"A protestánsoknak pedig seggem bűzös terhét küldöm"
Pázmány Péter

Nehéz legalább némi bosszankodás nélkül követni azt, amint napjaink egyik-másik értelmiségi elitnek kinéző példánya belehülyül a leginkább általuk generált hitvitákba. Pedig sok értelme nincs ennek a bosszankodásnak, hiszen mi történik, semmi más, mint ülepednek picit a dolgok, ideje van már ennek, elég régóta kavarog, lassan tényleg helyére kerülhetne néhány ez meg az. 

Például TGM. Végső soron ha túllépünk azon az önhülyítésen, hogy az illető filozófus lenne, valami mérvadó közgondolkodó, és végre annak látnánk, ami, azaz posztmodern-kori igricnek, afféle énekmondónak, akkor már nem is nagyon kéne sem foglalkozni vele, sem bosszankodni rajta, hiszen igricként már pontosan azt teszi, ami a dolga: egy ilyen vándordalnokkal szemben tényleg nem az az elvárás, hogy a történelem igazságaihoz legyen hű, hanem az, hogy az emberek igazságához, emberek alatt itt azokat értem, akiknek az igric a történeteit eldalolja. TGM abban a lapban igrickedik, amelyik tulajdonosa nyilvánvalóvá tette, hogy aki nem pontosan azt mondja, amit ő hallani szeretne attól megvonja a fizetségét, azaz a tíz deka párizsit. TGM tehát megtalálta a közönségét és teljességgel érthető, ha idővel az érvei minősége is ehhez fog igazodni. 

Farkasházy Tivadar is ugyanezt az utat járja, ő humoristából képezi át magát bazári majommá. Ő most kivételesen nem Horthyt meg a nácikokat ekézi, hanem Vajnát, de az érvek minősége ugyanaz. Akit a Hit ellenségének ismertünk meg az az ördög, és az ördögöt árnyaltan megközelíteni nem lehet, tehát bevetjük a totalitárius rendszerek kedvelt módszerét: a Hit ellenségét egészen egyszerűen kiírjuk a történelemből, utólag és visszamenőleg is a lehető legteljesebb mértékben ördöggé tesszük, aki mindig is ördög volt, ráadásul egy elbaszott ördög, akinek még a gonoszságai is csak mintegy véletlenül jöttek össze, mert ő maga egy teljesen és totálisan pancser, tehetségtelen senki volt, lám, ez a Vajna-gyerek még filmet se tud csinálni, mondja a saját teljesítményére vélhetőleg nagyon büszke bazári majom.

Ám legyen.

De nézzünk már meg egy érvét ennek az eldugulni képtelen bazári majomnak picit közelebbről is:

"Nem akarom sajnáltatni magam, egyszerűen úgy érzem, ha egy ilyen perben engem elítélnek, azzal a humor műfaját is megölik. Ha polgárjogot nyer, hogy két mondatért kétmillió forintot kell fizetni, nem tudok többé megszólalni"

Megölik a humor műfaját, ha őt a hitvitájában elkövetett szarküldéséért elmeszelik. Gyönyörű. Ismételjük el: meg fog dögleni a humor műfaja. Kaput, vége, eltemetjük és kijárunk a sírjához zokogni, bár minek, hiszen a humor elparentálása után úgyis csak egyfeszt ríni és szomorkodni fogunk, ugye. Jó. Most akkor rögtön leírom, mert nem szeretném utólag magyarázni: ha igaz az, amit az újságokban olvastam és Farkasházy tényleg csak annyit mondott Vajnáról, amennyit, akkor nem lennék boldog, ha emiatt őt a magyar bíróság pervesztésre ítélné. És akkor most nézzük ezt a humor meghalása dolgot, amit az alábbiak miatt furcsa pont Farkasházy szájából hallani.

Közismert tény, hogy Farkasházy Tivadar 1975-től a Magyar Rádió egyik - akár emblematikusnak is nevezhető - műsorának, a Rádiókabarénak a szerkesztője, majd közel tíz éven keresztül, 1993-ig a főszerkesztője volt. 

Közismert tény, hogy Magyarországon 1975 és 1989 között egy többé-kevésbé élhető, de mégiscsak diktatúra volt. A maga velejáróival, a jól ismert véleményszabadsággal és az azt biztosítani rendeltetett formális és informális intézményeivel együtt. 

Akkor most vessük össze a dolgokat. 

Farkasházy szerint ma a humor megdöglend, ha őt egy mégiscsak jogállami és mégiscsak igazságszolgáltatás elmeszeli, de ezek szerint a humor a pártállam idején, Aczél három téje idején, a szerkesztőségi széklábakba is beépített besúgók idején még csak náthás sem volt. Azt a humort félti Farkasházy a pusztulástól, amelyik túlélte Kádárt, túlélte a kádári rendszer jogállaminak igen nehezen nevezhető elnyomó rendszerét, amelynek során azért azt teljességgel biztosan kijelenteni nem lehet, hogy Farkasházy szerkesztő, majd főszerkesztő úr melyik térfélen is játszott, tehát kockáztassuk meg azt, hogy a humor még magát Farkasházyt is túlélte, és akkor most ettől az egy szem polgári pertől fog megdöglendeni. 

Így érvelnek ezek, de semmi baj, helyére kerülnek a dolgok, és ha azt nézzük, hogy valójában egy igric és egy bazári majom érvel így, akkor végső soron nincs is semmi probléma, a dolgok a helyükön, lehet megnyugodni.