Lássuk be: el kell jönnie annak a pontnak, amikor elkezdünk alternatívákat nyújtani. Mint azt maroz már megírta korábban, előbb-utóbb az építkezéshez is hozzá kell fogni, különben az orbántakaroggy nem ér semmit, és a Mi Viktorunk helyett csak egy másik földesúr jön, más ispánokkal akiket (ideig-óráig) szeretnek a jobbágyok.
Nálam most jött el ez a pont. Én nem akarok elnök lenni, sőt, polgármester sem, de istenuccse még városi jegyző vagy plébános úr sem. Csak egy kicsit szeretnék hozzáadni ehhez az alkotási/reparálgatási folyamathoz, és már azt is eredménynek tekintem, ha ezt a cikket legalább a zártosztály 233 betege elolvassa.
Hol is lehetne a legütősebben változtatást elérni, melyik az a szegmense a társadalomnak, amelyik a leginkább érintett a siralmas közéleti-politikai kultúra által? A diákság. Ez az a csoport, amelyik maga „felvilágosulván” a közösség többi részét is hathatósan befolyásolhatná. A módszer? Ismerkedjenek meg a disputával. (No, nem akarok nagyképű lenni, gondolom jópáran hallottak már róla…) A disputa angolszász eredetű vitajáték, amelynek az a lényege, hogy a játékosok szabályozott keretek között, saját érveik alátámasztásával s az ellenfeleik érveinek cáfolásával bizonyítják állításukat. Ami kiemelten fontos a vitajátékban, hogy a játékos saját véleményétől függetlenül érvel, és a vita végén a bírák nem szubjektív benyomás alapján döntenek, hanem a vita során elhangzott érveléstechnikai módszerek kifinomultságát, egymásnak ütköztetését figyelik. Így a párbeszéd nem érzelmi alapú veszekedés lesz, hanem higgadt, racionális véleményütköztetés.
A versenyszerű disputának sok fajtája van, ám mivel Kelet-Európában s így Magyarországon a Karl Popper-féle vitajáték van jelen, ezt fejteném ki egy kicsit jobban. Ez a vitafajta Karl Popperről kapta ugyan a nevét — mivel az ő kritikus racionalizmusa alapján alkották meg a vita szabályait —, azonban a Soros György-féle Open Society Institute hozta létre és terjesztette el.
A játék során két, háromtagú csapat ütközik meg egymással. Az első, második és harmadik szólók csapat szerint beszélnek egymás után, tehát az egyik csapat elsője után jön a másik csapat elsője, ezután az egyik második szólója, és így tovább. A felszólalások sorát keresztkérdések szakítják meg, amikor egy három perces párbeszédben lehetőség nyílik a másik csapat érveinek kikezdésére, az esetleges ellentmondásokra való rávilágításra. A disputa középpontjában egy ún. tételmondat áll. Ez a legtöbb esetben egy olyan állítás, ami megfelelően ellentétes a vitathatósághoz, és amelyet mindkét csapat, akiket állítóknak és tagadóknak (vagy támogatóknak és ellenzőknek) hívunk, egyenlő esélyekkel tud a maga oldalára állítani. Mint már írtam, a vita végén (ami körülbelül negyvenöt-hatvan percig tart) páratlan számú (általában három) bíró dönt arról, hogy ki nyerte a vitát. Az egységes kritériumrendszer szempontjai: az egyes érvpontok erőssége, mennyire tudta azokat kibontani és megvédeni a csapat a vita során, a keresztkérdések sikeressége, az egyes szónokok teljesítménye (összeszedettség, rendszerezettség, időkihasználás, stb,) és a vita egészének rendszerszintű értékelése.
A rendszeres vitázásnak majdnem annyi jótékony hatása van mint a citromos víznek. A disputázó megtanul összeszedetten beszélni, véleményét kifejteni, megtanulja, hogy mindennek két (vagy több) oldala van, és minden esetben körül kell járni az adott szituációt, nem fog félni kiállni az igazáért, és egyúttal az eszköztárat is megkapja ehhez. Járulékos haszon az, hogy a tételmondatok sokféleségéből adódóan (erkölcs, filozófia: „Az abortusz gyilkosság”, „Csak a többség véleménye számít”; történelem: „Az atombomba ledobása szükséges volt”; irodalom: „A krimi nem valódi szépirodalom”) szinte minden humán téren érdekeltté válik a vitázó, s széleskörű műveltséget szerez.
A disputa mint „sportág”, s mint pedagógiai eszköz elterjesztése rendkívül hasznos lenne, mert áttételesen pont annak a kialakításában segítene, amiben most a legnagyobb a hiány: az értelmes társadalmi párbeszédben. Elég csak megnézni a Wikipédia magyar nyelvű „vita” szócikkét, hogy képet kapjunk az elmaradottság mértékéről.
A poszt nem titkolt célja a vitajáték népszerűsítése, elterjesztése. Ebben kérem mindenki segítségét. A disputa szerencsére nem túl költséges hobbi, csupán egy darab papír és ceruza szükséges a műveléséhez, meg egy nagy darab, a net jóvoltából szinte mindenhol elérhető információkazal. Magyarországon jelenleg két nagyobb szervezet foglalkozik disputaversenyek szervezésével. Az egyik a Soros György által útnak indított Magyarországi Disputa Mozgalom, mely a kilencvenes évek óta aktív, viszont a neten csak nyomokban fellelhető. A másik a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány, mely a „3D” program (demokrácia, disputa, dilemma) keretén belül szervez disputaprogramokat, ezek közül a legnagyobb és a legjobban promotált a Szóval?! országos vitaverseny. Az utóbbi szervezet eléggé gyerekcipőben jár, és magán viseli az államilag nagymértékben támogatott civil mozgalmak minden gyerekbetegségét, de jó úton halad az ismeretterjesztésben.
Évek óta foglalkozom disputával, úgyhogy akit megfogott a dolog, de úgy érzi, hogy nem tudott elég információt összeszedni a netről, vagy valamilyen más okból szeretne kapcsolatba lépni velem, az megteheti az atomleada kukac gmail pont com címen.
Ez egy apró lépés a polgári átalakulás útján. Most a monotonitás elkerülése végett nem McMurphy szavait idézem: „Módszeresen kell zűrzavart kelteni — az felszabadítja az alkotóerőt. Minden, ami ellentmondásos, életet teremt.” — Salvador Dalí
