Verjük szarrá a világátlagot a turista-idejövésben:
Számok szintjén: 17,5 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma, ez a világátlag több mint négyszeresét, az európai átlag több mint háromszorosát és a régiós átlag közel háromszorosát jelenti. Csehországban 7,9, Szlovákiában 10,3, Ausztriában pedig 7,0 százalékos bővülést mértek ugyanebben az időszakban. A folyamat nem most kezdődött, hiszen már tavaly is 13,7 százalékos volt a bővülés, miközben Kelet-Közép-Európában 5,6 százalékos csökkenést mértek.
Jó-e nekünk ez? Nem, nem a barcelonai turistagyűlöletről írok, azt megtette már az Index, érdekes írás, sok adattal, érdemes elolvasni, viszont én egy talán kissé szokatlan megközelítésből nézném meg azt, hogy jó-e nekünk a turizmus. Holisztikus megközelítésből, azért, hogy Szíria is beleférjen, és akkor adtam a kötelező témának, a migrációnak is.
Az ilyen "jó-e nekünk"-kérdésnél mindig az a trükk, hogy simán továbblépünk anélkül, hogy elgondolnánk, miszerint ki is az a "mi", akinek jó? A turizmus fellendülése sok embernek jó. Kisembereknek is, hiszen ez az az ágazat, ahol a képzetlen kisember is hozzájut kis munkához, kis pénzért. Aki pedig az ágazat magasabb gallyain ücsörög, az még többet nyer a növekedéssel. Aki nem az ágazatban dolgozik, annak nagyjából mindegy, sőt, neki inkább nem jó, hiszen a turizmus mindenekfölöttisége miatt hozzá már nem jut el semmiféle fejlesztés, ha nem a turistaövezetben lakik. De van ennél egy súlyosabb "nem jó" is, csak azt elég nehéz átlátni.
Kezdjük talán azzal, hogy a turizmus nagyon energiaintenzív ágazat. Legelsősorban ugyanis utazni kell, repülővel, busszal, autóval, mindennel, ami brummog. Már pusztán maga az utazás döbbenetes mennyiségű energiába "kerül", így nem meglepő, hogy az úgynevezett fejlett államok, ahonnan elutaznak turistáskodni úgyszintén jelentős mennyiségben fogyasztanak el energiát, amit az egyszerűség kedvéért kWh/nap/fő mértékegységben szoknak megadni, és ez az érték az Egyesült Államok esetében 250, az Egyesült Királyságban 125, míg Magyarországon olyan 90 körüli. A fejlettség kevésbé boldog felén ücsörgő Indiában 15 kWh/nap/fő az energiaigény, ami ugye egy átlagmutató, és az eloszlást már ne is akarjuk megnézni.
Az, hogy az Egyesült Királyságban az egy főre jutó napi energiaigény 125 kWh nem azt jelenti, hogy minden egyes ember ennyit el is fogyaszt, hanem azt, hogy ha az összfogyasztást visszaosztanánk, akkor ennyi jutna fejenként. Sajnos magyarországi részletes adataim nincsenek, csak angliai, de talán azok is segítenek eligazodni. Az adatok azt mutatják, hogy Angliában ez a 125 kWh/nap/fő úgy tevődik össze elemeiből, hogy az autózásra és a repülésre összesen 70 kWh/nap/fő jut (autó 40, repülő 30).
Az autó egy olyan eszköz, amelyik olyan körülbelül 80%-os hatásfokkal fűti a környezetet és mintegy mellékesen segít eljutni egyik helyről a másikra. A probléma az, hogy ezt fosszilis energiahordozók elégetésével teszi, ami azzal is jár, hogy széndioxid kerül a levegőbe. Meg még minden egyéb más is, ráadásul azt se tudjuk, hogy mennyi, mert a gyártók csalnak-hazudnak, és ma már nagyon nehéz masszívan hinni abban, hogy a velünk élő környezetváltozásoknak ez a rengeteg kipufogás ne lenne oka. Másik nagy gond az, hogy ez a sok légkörbe juttatott széndioxid nem szükségszerűen ott fejti ki a hatását, ahol kibocsájtották, hanem ott, ahol a klímaegyensúly amúgy is kritikus.
Például a szíriai Daraa-ban. Jött egy hatalmas aszály, másfél millió vidéki ember elveszítette mindenét, rákényszerült arra, hogy bemenjen a nagyvárosba, és már kész is lett a brizáns robbanóelegy egy jó kis társadalmi konfliktushoz. Ami aztán oda vezetett, ami már hozzánk is visszapufog, meg a németekhez is, így odalett az a kényelmes álláspont, mely szerint a rend mindaddig fennáll, amíg megbízhatóan át tudjuk dobni a szart a kerítésen. Most már közvetlenül is megérezzük annak a hatását, amit a sok-sok utazgatással, a turizmus dinamikus növekedésével okoztunk. És ha igazak a forgatókönyvek, akkor ez a jövőben fokozódni fog, olyannyira, hogy a mi unokáinkból is eséllyel lesz rénszarvaspásztor klímamenekült a Sarkkörön túl. Ha tehát innen nézem, jó-e nekünk a turizmus?
Minden ésszerű megközelítés szerint azt kéne tennünk, hogy most, ma, ebben a pillanatban elkezdjük drasztikusan lefaragni az utazgatásra fordított energiát. Ennek egy durva, de hatékony eszköze lehetne például az, ha a közutakon bevezetnénk az általános 65 km/órás sebességkorlátozást és mindent megtennénk annak érdekében, hogy ezt be is tartsák. Az autók az energia jelentős részét arra fordítják, hogy egy levegőoszlopot toljanak maguk előtt, és az erre fordított energia mértéke a sebesség köbével arányos, így a sebességcsökkentés lényeges energiamegtakarítással járna, ami miatt csökkenne a széndioxid-kibocsájtás is. Persze ebből menten problémák is adódnának, például az, hogy így ugyanakkora út megtételéhez kétszer annyi időre lenne szükség, mint a mostani sebességhatárnál, és ezt sok út már nem bírná el, ha ugyanannyi autóval számolunk, mint a sebességkorlátozás előtt.
Innen pedig bukik az ésszerű megközelítés, hiszen ez a keretezés már nem fér bele a kapitalizmusba. Mindegy, hogy összedől a világ és már ránk is hullanak a vakolatdarabok, mindegy, hogy már a gyerekeink, de jobb esetben csak az unokáink idejében jó eséllyel Magyarország is klímasújtott hely lesz, mindez nem számít, mert a kapitalizmus az itt és most törvénye szerint él, és a mi fejünket is addig tömték, amíg abba se fér más, mint a bővülés, a növekedés imádata, a dzsídípí, a mutatók, valamint a rettegés a kisebbik rossztól, attól, hogy jajj, istenem, mi is lesz velünk, ha a turizmus nem ad annyi embernek munkát, mint amennyinek most. És ugye a turizmust csak úgy lehet elképzelni, ahogyan azt a kapitalizmus elképzelteti velünk. Utazz, autózz, repülj, fogyassz, mert ez jó a légitársaságoknak, jó az üzemanyag-szektornak, jó a Volkswagennek, jó a szállodalánc-tulajdonosoknak, és hát ugye jó annak a szerencsésnek is, aki aprópénzért eltakaríthatja a turista hányását.
Érdekes, hogy amikor a "turizmus jó-e nekünk?" kérdés feltevődik, olyankor szinte mindig erre az utóbbi szerencsésre hivatkoznak, úgy képezik meg a mesét, mint ha tényleg az lenne a helyzet, hogy a turizmus a munkavállalónak jó, és leginkább annak a munkavállalónak, aki a turista hányását kiganézza. Nem a tőkének, mint ahogyan a klímaváltozás okozta problémák sem a tőkének fognak legelőször és legsúlyosabban fájni, hanem a kisembernek. Aki már most halálra van rémülve, mert jönnek a szírek! De ha megkérdeznénk tőle, hogy öreg, szállj már magadba, és gondold már végig, hogy tényleg jó neked a turizmus valószínűleg azonnal rávágná, hogy naná, hát persze, hogy jó, mert nyől tőle a dzsdípínk!
Szóval a kérdés: jó-e nekünk a turizmus? Lehet magunkba szállni.
