Johannesburgban akadt egy garnitúra fölöslegessé vált gabonasiló és zátonyra futhatott valami nagyobbacska szállítóhajó is, mert került még pártucat konténer is, és ha már így összejöttek ezek a nem éppen összetartozó dolgok csináltak gyorsan belőlük egy diákszállást. A silók tetejére felpakolták a konténereket, persze majd festik-mázolják is, de nekem talán így, a maga "természetességében" még jobban is tetszik:
Így fog kinézni befejezve:
A képek forrása: Mill Junction
Hát, nem egy Ócsa, de azért érdekes.
A másik érdekes dolog, hogy Zürichben feltalálták a fából vaskarikát. Sőt, vasbetonkarikát. Legyen az épület tartószerkezete is fából, és vasat még csak nyomokban se tartalmazzon. Mintha csak legóznának a gyerekek:
Nem, ez tényleg nem egy makett, hanem egy csupafa-csupaemelet épület. És mivel ez így szép, ahogyan van nem is fogják majd eltakarni, kap egy kevés üvegburkot kívülre, és már lehet is kitáblázni, hogy irodák bérelhetők!
a képek innen lettek kölcsönvéve