Szevasz Józsi,
öröm volt olvasni, jól összeszedted, gratulálok, de engedd meg, hogy egy mondatodat egy picit árnyaljam, ezt:
A baloldalnak tehát vissza kell szereznie a kezdeményezőkészséget. Meg kell tanulnia élni a Szabadsággal, és meg kell tanulnia alulról szerveződni is.
Ezzel az "is"-sel szemben lenne pár megjegyzésem. Érteni vélem az üzeneted: nem csak alulról szerveződve, hanem is, de ezt az "is"-t érdemes lenne picit jobban körüljárni, megnézni, hogy lehet-e, amit kell, és miért nem, és miután ezt már láttuk, csak akkor lehetne elgondolkodni azon, hogy miként lehetne mégis, amikor nem lehet. Hogyan lehetne új utakat kereseni "is"-fronton?
Alulról szerveződni nagyon nehéz, mert akik lent vannak azoknak nincsenek erőforrásaik. Ahhoz, hogy egy alul lévőnek egyáltalán eszébe jusson (hamis tudat), hogy szervezkednie kéne ahhoz ezt az egyént hatások kell érjék. Ehhez interakcióba kell lépjen, lehetőleg sűrűn olyan más, az ő habitusától távolibb egyénekkel, akik kiváltói lehetnek egy gondolati változásnak, de az egyén minél inkább alul van annál kevésbé képes részt venni ilyen interakciókban, és ennek ismert strukturális okai vannak. A munkamegosztás egyenlőtlenségein túl még egyéb tényezők is roppant költségessé (olvasóknak megjegyzés: nem csak a pénzre gondolok) teszik azt, hogy az egyén eljuthasson olyan interakciós közegekbe, például a nagyfokú centralizáltság (ha létrejön ilyen közeg az úgyis Budapesten lesz) és a centrumok nehéz megközelíthetősége.
Nekem, aki 79,2 kilométerre él légvonalban Budapesttől ha részt szeretnék venni egy budapesti beszélgetésen, ahol esély lenne arra, hogy új dolgokat ismerjek meg el kell indulnom itthonról 14.45-kor és ha a hatkor kezdődő előadás picit elhúzódna, akkor már futnom is kell az utolsó vonathoz, amivel ha szerencsém van elkapom az utolsó buszt, és akkor már este 11-re itthon is vagyok. Persze ha van autóm, akkor mehetek azzal is, de az se egy leányálom. És akkor ugye ehhez vegyük hozzá még azt is, hogy az átlag vidéken élőhöz képest én még egy szerencsés helyzetű ember vagyok.
De ha még el is jutok, meg is értem az új dolgokat kinek mondjam tovább? Hogyan induljon be az alulról szerveződés, amikor az alul lévőknek se ideje, se erőforrása ilyesmire nincs, és úgyszintén hiányoznak az interakcióhoz szükséges közösségi terek is? Vidéken már a kocsmák is zárnak be, piára úgysem telik, herbálozni meg lehet otthon is, mi marad?
Szerintem "alulról" elvárni nagyon keveset lehet, bocs, de visszabasznám a dolgot egy kicsit: nagyon erős a gyanúm, hogy itt most az értelmiségünknek kéne valamit lépnie. Te tudod, de az olvasóknak azért elmondanám, hogy valójában olyan nincs is, hogy értelmiség, mert ez is egy annyira tagolt valami, hogy egyetlen szóval csak súlyos veszteségek árán tudjuk leírni a fogalmat.
Az értelmiségen belül is vannak pályák, vannak életakarások, a fiatal értelmiségi sem tipikusan az újjal, a forradalmi okossággal a fejében érkezik meg a pályája elejére, hanem azokkal az életakarásokkal, amelyeket a kultúránkból szinte tudattalanul is átvett. A probléma abból adódik, ha befigyel valami kis szűkösség, pimf kis válságocska, és az addig életutak, életakarások beszűkülnek. A fiatal értelmiségi hirtelen azt veszi észre, hogy a mamutok mellett immáron nincs kislegelő, a mamutot kibillenteni a helyzetéből lehetetlen, így a fennálló korlátok miatt ezek a fiatal, pályakezdő értelmiségiek elkezdenek új utakat keresni. Újrafelfedezik az akadémizmus ellenszerét, a műhelyt, és történelmi szükségszerűségből (bocs) a mamutokhoz képest más témákkal kezdenek el foglalkozni, más megközelítésből, amelyik, nahát, milyen érdekes ez a világ, véletlenül pont támadni fogja a mamutok értékeit, így aztán eljutunk oda, hogy lesznek a fennálló világrendszert részben vagy egészben balról kóstolgató, egyre koherensebb elitnarratívák.
Most már a kérdés csak az, hogy miként jut el ez a narratíva "alulra". Ebben azért már lenne az elitnek egy kis többletfelelőssége, hiszen látni, hogy alulról az elithez még száz kilométeren belülről is bruttó hat óra az út, oda-vissza. Giuseppe Arrighi, a Gruppo Gramsci mozgalom alapítója így reflektál az akkori szerepére: "Gramscii terminológiával élve úgy fogtuk ezt fel, mint az értelmiség organikus kifejlődését a harcoló munkásosztály kebelében."
Kérdés, hogy milyen lesz ennek az értelmiségi frakciónak az útja, keresnek-e organikus szövetséget valamilyen társadalmi osztállyal, és ha igen, megtalálják-e, ha megtalálták, akkor vajon lesz-e megint újabb útja az értelmiségnek a közhatalomba, lesznek-e idővel ők az új mamutok, ezt persze úgysem tudja megmondani ma senki, de azt erősen gyanítom, hogy az alulról szerveződés csak akkor valósítható meg, ha - pszichológus-vicc! - ezt az értelmiség egy része is nagyon erősen akarja.
Ennek az akarásnak, ha megjelenne szerintem csak egy útja lehet, erre szorítja rá a kényszer, és ez nem más, mint a radikalizmus. Írtad, hogy:
A baloldal (és annak pártjai), kénytelenek újra definiálni magukat mint baloldali pártok, miközben egyfelől az európai értelemben vett baloldal eszmei áramlataitól már évtizedek óta elszakadtak, másfelől pedig a saját potenciális választóikkal is komoly gondban vannak.
Sokan felvetik, hogy az az európai értelemben vett baloldal eszmei áramlata az sokkal inkább volt "európai értelemben vett" (ez szerintem ma már egyértelműen pejoratív jelző), mint baloldali. Nézd meg te is, de nekem erős a gyanúm, hogy ezekkel az üzenetekkel ma már egy pókhálót sem lehet átszakítani, nem hogy a közöny falát. Ahhoz, hogy ma egy szolid, szépen felöltöztetett baloldali beszédre az emberek odafigyeljenek sajnos meg kell vásárolni a figyelmét, amire az alulról jövőknek nincsenek forrásai, így mást nem nagyon tehetnek, azzal törik át az érdektelenség falát, hogy valami meghökkentőt, valami figyelemfelkeltőt mondanak, tehát valami radikálisat. Mozgalom, párt, mindegy, a lényeg az, hogy úgy mondjon radikálisat, hogy az egyrészt baloldalról morálisan még vállalható legyen, másrészt pedig érthető, befogadható, érzelmi azonosulásra alkalmas formában jusson el az alul lévő emberekhez.
Aztán ez a radikális baloldali aktor megszülné a mérsékelt balt is, hiszen rákényszerítené a szereplőket arra, hogy magukat egyre többször hozzájuk képest határozzák meg, ami mellékhatásként azt eredményezné, hogy a baloldali radikális megközelítések, a radikális témák is többször megjelenhetnének a közvéleményben, alakítva, formálva azt, és ahogyan a Jobbik mozgalom esetében láttuk ezek a témák akármilyen erős ellenállásba is ütközzenek előbb-utóbb úgyis meg fognak jelenni a közgondolkodásban és alakítani fogják azt. A mérsékelt bal pedig amikor a tőkével alkuszik simán gengszterkedhetne: engedjetek, alkudjatok meg inkább velem, mert ha nem, jönnek a radikálisok!
No, hát, ezek lettek volna a megjegyzéseim.
elvtársi üdvözlettel,
maroz
