Nincs is annál szebb, mint amikor a sötétség magyarázza az alagútból, hogy milyennek kéne lennie a világosságnak. Egyszerű ország a miénk, mégis kevesen értik, pedig. Vegyünk egy példát, egyszerű országban egy egyszerű példát:
-Kedves blogger, el tudná nekünk mondani néhány szóban, hogy miért kívánja pörsenésnek az ördög seggére az MSZP-t?
-Néhány szó??? Egy is elég!
-No, hát akkor egy szóban!
-Parancsoljon: Szanyi!

Tisztázzuk: mára a pártpolitizálásnak körülbelül annyi az ethosza mint a vásározásnak, persze ez úton is elnézést kérek a vásározóktól az összehasonlításért, pontosabb, ha azt írom, hogy annyi kéne legyen, mert azért ha már ethosz mindenképpen ide illő írnom a lényeges különbséget: a vásározók között is akad tisztességtelen, és a pártpolitikusok között is előfordul tisztességes. Nyilván, mindkét szakma igyekszik homogénnek lenni, ezért mindkét helyről iparkodnak kiszorítani a kisebbségben lévőket, a vásározók kivetik maguk közül a nagyon tisztességtelent, míg a pártpolitikusok..., na, de ezt a kedves olvasó is tudja, szóval a lényeg, hogy nincs nekem semmiféle lilaködös elvárásom, mára a pártpolitizálás is egy szakma lett, ethosza annyi, amennyi (semennyi), és a pártpolitikus is olyan, amilyen. Ha egy reggel el tud indulni úgy, hogy nem a fejére húzza az alsógatyáját az nekem már körülbelül elég. Seggfej, seggfej, de legalább igyekszik leplezni, és akkor ezzel meg is lennénk, nézzük, hogy mi dolgom lenne, lehetne nekem a pártpolitikussal. Mi az, amit tőle vennék, milyen olyan szolgáltatást nyújt, amire nekem igényem formálódna.

Nézzük. Kiinteget a mélység a gödörből, és azt kurjantja, hogy: Balra, magyar! Namost. Az a kibaszott helyzet, hogy speciel balra, arra én viszonylag szívesen mennék. Persze is, mert azért jobbra is mennék egy kicsit, meg középen is maradnék időnként. Ezt a drukkerek valószínűleg kifejtve sem értenék, másoknak meg még csak magyarázni sem kell, legyen elég annyi, hogy bizonyos életrajzi okok miatt és az ebből fakadó érzelmeim miatt nekem nem lehet olyant, hogy ne balra. Hasonló okokból olyant sem lehet, hogy ne legyek liberális. Is. Tehát mennék én, magyar, balra, de vajon belegondolt-e ez a szanyi (kisbetű, a szó valójában egy pejoratív jelző, etimológiája: Szanyi Tibor magyar pártpolitikus nevéből képződött, a XIX. század elején, nagyon nem ok nélkül), hogy ha én, no meg velem együtt a többi magyar is tényleg balra mennénk, az miért lenne neki, nekik jó? Olyan hülyén nézne ki egyedül, ottfelejtve, amint a baltácskáját rázogatja és arát választ magának a közeli óvodából ez az édes aranygyermek, mert ha mi tényleg elmennénk balra, akkor bizony nagyon magányos maradna szegény emeszpécske, az összes szanyiszerűségével egyetemben. Ott ugyanis ahol ők vannak, abban, amit ők csinálnak kereken lófasz van, nem baloldaliság.

Összeszedte ezt már Techet Péter a Mandineren, olyan sok minden hozzátenni való nincs, hacsak nem némi személyes. Pár szó, szavacska a vágyvezérelte gondolkodás erejéről és buktatóiról, ugyanis a fájdalmas való, amivel nekem szembe kell néznem sajnos mégiscsak az, hogy ennek a nagy népi átbaszásnak, amelynek során egy, a hatalmat a hatalomért megszerezni és megtartani óhajtó, impotens és inkompetens, ráadásul súlyosan korrupt (Mesterházy pártelnök szíves közlése, ami úgy múlt el fölöttünk minden reakció nélkül, hogy azt öröm nézni, pedig bennem azóta is ordít a kérdés, hogy Mesterházy úr, basszaalásan, neveket!!!) gyülevészt (az úgymond liberális párt, az SZDSZ is beleértendő, azzal a kitétellel, hogy: de mortuis...) hát, nehéz ezt leírni, de én is támogattam. Szóval, ami persze nem túl jelentős (önfelmentegetés!) és szavazattal, ami még kevésbé, de mégis, annyira, amennyire de mégiscsak az enkezem is benne van abban, hogy ezekkel mi jól öntökön böktük magunkat. Persze (önfelmentés plusz!) teszem hozzá rögtön, csak 2006-ig, tudják, három feles gallér mögé, iksz behúz, reménykedés győz a józan ész fölött, yes, we can, táncolj, Fletó! 2010-ben már heroinnal se ment volna, de addigra már a késztetés is elmúlt, hiszen 2010-re legalább érzésre már megvolt, hogy ez az iparosegyesület nyolc év alatt olyan messzire tolta ezt az országot attól, hogy itt baloldali értékek kimutathatóan előfordulhassanak, hogy azt egy picit valahol már Orbán is túltolásnak érezhette.

Mára ez már a számok nyelvén is világossá vált, ma már egészen jól lehet tudni is azt, amit 2010-ben még csak éreztem, jelesül, hogy a magát balliberálisnak mondók alatt a baloldaliság, mint választható és választott érték gyakorlatilag felszámolódott. Van ilyen. Ha a gazdálkodó kellően ostoba, kellően hozzá nem értő, és még kellőbben kapzsi és a tisztességet még csak hallomásból se ismeri, akkor néhány év művelés után még a legjobb minőségű földből is sivatagot bír csinálni, ahol aztán vagy évszázadokig nem terem meg semmi, vagy ha mégis, akkor azért másoknak oda kell rakni egy csomó vért, verítéket valamint könnyeket. 2010-re az ország értéktérképéről eltűnt a közép, a bal nyomokban még előfordul, és a jobboldali értékek olyan magasan állnak, hogy lyukat kell fúrni a plafonba, hogy a grafikon elférjen. Ezek a szanyik úgy szétkúrtak mindent, hogy ma már Orbán azt csinál, amit akar. És akad még hülye, aki azon rugózik, hogy miért, miért, miért csinál Orbán azt, amit akar, hogy orbánahibás, mert ha Orbán nem azt akarná, amit akar, hanem ha ő is lenne olyan szanyi, mint az mszp és derivátumai, és azt akarná, amit a szanyiszerűek hazudtak akarni, akkor. Na, akkor vajon mi lenne, de hát a hülye pont attól hülye, hogy képtelen két lépést gondolatilag átfogni, persze sokszor egyet is képtelen, szóval a drukker csulázza Orbánt, és közben eszébe nem jutna az az apróság, hogy Orbán pont azt használja ki röhögve, hogy a baloldali értékek helye felszántva és sóval beszórva. Aki nem hiszi, az találjon már nekem egy gramm szolidaritást ebben az országban, legalább mutatóba. Naugye. Vagy olyan embert, aki egyenlő szeretne lenni a többi emberrel. 

Jó, ne kérjünk lehetetlent, hozzon olyan embert, akit egyáltalán érdekel a másik ember. Annak a sorsa, a problémái, a fájdalmai, az, hogy mit remél az a másik ember az élettől, ha akad még itt olyan ember, aki remél.

Nincs, vége, megszűnt, de leginkább nem is volt soha, csak a látszata, a pofázás, a hamisság, ami főleg a pártpolitikusok hataloméhségét leplezte, de legalább ennyire súlyos oka a baloldali értékek szarrá válásának az is, hogy az önmagára ki tudja miért balliberálisként hivatkozó értelmiségi elit is pontosan annyira baloldali, mint a kedvenc szanyijai. Ülnek a kádári örökségként seggük alá kerülődött jólétben és hisztérikusan védelmezni próbálják a szinte teljesen érdemtelenül ölükbe pottyan kulturális dominanciájukat. Azt hazudják, hogy Alföldi az országnak jó, még talán a baloldalnak is, de szarnak arra a valóságra, hogy Alföldi lényegében véve csak nekik, a kedves balliberális elitecskénknek a jó. Idézek egy tanulmányból:

Összegezve tehát a színházba járásról mint kulturális szokásról megállapíthatjuk, hogy a jellemzők közül elsősorban az iskolai végzettség, majd a jövedelem és a válaszadó neme a legfontosabb befolyásoló tényezők, melyek továbbra is megerősítik az eddigi kutatásokból ismert tendenciákat. Színházba járónak leginkább azok a magas iskolai végzettségű, magas jövedelmű nők tekinthetők, akik dolgoznak, van jogosítványuk, legalább egy idegen nyelven beszélnek, és rendszeresen használják az internetet, legalább olyan egészségesek, mint a környezetében élő hasonló korúak.

Tessék a kedves olvasónak érdeklődőnek lenni és rákeresni, hogy számszerűen mennyien is vannak azok, akik színházba járnak, tessék vetni egy pillantást arra, hogy milyen a színházba járók megoszlása településtípusonként, és mindjárt jobban meg fogja érteni a kedves olvasó, hogy miről beszélek. Erre persze a balliberális értelmiségi elit löki a klasszikus kádári választ: igen, nekünk ez jár, mert mi vagyunk azok, akik az értéket hordozzuk, és ezért igenis igazságosak azok a milliárdok, amelyeket valójában a mi kulturális fogyasztásunkra költ az egész ország. A munkásosztály itala a konyak, amelyet... ugye, ismerős? És amikor az ember fel meri tenni a kérdést, hogy drága elitem, kedves öt százalék, a szerencsétlenebb sorsú vidéki emberke nem pontosan érti a folyamatot, nem világos előtte, hogy miért is jó neki az, hogy ti ott a körúton belül hetven színházból választhattok, hogy ti Alfölditől élveztek el a Spinozában egy croissant és egy haboskávé mellett, míg nekünk már egy kibaszott szárnyvonalunk sem maradt, amin úgy ahogy, de mégiscsak bebumlizhatnák a legközelebbi városba az akciós csirkefarhátért, akkor erre a válasz az, hogy nincsen válasz. Toppantás van, durcizás van, plusz a kérdező hülyének nézése, majd manifeszt lehülyézése.

Volt szerencsém egy nagyon-nagyon elittudatú elitistának egyszer, régebben, amikor még szeretett, megbecsült háziállatka voltam (a múlt századi dzsentritempó - mindenkinek akad egy jó zsidaja - továbbélése: az elitistának is kell néha egy jó cigány, egy jó vidéki, egy jó hajléktalan, akit etethet, megsimogathat, aki mutat neki pár kunsztot, akivel szimbolizálni tudja, hogy lám, milyen jó is ő, satöbbi)  egy olyan helyen, ahová már megint az a kibaszott vágyvezérelte gondolkodás hajtott nagy értékkereső buzgalmamban, szóval volt alkalmam finoman, a megértés reményétől hajtva feltenni a kérdést, hogy mégis, hogy a picsába lehetne például egy izsáki embernek elmagyarázni azt, hogy neki, az ő számára is jó mindez, tehát jó Alföldi és jó az, hogy a balliberális elit küzd a kulturális dominanciája megőrzéséért. Próbáltam eleinte finoman célozni arra, hogy az izsáki embernek nem nagyon esélyes bármit is elmagyarázni mindaddig, amíg a belvárosi balliberális elit nem veszi a fáradságot és nem próbálja meg legalább egy kicsit megismerni az izsáki embert, megérteni a gondolkodását, felfogni azt, hogy egy izsáki ember vágyai másképpen manifesztálódnak, más szimbólumok mentén kristályosodnak ki, mint a belvárosi balliberálisé, és hogy ennek talán egyik aprócska oka lehet az is, hogy Izsákon se hetven színház, se Alföldi Róbert, se Spinoza és még a haboskávé is olyan, amilyen.

Tudják mit válaszolt nekem erre a szóban forgó űber-elittudatú elitista szanyiszerűség?

Azt, hogy ő volt már életében kétszer is Izsákon, olyan huszonöt-harminc évvel ezelőtt, így ő még mindig jobban képben van Izsákügyileg, mint az ország 99%-a. Először azt hittem, hogy hülye, hogy nem érti, miszerint Izsák ebben a történetben csak egy jelkép, egy szimbólum, mondhattam volna helyette Kerekit is (mondtam is), vagy Gyömrőt, vagy bármit, ami a négyeshatos vonalán túl van, de aztán megkaptam azt a kiegészítést is, ami világossá tette, hogy nem hülye, hanem aljas. Azt mondta ugyanis, hogy neki egyáltalán nem kell Izsákra mennie, nem kell izsákiakkal beszélnie, ő e nélkül is nagyon jól tudja, hogy mi kell az izsákiaknak, és neki szíve-lelke azért ég, hogy az édicuki izsákiaknak (plusz a tündibündi kis cigányocskáknak és persze a mindenféle szegénykéknek, hajléktalanocskáknak, és egyéb házi- és nemháziállatfajtáknak) ó, de milyen jó legyen. Na, ez a mi elitünk balliberális része, és ezek miatt van és jó eséllyel marad meg még 2014 után is a hatalomban (elenyésző százalékkal ellenzékiként benne lenni a tutiban is hatalom!) a szanyiság, mert őket pont ezek a számukra hasznos idióták tartják el, akik azért valahol mégsem annyira idióták, hiszen nem simán, érdek nélkül szeretik az mszp-t és annak a derivátumait, mert azért bármennyire is gyenge és folyamatosan gyengül a honi balnak gondolt oldal politikai képviselete annyira még mindig erős, hogy a belvárosi balliberális elitnek némi koncocskákat vetni bírjon, ami legalább az illúziót meghagyja számukra, hogy igenis megőrizhető az a bizonyos kulturális dominancia.

Tehát kezd összeállni a kép, kezd a nyilvánvalóbbnál is nyilvánvalóbbá válni, hogy a szanyiszerű mszp, a nyolc évig a hatalmat birtokló és ez alatt a baloldali értékek szinte teljes erodálását unottan végignéző ballib és annak mai derivátumai, a balliberális elit, szóval hogy ezeknek így, együtt pont annyi közük van a baloldalisághoz, mint demokráciának a népi demokráciához. Fiatalabbaknak: mint baszásnak a kibaszáshoz. Hogy ezek valójában a hatalmukat, a jólétüket, a kulturális dominanciájukat védenék, ami hagyján, de ne hazudják magukat baloldalinak. Üljenek vígan a kutatóintézeteikben, az igazgatósági székecskéikben, a szerkesztőségekben, a sóhivatalokban, rakják zsebre az államtól, tehát többek között az izsáki polgárok adóforintjaiból származó járandóságaikat, mert hát az nekik a haza üdve érdekében jár, művelgessék kertjeiket, adjanak meg a kölkeiknek minden olyan jólétet, ami egy izsáki számára leginkább elképzelhetetlen, bármit, leszarom, de azt kikérem magamnak, hogy engem azzal hülyítsenek, hogy ők lennének a baloldal. Vagy a liberális. Netalántán a közép. Ők ugyanis nem mások, mint a szanyik. Ugyanaz az arrogancia, a kioktató pökhendiség, a valódi törekvéseik baloldali, balliberális mázzal történő egyre röhejesebb leplezése, és igen, ha valakiknek ebben az országban tényleg fontosak a tényleg baloldali értékek, akkor legelőbb és elsősorban azt kellene elérniük, hogy a köz, a szélesebb nyilvánosság, horribile dictu: az izsáki polgár számára világossá váljék, hogy ha akad az országban bármi baloldali, ami érték, az bárhol, mindenhol keresendő, kivéve az ilyen szanyik környékén. Persze ez egy nagyon nehéz harc, hiszen ezek a szanyik még mindig szinte minden olyan fontosabb csomópontjait uralják annak a hálózatnak, amelyik segítségével meg lehetne szólítani a baloldali értékeket egyre elkeseredettebben kereső emberkéket, de én nem vagyok türelmetlen, bízok Orbánban, bízok a féktelen gyűlöletében, abban, hogy bosszúállóbb ő, mint tíz beduin együttvéve, és majd a 2014-es győzelme után megteszi nekem, nekünk, a baloldali értékek után sóvárgó embereknek azt a szívességet, hogy ezt a szanyiszerű trutymót, a kádárizmus utolsó bűzös leheletét végképp eltörli. 

Ha ezen túl leszünk meg lehet nézni, hogy miként fordítható újból termőre az a homoksivatag, ami a szanyiszerűek után marad, vér, veríték és könnyek meg majd csak kerül valahonnan, ez van, úgy látszik ez a mi sorsunk, de hátha egyszer, végre megtörik az az átok, amelyik miatt mi sem tanulni, sem felejteni nem tudunk soha, és talán, egyszer, kalandból nem azzal baszunk el egy évszázadot, hogy az előbbiben elkövetett hibákat újból elkövetjük.