyannyira, hogy a Kolozsváron általa amúgy világelsőként alapított barlangtani kutatóintézet ma is a nevét viseli. Volt a kolozsvári egyetem rektora, három évig a Román Tudományos Akadémia elnöke, és persze nem mellékesen az általa alapított Barlangtani Intézet igazgatója, az alapítástól a haláláig.
Hermann Oberth is szóba került, mint lehetséges névadó. Ő egy erdélyi szász származású tudós, akinek elég döcögősen indult a pályája. Túl sok Jules Verne könyvet olvashatott gyerekkorában, amitől teljesen beleszerelmesedett a rakétákba, állítólag 14 éves korában már épített is egyet, de ezt akkor nem igazán vehették jó néven, így kénytelen volt a levegő meghódítása helyett az orvostudománnyal foglalkozni. Az első világháborúban volt szerencséje katonaorvosként tevékenykedni, ami saját bevallása szerint csak annyira volt jó, hogy rájöjjön, miszerint ő egyáltalán nem szeretne orvos lenni. A háború utáni évek különböző európai egyetemeken találják, ahol is sorra dobják vissza a doktori disszertációját, amelyik, milyen meglepő, a rakétatudományról szól, és úgyszintén teljesen meglepő módon a szóban forgó egyetemeken túlzottan is utópisztikusnak találtatott. És akkor itt jön képbe Kolozsvár, hiszen ennek a városnak az egyetemén tudta végül a dolgozatát elfogadtatni. Később persze ő is a kor szokásos útját bejárva Amerikában teljesedett ki, olyan semmi kis alakok mellett alapozva meg a rakétatudományt és az űrkutatást, mint például Wernher von Braun.
A befutó neve már talán ismertebb a kedves olvasó előtt. Avram Iancut a románok nemzeti hősnek tekintik, pechünkre pont egy olyan hősnek, aki a magyarok ellen jeleskedett, kolozsvári kötődése az ő esetében is vitán felüli, oda járt iskolába, no meg a Nyugati Szigethegység, ahol a '48-as szabadságharcunknak ellentartott egy kiadósat úgyszintén Kolozsvár-közelinek mondható, és nem csak földrajzi, hanem kulturális értelemben is.
A döntés, hogy Avram Iancu lett a névadó azért felvet némi morfondírt. Az Avram Iancunak kijáró szükséges tisztelet mellet arról azért csak-csak el lehetne gondolkodni, hogy egészen biztosan jó ötlet-e a multikulturális Kolozsvár egyik ennyire fontos kapuját egy mégiscsak hadvezérről elnevezni, aki ráadásul egy olyan háborúban vezette a hadait, mely háború nagyon nem volt mentes sem a nacionalista felhangoktól sem a máig fel nem dolgozott, be nem gyógyult egymásnak okozott borzalmas sebektől. Talán előbb azon kéne még szorgalmasan dolgozni, hogy a románok Kossuth Lajost ne csak afféle nettó háborús bűnösként kezeljék, és persze ugyanez áll a magyarokra is, ha Avram Iancu megítélése kerül nálunk szóba. Pláne meggondolatlannak tűnik ez a névadás annak a tükrében, hogy Kolozsvár megpályázta a 2021-es "Európa kulturális fővárosa" címet.
No meg azért azt se feledjük el, hogy Kolozsváron éltek, élnek és remélhetőleg élni is fognak magyarok, akiket le lehet ugyan szarni, lehet azt mondani, hogy most a románoknak van kétharmad és kuss, bosszút állunk az elmúlt ezer évért, de ez ha semmi másért nem, hát pusztán csak praktikus okokból is marhaság, tessék megnézni hány magyar turista lepi el nyaranta Kolozsvár belvárosát és mennyi ehhez képest a más nemzetiségű. Talán túl kéne lépni Gheorghe Funar örökségén, a "haza nem eladó!" krónikus értelmetlenségén és inkább a Dél-tiroli példát nézni, ahol is egyáltalán nem lett olasz nemzethalál abból, hogy a turisták által frekventált helyeken németül is ki van írva minden. De talán nem is kell ennyire messze menni, érdemes megnézni, hogy a hajdúszoboszlói gyógyfürdő környékén is nem sűrűn találni olyan éttermet, ahol ne lennének román nyelven is elérhetőek a turisták számára fontos információk.
Szóval tisztelet és kézcsók Avram Iancunak, aki előtt persze, minden további nélkül lehet és kell a románoknak tisztelegni, akár kezdhetnék rögtön azzal is, hogy eltávolítják Kolozsvár egyik emblematikus teréről azt a karikatúra-szerű Avram Iancu szobrot, és helyette valami méltóbb emléket állítani a román hősnek, de hát amint ez a repülőtér-elnevezés is mutatja sajnos az illetékesek még ma is szívesen játsszák ki a nacionalista kártyát, kis demagógia, kis populizmus, öreg kutya minek tanuljon új trükköket.
Nos, ennyi lenne a történet. Illetve nem is a történet, mert a történet az, hogy a kolozsvári repülőteret Avram Iancuról nevezték el, így inkább azt mondanám, hogy ennyi volt a történet kiváltotta morfondírozás. Persze még ez sem igaz, mert a teljes igazsághoz fel kell fednem azt is, hogy a fenti szöveg a lényegét tekintve nem az én morfondírozásom, hanem az Adevarul című román újság egyik blogger-kollégájáé. Ha Traian Almasan olvasná ezt az írásom teljes joggal szaladhatna a bíróságra, mert jó eséllyel megállna a plágium vádja. Ahogy mondani szokták: ami jó az írásban van az az övé, ami rossz az az én hozzáadott-értékem. Foglaljuk össze: egy román ember egy fajsúlyos román lapban morgolódott azért, amiért a román illetékesek Avram Iancuról nevezték el a kolozsvári repülőteret. Ennyi, pont. Nincs semmi tanulság, semmi nagy megmondás, ha mégis akad valami, akkor az mindösszesen csak annyi, hogy a világ sokszor nem csak fekete és csak fehér. De hát ezt meg tudtuk eddig is, tudtuk, amint hogy azt is, hogy mekkora élvezet ezt figyelmen kívül hagyni.
