mottó1: Lupus pilum, non ingenium mutat. - Rotterdami Erasmus
mottó2: A közvetlen célok olyan eszközökkel érhetőek el, amelyek hosszú távon gondokat teremtenek. - Menciusz

Hé, emberek, mi történik itt? Olvassuk a hét viccét és nem nevet senki?

Fodor Gábort idézném az MSZP-KB napilapjából:

Fodor szerint – utalva a korábbi MSZP–SZDSZ-koalíció hibáira is – nem szabad, hogy a kisebbik befolyással bíró párt feleslegesen ráerőltesse akaratát a másikra.

Nem szabad, ő megmondta. Hiteles? Aham, kábé mint az a hiéna, amelyik a húsevés káros voltára figyelmezteti a dögkeselyűt, amikor a már rég megemésztett antilop után a mardosó éhség zsákmányleső portyázásra kényszeríti. Az írás címében ott a nekifeszülés: „Nem akarunk megmondóemberek lenni”, ami egyrészt hülyeség, mert aki ilyesmit leír, azt szart se ért a politika lényegéből, másrészt pedig már helyben meg is cáfoltatik, hiszen Fodor "nemmegmondó" Gábor ugyanazzal a levegővel le is osztja a lapokat, Bajnai és a Mineknevezzelek 2014 a pöcs, és legyen szíves kussoljon, ne akarja ő megmondani, hogy kit jelöljenek a szocikák a 2014-es vezérvesztes szerepére, mert ezt megmondani az mszp elvitathatatlan joga. Nézzük ezt egy picit távolabbról: felmerülnek pletykák, jelesül, hogy Fodor ma még éppen befutónak tűnő helyet (hatodik-hetedik) kapna a szocik pártlistáján, amit nevezett természetesen cáfol, de azt nem cáfolja, hogy készül a parlamentbe, és akkor most gondolkodjunk el azon, hogy vajon ha nem a hatodik-hetedik helyért, akkor úgy kábé mégis miért nyal be a szaros csontig Mesterházyéknak a pártlapban és miért ekézi Bajnait?

A farkas a szőrét vedli le, nem a szokásait.

Meg különben is, még ha egy gyenge pillanatomban hajlandó lennék (nem vagyok) elhinni azt, amit Fodor hazudik, akkor is azt kell látnom, hogy ha tényleg akarná is ezt a nemmegmondást, akkor se lenne semmi esélye sem. Nota bene: amint már az előbb is mondtam ez már eleve hülyeség, hiszen a pártpolitika lényege az, hogy az adott szereplő hatalmat szerezzen, akkorát, amekkorát, és a hatalom pontosan azt jelenti, hogy megmondunk és a megmondásunk teljesül. Vadász, vadász, miért is jársz te az erdőre, kérdezhetném Fodortól, de nyilván nem kérdezem, mert tudom, hogy teszi a dolgát: hazudik. De még ha nem is hazudna, akkor se lenne semmi esélye, hiszen annak a szavazói rétegnek, akit Fodor megszólítani igyekszik, és amelyik érzésem szerint a megboldogult SZDSZ árváiból, jellemzően az általam finoman és udvariasan belvárosi liberálisnak, időnként balliberálisnak titulált turbó választópolgárok köreiből kerül ki csillapíthatatlan vágya van arra, hogy ő - személyesen vagy képviseleti módon -  mindig, mindent megmondjon. Ők azok, akiket soha, semmiféle kétség nem mardos, akik még csak elképzelni sem tudják, hogy lehet, létezhet más igazság is, hogy a belvárosin túli lét igenis meghatározhat másmilyen tudatot is, nem, mindig, mindenkinél mindent jobban tudnak, illetve ez így nem annyira pontos, mert a "jobban"-ban benne van az, hogy egyáltalán létezhet másmilyen tudás is, ami ne adj' isten összemérhető lenne az ő tudásukkal, nem, ilyen nincs, tehát ők nem "jobban" tudják, hanem egészen egyszerűen csak: tudják. És ez az egyedüli legitim tudás, más nincs is, éljen és virágozzék a belvárosi liberális szolipszizmus. 

Ki tud ezeknek pártot csinálni?

A farkas, amelyik kellően ügyesen csereberéli a szőreit. Persze csak ideig-óráig, mert a vége úgyis az lesz, hogy a belvárosi liberális szavazó kisebb-nagyobb rétegekben fog leszakadozni arról a bizonyos pártról, mert egy adott pillanatban szembesül azzal, hogy akár valami ezredrangú szarságban is, de a kedvenc pártja nem fillérre pont azt mondja, amit ő hallani szeretne, ezért aztán nagy csinnadrattával ki is szeret belőle. Eléggé nyilvánvaló, hogy erre a rétegre semmiféle elv-, vagy értékalapú politizálást építeni nem lehet, így őket nagyon jó eséllyel csak a mindenféle kalandor farkasok fogják elkapni hosszabb-rövidebb időtartamú liezonokra, aztán a nagy kiábrándulások után kezdődik az egész elölről. Fodor Gábor szemmel láthatólag ebből a nyájból szeretne kiharapni egy karéjnyit és apportként lerakni Mesterházy lába elé, cserébe azért a bizonyos hatodik-hetedik helyért. Ravasz, nagyon ravasz. Kérdés, hogy mennyire jól tudja bemutatni ezt a szőreváltozást, szerintem menni fog neki.

Persze a ballib ajvékolókórus okozott neki némi problémát, hogyaszongya:

Sokkoló és valós tapasztalat a jól tapintható félelem az országban. Sokan jelezték személyesen vagy telefonon, hogy támogatnának minket, de nem mernek eljönni a találkozókra, mert ha kiderül, hogy jelen voltak, annak egzisztenciális következményei is lehetnek.

Ó, angyalkáim, hát nem visszanyalt az a bizonyos fagylaltka? Mert én is megmondtam ám, hogy istenverte idiótáknak méltóztatnak a kedves balliberáltkáim lenni, amikor a rövid távú érdekeik miatt rövidlátó módon ezt az önbeszarattató mantrát nyomatták, ahogy a csövön kifért. Nekem ugyanis az volt - és most is az - a személyes, sokkoló és valós tapasztalatom, hogy ilyesmiért, tehát egy éppen vedlő farkas szőrcserélő performanszán való puszta megjelenésért, de még ennél sokkal súlyosabb dolgokért sem, mondjuk mindenféle tüntetéseken való részvételért, horribile dictu székházfoglalásért "cserébe" semmi komolyabb következmény, pláne egzisztenciális nem igazán fordul elő. Ezzel szemben az is sokkoló és valós tapasztalatom, hogy a ballib ajvékolókórus miatt sok ember automata üzemmódban meggyőzi magát arról, hogy kussoljon, mert ha nem így tesz, akkor annak egzisztenciális következményei is lehetnek. 

A ballib tehát beleszart a ventilátorba, majd amikor szükségszerűen elindítani kényszerült nem győz szemet forgatni, hogy nahát, fröcsög a szar, ki hitte volna! Ezek ilyenek, ennyire tudnak két lépésben előre gondolkodni. Most meg panaszkodnak, hogy a népek nem mernek eljönni a találkozóra. Az ilyenek kezébe nem hogy hatalmat, de kést, villát, ollót sem, még tökönszúrnák  magukat vele és nem győznének csodálkozni.

Persze erre a ballib rettegőkórus már mondja is fel a véleményvezérei által nem ritkán a pártirodáról első kézben közvetített ajvékot, hogy dedemégis, mert ő ugyan személyesen nem ismer ilyen esetet, de hát járjak nyitott füllel, mert mindenki hallott már tucat ilyent, és ettől ugye dedemégis. Igen, én is hallottam sok ilyen esetet. Ismerős mesélte, hogy ismerősét sutty!, egyik napról a másikra valami ezredrangú állami állásból. És hogy ez ékes bizonyítéka a fodori egzisztenciális üldöztetésnek. Ezzel például nekem csak egy bajom van: jelesül az, hogy emlékszem dolgokra. Például arra, amikor ugyanez az ismerősöm mesélte hat-hét évvel ezelőtt, hogy az ő kis ismerősi köre mennyire jóban van az éppen szocika lokális úristenekkel, és hogy mennyi mindent el tudnak intézni. Például ezt az ismerősét is milyen jól be sikerült suvasztani abba az ezredrangú, de mégiscsak kellemeske állami állásba. Így működik az ember, amikor a normasértésnek ő a nyertese akkor ott igazság tétetett, ezzel szemben amikor vesztese, akkor üldöztetés van. Amikor ő szopat az tiszta szerelem, de amint rákerül egy pillanatra a bráner boldogtalanabbik végére, akkor az már nemi erőszak.

És nyilván, akad a rettegők között olyan is, aki nem teljesen alaptalanul retteg. No, nem azért, mert tényleg utánanyúlnak, hanem sokkal inkább azért, mert piszkosul jól tudja, hogy ha nyúlnának, akkor lenne miért. Vállalkozó, aki ha teljes vagyonelkobzást kapna és húsz év börtönt még akkor is a javára dőlne a mérleg, annyit csalt már eddig is. Amire ugye kapásból azt mondja, hogy "de hát ezt csak így lehet, másként nem!", ami talán még igaz is lehetne, ha legalább megpróbálta volna. De nem próbálta, mert ez a "de hát..." ez tulajdonképpen nem egy végiggondolt tapasztalat, nem valami olyasmi, ami ha nem is egy próbálkozás, de minimum egy kockáspapíron végigvitt számolás hozzávetőleges eredménye, hanem önfelmentés. És annyira masszívan beépült ez a köztudatba, hogy a való életben, abban a teljesen másmilyen irl-ben nem is nagyon lehet mit mondani egy-egy ilyen közlésre, mert egyrészt nem is értenék, hogy mit akarok, másrészt pedig jó eséllyel megharagudnának rám, és akkor mivel vagyok előrébb. Mit lehet mondani egy olyan embernek, aki mégiscsak barát és egzisztenciálisan is függünk egymástól, aki büszkén meséli el, hogy lenyúlt egy hatmilliós pályázatot? Vagy a Telki magánkórház apropóján: amikor úgyszintén kérkedve számol be róla, hogy milyen élelmesen elintézte az ilyen-olyan protézisműtétjét okosba, soron kívül és alig került párszázezerbe? Igaz, hogy be kellett jelentkezni lakosként egy másik városba, de ez nem nagy strapa, mert a doki személyzete mindehhez megadja a nagyon precíz útmutatót, és aztán hogy a várólistát hogyan umbuldálják meg, az maradjon az ő dolguk, kit érdekel. Okkal, joggal, alappal fél-e egy ilyen életvitelű ember, vagy az előbbi, aki az ebül szerzett jószága ebül módra történő elvesztésétől retteg? Naná. És ez az egyik legborzasztóbb csapdahelyzetünk, mert ebből nem nagyon látszik a kitörés iránya.

Sajnos nagyon erősen hajlamosak vagyunk a közvetlen céljaink érdekében az első utunkba kerülő eszközt használni, sokszor nem is tudjuk, mert sokszor mi magunk is teljesen fogalmatlanok vagyunk, hogy ez mivel járhat, milyen hosszú távú gondokat eredményezhet egy-egy ilyen mostani döntésünk, és amikor törvényszerűen eredményez, akkor mekegünk-makogunk, hálásak vagyunk annak, aki liferál nekünk valamiféle elfogadhatónak tűnő hazugságot, amivel kényelmesen be tudjuk magunkat csapni, megspórolva így a bármiféle önreflexiót, valamint egyúttal azt is, hogy figyelemmel kéne lennünk bármiféle értékekre is, nem, mi semmiről nem tehetünk, rettegés van, diktatúra, orbánahibás. Hogy aztán ez az önbecsapás, ez a tömény önhülyítés később sokkal inkább a probléma, és nem a megoldás része lesz, le van szarva. Közvetlen célok vannak csak, lásd a pártpolitikát, fogjunk össze-vissza, kergessük el, és így tovább, de "később" már nincs. Nem létezik hosszú táv. Ha pedig nem létezik, akkor elvek, értékek sem léteznek. Koszlott, vedlő farkasok, azok léteznek, plusz a permanens reszketés, leginkább magunktól, attól, hogy kik vagyunk, kikké váltunk az által, hogy nem vagyunk hajlandóak mást látni, csak és kizárólag a közvetlen célokat. Csapdahelyzet, nagyon durva csapdahelyzet ez, és nem igazán látni belőle kitörést. Sajnos.