Ezzel nyitja a Média 2.0 blog a szolidan a "A kormány halálba küldte a tudománykommunikációt" címmel megfejelt posztját:
Minden szakmai szempont, közösségi tiltakozás és nyilvánvaló társadalmi igény ellenére a kormány végül biztosan megszünteti a tudománykommunikáció mesterszakot - derült ki a Magyar Közlöny legújabb számából.
Érdekes dolgok derülnek ki ebből a fránya Magyar Közlönyből, én eddig úgy tudtam, hogy csak a jogszabályokat közlik, de hát változhatnak az idők, médiakettőpontnulla, lehet, hogy ma már a hozzáfűzött kommentárok is beleférnek. De nem is erről szerettem volna beszélni, hanem arról, hogy a posztom címében feltett kérdés "kell-e?" csak akkor válaszolható meg, ha előbb körüljárjuk egyrészt a "nekünk"-et másrészt pedig a "tudomány"-t. Könnyed, nyári, vízpartra való olvasmány jön, tartsatok velem!
Szóval: húdöfákkíz és mekkora ez a "nekünk"? A médiaszakemberek blogján a posztjukat azzal a nagyon erős érvvel kezdik, hogy a kormány nyilvánvaló társadalmi igény ellenére szünteti meg a tudománykommunikációt. Tehát már ebből is felsejlik, hogy ez a "nekünk" egy jó nagy csoport, hiszen amikor társadalomról beszélünk abba - vérmérséklettől függően - beleértjük vagy egy adott országon, vagy egy nagyobb transznacionális közösségen belül, vagy, horribile dictu: a világon élő összes embert. Elfogadhatjuk tehát azt, hogy ez a "nekünk" azt jelenti, hogy az összes Magyarországon élő embert jelenti? Kérlek benneteket, a poszt kontextusában ezt fogadjátok el.
Nézzük tehát a kijelentés alátámasztását. Mitől nyilvánvaló ez a társadalmi igény? Mivel támasztja alá ezt a tudomány iránt elkötelezett szerző? Azzal, hogy az elmúlt években Oxfordban és a világ más egyetemein is indult ilyen szak! Értitek a gondolkodás menetét? Veszünk egy anekdotikus példát, Oxfordban indult ilyen szak, tehát ha indult, akkor Angliában kell lennie társadalmi támogatottságnak a tudománykommunikációs képzés mögött, és ha az angol társadalom támogatja, akkor a magyar társadalomról is kijelenthető, hogy támogatja. Így lett ide ez a "nyilvánvaló társadalmi igény", tudománykommunikációs igényösséggel megérvelve. Aztán persze ez a fajta gondolkodás ágyaz meg az antipopulista narratíváknak, hiszen ha a folyamatok során kiderül, hogy a magyar társadalom mégsem úgy viselkedik, mint ha az angol lenne, akkor magasságos értelmiségi elkezdi ezt az általa valójában nem is ismert társadalmat tele szájjal suttyóbalkánozni, leköpi, alázza, ott rúg bele, ahol éri és miért? Pusztán azért, mert ez a társadalom úgy viselkedett, ahogyan és nem úgy, ahogyan azt a csúcsértelmiségi elvárná tőle.
Márpedig ha nem tudjuk, hogy van-e társadalmi igény, akkor azt előbb nem ártana kideríteni, vagy legalább spekulatív úton megtippelni, hogy lehet-e, van-e olyan ismert ok, ami miatt lennie kéne. Ismétlem, társadalom ebben a posztban: minden Magyarországon élő ember.
Szerintem pont fordítva lehet a dolog: jelentéktelen mértékű és jelentéktelen intenzitású az a támogatottság, amivel a társadalom a tudománykommunikáció nevű izét megkínálja. Tippem, hogy a társadalom 90+ százaléka még csak azt sem tudja, hogy mafasz ez a tudománykommunikáció. Miért gondolom ezt? Kezdjük azzal, hogy a tudományos kutatásra kell lennie valamiféle társadalmi legitimációnak, és többen is azt mondják, hogy ezt a legitimációt az az ígéret alapozza meg, mely szerint a tudományos kutatás áldásaiból a technológián keresztül előbb-utóbb mindenki részesedni fog. Ezt az emberek több-kevesebb kedvvel el is hiszik, és magukban hozzágondolják persze azt is, hogy ezekből az áldásokból az emberek többé-kevésbé egyenlő módon fognak részesedni. Probléma olyankor adódik, amikor elkezdik masszívan ennek az ellenkezőjét tapasztalni, lásd luddita mozgalmak.
Magyarország a hátrányos, félperifériás betagozódása miatt szinte folyamatosan szopóágon van, egyre több az egyenlőtlenség, az igazságtalanság, így egyre nehezebben hiszik el az emberek azt, hogy a tudomány nekik, és nem csak a kivételezetteknek pottyant áldást. 
No és ne feledjük: Magyarországon súlyosan magas azoknak az aránya, akik a felsőfokú képzésre, ennek az intézményeire nem úgy tekintenek, mint a tudás bővített újratermelésének kis- és nagyüzemeire, hanem ezeket olyan helyeknek tekinti, ahol meg kell küzdeni egy "diploma" nevű jószágért, mely aztán megadja a belépés lehetőségét a jobb életbe. Ezért aztán a struktúra is erre rendezkedik be, a diákok tipikusan nem tudást akarnak megszerezni, hanem a diplomát, és erre optimalizálják az erőforrásaikat, amivel szemben az intézmény reakcióként megpróbálja ezt számára megnehezíteni, és közben persze csak az a fránya tudás vész el, de az nem is lényeg, a fő a diploma és a jó állás ígérete. Hihető-e, hogy ilyen uralkodó attitűdök között az embereket úgy komolyabban érdekelné a tudás, a tudomány, a tudománykommunikáció? Szerintem nehezen. Akkor honnan is az a nagy társadalmi igény, könyörgöm?
És persze ha már elvette a gaz kormány azt a bizonyos értéket, akkor mit is vett el konkrétan?
Tán csak már nem megint az elit játékát? Azt, amikor az egyik elit értelmiségi magyarázza a tudományt másik öt elit értelmiséginek? Vagy azt, amikor egy tudománynépszerűsítő szeánszt csillogó szemmel néz végig harminc budapesti elitgimnáziumos? Hol volt itt, nálunk a Körúton kívül is érzékelhető tudománykommunikáció? Ha már ugye nyilvánvaló társadalmi támogatottságról beszélünk...
Sajnos a "nekünk" után szót kell ejteni a "tudomány"-ról is. Az általános, naiv képzet az, hogy ül a tudós a maga kis elefántcsonttornyocskájában és várja, hogy a jobbnál jobb ötletek az eszébe jussanak. Ezzel szemben az igazság inkább az lehet, miszerint a tudomány, a tudományos tevékenység is nagyon erősen a társadalomba ágyazott, így sokkal inkább tekinthető strukturálisan meghatározottnak, mint szabadnak. Olvassátok el ezt az írást, én csak a konklúziót idézném belőle:
A botrányok hátterében szakértők a kutatókra nehezedő nyomást sejtik: előmenetelük, anyagi megbecsülésük, kutatásaik támogatása ugyanis a publikációs listájuk hosszával arányos. Ezért a kiadóknak még nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a csalások kiszűrésére.
A szokásos rendőrállami reakció: csalnak, tehát növeljük meg a bűnüldöző apparátust, és el ne töprengjünk azon, hogy vajon miért is csalnak ezek a komoly, tudós, ethosszal tökig tele emberek. Mi van, ha azért csalnak, mert ezt megköveteli tőlük a rendszer? Ha ez a publikációs huncutkodás nem oka az anomáliának, hanem csak egy megjelenési tünete egy nagyobbnak? A tudomány úgy ágyazódott be a neoliberális világrendszerbe, hogy közben nagyon durván intézményesült, bürokratikussá vált, roppant kirekesztő, hiszen ma az a mainstream nézet a tudomány művelői között, hogy ilyesmihez csak olyanok férhessenek hozzá, akik hosszas előkészületi és beavatási procedúrákon átestek, a többiek még csak meg sem érthetik a tudomány problémáit, hozzászólni már ne is merészeljenek, hiszen az a "szakértelem" kiváltsága. A tudomány csinálói nagyon sokszor maguk is bürokraták, vagy rákényszerülnek a bürokratikus viselkedésre, valamint az intézmények is hierarchiákba szerveződnek, így a tudományos kutatók élete jelentős részben a hierarchiához igazodásról, az előmenetelről, az újabb és újabb címek, rangok, mutatók, indexek megszerzéséről fog szólni.
Ezt a struktúrát - milyen meglepő - a pénz, a tőke tartja fenn. Neki az érdeke az, hogy ne csak a saját pénzén kutathasson, hanem ahhoz a társadalom, tehát minden egyes ember is tegye oda a fillérkéjét, aztán majd a hozamot elosztják közösen. Úgy, ahogy. De nem csak a tényleges, érdemi kutatás miatt kell a tőkének a tudomány, hanem azért, hogy az általuk előállított termékeket, szolgáltatásokat könnyebben megvegyük. A megújuló energiaforrások, a napelem, a villanyautó, a fenntarthatósági bla-bla, a csodálatos, csilivili-hiperszuper "zöld" irodaházak és egyéb köz- és ipari monstrumok azért lettek, azért lehettek, mert mi meg lettünk dolgozva arra, hogy ezt a zöld-dumát csont nélkül benyeljük. Ez azért sikerülhetett, mert a tudomány, a köz és a piac kooperált: a piac megbízta a tudományt azzal, hogy kutassa ki, miszerint ezek a zöldizék a társadalom, az emberiség, földanyácska, az egész kibaszott univerzum holisztikus érdeke, és nem Elon Muské. A tudomány ezt engedelmesen ki is kutatta, majd a piac ezt világgá kürtölte, és nem mellékesen odaállt az állam elé: nézd, öreg, tudományos kutatások százai bizonyítják, hogy a villanyautó meg a zöld minősítésű ingatlan-gigaberuházás össztársadalmi érdek, így te is megtehetnéd, hogy egyrészt adsz még egy kis dellát arra, hogy tovább kutassák mindennek a jóságát és a társadalmi hasznosságát, másrészt pedig ugyan, adjál már egy kis közpénzt azoknak, akik képesek lennének amúgy is megvenni ezeket az áldásokat, és... mi van???... hogy honnan lenne neked erre pénzed??? de hülye egy állam vagy, hallod: hát vedd el azoktól, akiknek kevés van! Azok úgysem tudnának napelemes rendszert venni, nem mindegy?
Ma a tudomány igen jelentős részben tehát arról szól, hogy a tőke a profitnövelés érdekében kőkeményen meghatározza azt, hogy a tudós mit kutasson (más megközelítésből: ráirányítja a figyelmét valamire, amivel egyúttal el is vonja azt az egyéb dolgokról), illetve arra is, hogy abból egy roppant hatalommal bíró tőkekoncentrátum piaci előnyt tudjon magának kovácsolni, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy a társadalomtudományokat hogyan használja fel hasonló trükkökkel a fennálló világrend fenntartása érdekében, de ez egy külön poszt lenne, legyen most elég ennyi.
Tehát a kérdés immáron némileg letisztítva: kell-e nekünk, Magyarországon élő embereknek ez a tudomány?
