Egy eléggé érdekes tanulmányból idézném a vastaggal szedett úgymond megállapítást:

Az apolitikus politizálás a politika és a civil társadalom fogalmának teljes félreértéséről tanúskodik, épp ezért eleve kudarcra van ítélve. Amíg ez marad az uralkodó felfogás, addig aligha beszélhetünk új nemzedékről a politikában, a fiatalok többsége pedig a politika színteréről való kivonulást fogja választani, a politikai részvétel helyett.

Az idézet a Political Capital irományából van, Aktív fiatalság, vagy apatikus fiatalság? a címe, állításuk szerint a műfaja tanulmány, de nekem sokkal inkább tűnik egy "Kedves Jézuska!"-levélnek, vagy még inkább egy, az MSZMP-KB számára készített vázlatnak, amelyre alapozva aztán meg lehetne tervezni azt, hogy hogyan és miként lehetne a fiatalokat még jobban bevonni a szocializmus építésébe, eszmeileg is. A fiatalokat, akik nem mutatnak elég erős lelkesedést az osztályharcz iránt, és miattuk meggyengülhet a Párt hatalma egyes korosztályokban. Tűrhetetlen. Még fogja magát az ellenség keze és beteszi a lábát a fiataljaink közé, aztán nézhetjük magunkat, ahogyan viszik el a leányzóinkat, mert Pistának majd jó lesz. Nem adjuk, az a lány nekünk is kell!

A Krisztiánnak jó lesz.

Kezdjük rögtön azzal, hogy hol hazudik a tanulmány. Nem, nem téved, hazudik. Az ugyanis, aki magát intézetnek hívja, a művét tanulmánynak és ennek ellenére egy laza mozdulattal egybeolvasztja a politizálást a pártpolitizálással az nem téved, mert ekkorát tévedni nem lehet, hanem az hazudik. Ugyanúgy hazudik, ahogyan anno hazudtak a mindenféle KISZ-elaborátumokban, és ugyanazért hazudik, mint a pártállam üzemeltetői: önös érdekből. Nekik ugyanis tényleg az lenne a jó, attól csilingelne hangosabban a zsidózongora, ha sikerülne még jobban megerősíteni azt a téveszmét, amit amúgy a pártpolitikai elit és a kapcsolt részei erőltetnek ránk, hogy a politika=pártpolitika, valamint ebből adódóan a politizálás is egyenlő a pártpolitizálással. Azt a manapság eléggé jelenlévő, kiforratlan, de azért nem teljesen jelentéktelen törekvést, mely szerint a politika fogalmába igenis helyes lenne a civil politikát is beleérteni és a politikai cselekvések közé a civil politizálást is az idézett fohász írói ezzel intézik el:

A tanulmányunk elején említetteknek megfelelően oda jutunk vissza tehát, hogy a fiatalok többsége számára a hatalomnak és a politikának kizárólag negatív jelentése van, amivel csak visszaélni lehet, de „élni” nem. A politika ezen újradefiniálási kísérlete egyfajta apolitikus politizálás, amely a politika és civil társadalom fogalmának teljes félreértéséről tanúskodik, épp ezért eleve kudarcra van ítélve.

A fiatalok többségének tényleg ez az attitűdje a hatalmat és a politikát illetően, mint ahogyan a nemfiataloknak is, és elnézve a honi pártpolitikát művelők teljesítményét valamint morális hozzáállását nehéz lenne csak a polgárra haragudni ezért a negatív jelentéstartalomért, de a tisztesség valahol megkívánná egy úgymond tanulmány szerzőjétől, hogy ha már a fiatalok köréből származó újradefiniálási kísérletekről ír, akkor vegye a fáradságot és próbálja megérteni, majd korrekt mód bemutatni ezeket a kísérleteket. Persze nem ezt teszik, mert nekik sok tízmillió okuk van arra, hogy az elemzésük bolddal szedett megállapítása az legyen, hogy "eleve kudarcra van ítélve". Igen, hihető, hogy Krisztiánéknak ez lenne a jó, hiszen ők ezen a csöcsön nőttek fel, az intézet alapítója sem a civil szférából jött, hanem az SZDSZ elnöki kabinetjéből és a tollát is jó erősen megedzette az, amikor az említett párt sajtófőnökeként koptatta. A Krisztiánnak is ugyanaz az érdeke, mint a Pistának: ha kerül fiatal, aki kedvet érezne bevonódni a közéletbe az ne kóricáljon másfelé, az nekik legyen jó. Hogy mire? Hát arra!

A dologban az az ijesztő, hogy ez az "eleve kudarcra van ítélve" valamilyen mértékben egy önbeteljesítő jóslat is. Olyan, mint amikor nőgyűlölő fizikatanárok fennen hirdetik a meggyőződésüket, hogy a fizika az nem nőknek való, majd a meggyőződésükre alapozva csak és kizárólag a fiúkkal foglalkoznak, őket motiválják, nekik adnak pluszfeladatokat, őket készítik fel mindenféle versenyekre, miközben folyamatosan tudtukra adják a lányoknak, hogy ők hagyják is a fizikát, ne is foglalkozzanak vele, mert az úgyse nekik való, majd miután azt látják, hogy a fiúk tényleg jobb eredményeket hoznak ezzel a prekoncepciójukat is megerősítettnek vélik és még erősebben hirdetni fogják a verdiktet, hogy a fizika nem nőknek való. Lássuk tehát milyen az, amikor működik az önbeteljesítő jóslat.

Itt van például ez a Szelim-gyerek. Meg a másik, a Ricsi. Mind a ketten azzal indultak, hogy tényleg jó lenne már újradefiniálni ezt a politika nevű fogalmunkat. Simándi Szelim még a Milla nevű (emlékszik még rá valaki?) civil mozgalom környékén tűnt fel nekem, akkor még olyasmiket mondott, hogy szóba állni egymással, meg olyasmiket is, hogy aki megnyilvánul a közéletben az úgy tegye, hogy utána tükörbe nézhessen, hasonlók. Mintha a Milla is valami olyasmiről szólt volna egykoron, mielőtt még a Krisztiánok haza nem vitték és repedsarkú kurvává nem baszták szegény nagylányt, hogy civil diskurzus kéne, ami rákényszeríti a pártpolitikát is arra, hogy ne hülyegyerekek gagyogása legyen csupán a közbeszéd. Barabás Richárd úgyszintén egy civil mozgalomban tűnt fel, és a Hallgatói Hálózat aktivistájaként még mintha azonosulni tudott volna azzal a törekvéssel, hogy egyáltalán nem a pártpolitizálás helyett, hanem annak az ellensúlyozására folyjék a civil politizálás. Ami törekvést igen erősen ellehetetlenítettek Krisztiánék szellemi körei, azok, akik egyrészt mezei ostobaságból másrészt és leginkább szimpla önös érdekből egy veszett juhászkutya indulatával igyekeztek a megtévedt fiatalokat visszaterelni a pártpolitika ismert és a fiatalok által teljes joggal negatívnak érzékelt kereteibe. Ricsi és Szelim elég hamar belátta, hogy nekik személyes babér sokkal könnyebben terem abban a bizonyos pártpolitikai rendszerben, így érthető, ha az ambícióik szinte pillanatok alatt betolta őket egy Bajnai alá.

És akkor most nézzük meg, hogy mi az az új, amit ez az új nemzedék úgymond hozott a politikába, ahogyan azt a Krisztián a Jézuskától kérte. A politikába, mondják a Krisztiánok, de én akkor is ragaszkodnék a saját distinkciómhoz: a pártpolitikába. Mi tehát a pártpolitika nyeresége, hogyan fújja az új idők új szeleit az új nemzedék? Úgy, hogy a Bajnait libázó agyrémre birkázással felelnek. Így. Erre kell tehát az ifjúság a pártpolitikának, erre jó Szelim és Ricsi a Krisztiánnak. A Pistának dugásra kellettek a fiatalok, a Krisztiánéknak a hatalom miatt. Van ilyen, ismert jelenség, hogy egyeseknek a hatalom mámorítóbb érzés, mint a baszás, és így érthető, ha ők az előbbiért tennének meg bármit. A Pista a süldőlányokat pocsíkolná meg, a Krisztiánék pedig seggfej idiótákat csinálnak pár olyan fiatalból, akikben éreznek némi belső késztetést is erre.

Mi a történet, mi is ez a birkázás? Ugyanaz, mint a libázás: a pártpolitikai játszmák nyeresége az, ha a végén a versenyzők valamelyike elnyeri a mandátumot, mert ezzel megszerzi azt, amiért küzdött, azt a bizonyos hatalmat. A pártpolitikai rendszer logikája és morálja szerint ezért bármit meg lehet tenni, és Szelim meg Ricsi ezt azonnal és bő nyállal el is sajátítja. A közbeszédet idióták makogásává kell tenni, birkát kell libának feszíteni? Megtesszük! Hazudni kell? Gond egy szál se!:

A PM politikusa szerint, ha a kormányzatnak "épp a költségvetéssel kell trükköznie, akkor 3 ezer milliárd forintot elvesznek a magánnyugdíjpénztárakból, ha a saját hűséges katonáikat kell kifizetniük, akkor elveszik több tízezer ember megélhetését, hogy a trafikokat a haveroknak osztogathassák, most pedig a tanyasi családoknak szánt pénzeket használják fel Rogán Antal céljainak megfelelően". Holott a tanyasi fejlesztési program eredeti célja az volt, hogy villamos energiával lássák el a tanyákat, így növekedjen a magyar tanyasi családok életszínvonala - tette hozzá Simándi. 

Majd ha egy üzlet beindul, akkor már minek félúton megállni, hazudhatunk a hatalomért lassan szakmányban is, akár:

Barabás Richárd, a szövetség politikusa közölte: amikor kirobbant a botrány, az V. kerület rögtön elkezdett magyarázkodni, miszerint ezek nem is teljesen tanyafelújítási pénzek, hanem a tanyasi termékek piacra jutását segítik, később pedig azt mondták, hogy a pénz Hold utcai piaci felújítására megy, noha ezt a piacot pár éve már felújították.

Ez van, ez az a bizonyos újdonság, amit a fiatalabb generációk a pártpolitikába hozni tudnak ma, Magyarországon. Immáron Ricsiéknek is hála eggyel több az olyan formáció, amelyik tovább zülleszti a közbeszédet, nettó hazugsággal, gyermeteg ökörségekkel, kérdés, hogy ha idővel valaki kitalálná, hogy mi lenne, ha azokat a barikákat... ööö, bár, szerintem ez nem is kérdés. A hatalomért? Bármit!  

Mi az, ami már megint nincs benne ebben a történetben? Egyrészt az igazság. Például az, hogy a Ricsiék ócska kis hazugságával szemben a tanyafejlesztési program céljait illetően az ötödik kerületnek nem kellett magyarázkodnia, hiszen a pártpolitikai érdekű botrányokozás szándékától el nem vakított polgár saját szemével is meg tud győződni arról, hogy a program során kijelölt célok már ez év júniusában is ismertek voltak, és hogy azok között igenis szerepel a főváros is, lásd:

b) tanyai termékek piacra jutásának elősegítése fővárosi piacokon és tanyás térség megyei jogú városának piacain az alábbi alcélok szerint:
ba) tanyai termékek város-vidék együttműködés keretében történő piacra juttatása,
bb) tanyai termékek értékesítését biztosító önkormányzati fenntartású helyi termelői piacok létesítése, fejlesztése,
bc) tanyai termékek értékesítését biztosító önkormányzati boltok létesítése, fejlesztése,
bd) tanyai termékek feltárása,
be) tanyai termékek védjegy- és minőségtanúsítási rendszerének bevezetése, fejlesztése;

Másrészt pedig a Ricsiék történetéből teljesen hiányzik az, ami civil szemmel igazán fontos lenne: az érdemi párbeszéd. A tisztességes vita. A liba- és kecskebaszásos ostoba performanszok helyetti érdemi, tudásra, korrekt információkra, tisztességes érvekre alapuló pertraktáció. Mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy én, az érdeklődő és felelős polgár, az a bizonyos civil el tudjam dönteni, hogy jó-e nekem, vagy rossz-e nekem az, hogy közpénzeket ilyen programokra költünk el. De ezt hiába várnám el a pártpolitikai szférától, hiszen ők ebben nem érdekeltek, nekik nem az a fontos, hogy én, a polgár tájékozott legyek, hanem az, hogy birkaként beterelődjek az ő aklukba és rájuk szavazzak. Amitől nekik hatalmuk lesz, és abból vetnek valamennyit a Krisztiánéknak is. Csoda, ha utóbbi pont azt mondja, amit, hogy a pártpolitikán túl nincs is élet, és a fiatal rohanjon birkát baszni Bajnaiért?

Holott valójában van másmilyen politika is, és még csak azt se lehet mondani, hogy Magyarországon ne lennének ennek a civil politizálásnak látható sikerei.

A gasztronómia megújítása például egy ilyen civil sikertörténet. Voltak polgárok, akik a Millához és HaHához hasonlóan felismerték azt, hogy egy igen jelentős szegmensben bajok vannak. Erre nem az lett a válaszuk, hogy birkát abajgattak megtámogatandó egy pártpolitikus hatalmi ambícióit, hanem civil szervezetet alakítottak és munkához láttak. Írtak cikkeket, vezettek blogokat, beszéltek úton-útfélen arról, hogy baj van és arról is, hogy mit kéne, mit lehetne tenni. Támogatókat szereztek, nem kevés cicaharc és civakodás kíséretében megküzdöttek a "hivatalos" szakmai szervezettel, hozzáláttak az alternatív képzés megszervezéséhez, versenykurzusokat indítottak, és elérték, hogy idén először a világ egyik legrangosabb szakácsversenyén nem csak hogy lett magyar induló, hanem kifejezetten tisztességes helyezést is ért el. Az egyesület szorgalmazza a hazai élelmiszer-előállítás minőségi szemléletű megújítását, ennek egyik sarkalatos elemének tartják a hiteles minőségtanúsítást, idézem:

Létfontosságú a kiemelkedő minőségű alapanyagok és feldolgozott termékek támogatása is. Ennek legfontosabb eszköze a hiteles minőségtanúsítás.
Az állam fontos feladata, hogy biztosítsa egy ilyen rendszer átláthatóságát, függetlenségét. Hogy sem gazdasági, sem semmilyen lobbyérdek ne játszhasson szerepet a tanúsítvány odaítélésben. A kulcsszó a hitelesség. 

És mivel tisztában vannak vele, hogy a civil politizálás nem helyettesítője a pártpolitizálásnak ezért teszik azt, amit egy civilnek tennie kell: partnerségi viszonyt létesít a pártpolitika számára releváns szereplőjével, a mindenkori hatalommal. Teszi ezt úgy, hogy a civil egyesületet, de még kifejezőbb, ha azt írom, hogy mozgalmat előtte olyan izmosra edzette, hogy azt még a hatalom sem tudja egy laza mozdulattal begyűrni a zoknijába. Ez a civil politizálás útja, és ez az értelme is. Ez, hogy van egy erő, amelyik a saját jogán, a sok-sok munkával megszerzett tekintélye és civil támogatottsága jogán rá bírja az akaratát legalább részben kényszeríteni a pártpolitikai aktorokra is. 

És egyúttal ez az, amit a Krisztiánok tagadnak. Oda hatnak, hogy a fiatalok, ha valamilyen ügyet látnak, olyan ügyet, ahol úgy érzik, hogy tenni kéne valamit, akkor azt ne civil módra, civilként politizálva tegyék, hanem majd a Bajnai! Mire megyünk ezzel? Lesz esetleg pár seggecske alá pár parlamenti székecske, lesznek némi, a pártpolitikai elittel szimbiózisban élőknek elosztogatható pénzecskék, és a fiatalok mit fognak látni továbbra is? A birkákat abajgató, szemrebbenés nélkül hazudó, magából fogalmatlan, ostoba majmot csináló Szelimet és Ricsit. Mit fognak gondolni ezek láttán a politikáról? Nyilván azt, hogy az még mindig egy negatív valami, és teljesen igazuk lesz akkor, ha úgy érzik, hogy ép eszű és erkölcsi érzékű ember ilyennek a közelébe se. 

A lényeg, hogy tizenöt év után a balliberálisok is eltanulták a Jobbik technikáját. Gyűjtsünk mi is fiatalokat, lám, azoknak is bejött. Gyűjtsünk, de miért is? Miért, miért.

A Krisztiánnak jó lesz. Azért.