Helyes. Meglepett, hogy ennyit töprengtek rajta, mert azért ez nem egy nagy és nem is egy bonyolult képlet. Ez a mostani hatalom az erőre alapoz, valamiféle mácsó becsületkultuszt igyekszik megteremteni, idekukk kis hülyék, mi vagyunk az utolsó (remélhetőleg) európai szamuráj, velünk ne szórakozz, mert mi vídiából vagyunk. Benzint iszunk és lepisáljuk a tábortüzedet, te meg, ropiharcos, mégis, mit képzelsz, hogy bejössz a barlangunkba és mi rád se mordulunk? Ez a feljelentés, illetve inkább a feljelentéssel fenyegetés szükségszerűen következik a hatalom eddigi politikájából, tessék végre elhinni, hogy az út mindenkit köt, még azt is, aki lefektette. Próbáljon meg a kedves olvasó rávenni egy bungee jumpingolót, hogy féltávnál tegyen egy kis kitérőt a sarki közértbe.
A zöm valószínűleg üdvözli ezt a keménykedést, de hát ott, ahol a gyerekeink nevelését is leginkább taslikkal abszolválnánk ezen úgy komolyabban csodálkozni sem lehet. A Századvég – gondolom potom néhány milliócskáért – már meg is kutatta, hogy a 68% kiosztana pár taslit, de ugyanakkor azt is leírta, hogy a 27% inkább egyetértett a székházfoglalással. Mellékszál: a székházfoglalás az én emlékeim szerint úgy kezdődik, hogy egy laza kis varieté keretében onnan először is kizavartatik mindenki, aki jogosultan tartózkodott ott, pár tasli is belefér, majd a hangulat végett utánuk dobatik és a székház előtt meggyújtattatik egy kis éghető anyag, lennének ötleteim. Na, mindegy, ne álmodozzunk, a lényeg, hogy meglepően sokan értettek egyet még a Századvég hihetően szakszerű és elfogulatlan felmérése alapján is, így ez a feljelentés pont kapóra jön, hogy ezeket az egyetértőket egy picit feltüzelje.
Lázadni pedig kell. Ezt Jefferson mondta, és azért azt el kell ismerni, hogy ők egy egészen működőképesnek tűnő országot raktak össze a maguk idejében.
„Ennek a rossznak is van jó oldala. Megóvja a kormányt az eltunyulástól, és ébren tartja a közügyek iránti általános érdeklődést. Úgy tartom, hogy itt-ott egy kis lázadás – jó dolog, épp úgy szükséges a politikai világ felfrissítéséhez, mint a viharok a természetben. Még a sikertelen lázadások is sikerrel hívják fel a figyelmet a nép azon jogaira, melyek megsértése kiváltotta ezeket. Ezen igazság szem előtt tartásával a köztársasági kormányzatoknak olyan enyhének kell lenniök a lázadások megtorlásánál, amennyire az csak lehetséges, hogy ne nagyon bátortalanítsák el a népet. A lázadás szükséges a kormányzat és a társadalom egészséges egyensúlyának a fenntartásához…”
Persze Orbán nem Jefferson, de nem is egy Pol Pot, és azért azt is lássuk be, hogy földrajzilag túl benne vagyunk mi ebben az Európa nevű izében ahhoz, hogy egy-egy kisded lázadást az éppen ügyeletes házmesterék nagyon brutálisan mernének megtorolni. Viszont az sem egy járható út, ha úgy ácsingózunk szabadságra, hogy azért egy szem poshadt cseresznyét sem vagyunk hajlandóak kockáztatni. Néznek mostanság nagyokat az emberek, nahát, odasüss, ezek a kölykök politizálnak! Persze ha már, akkor egyből rángatnák is be őket valamelyik ügyeletes Gyurcsány alá, mert mi azzal vagyunk, hogy politizálni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, de sebaj, majd megtanuljuk azt is, hogy a civil politizálás sem az ördögtől való, és a civil politizálás pont attól civil, mert megkerüli a pártokat. Érzésem szerint lázadni pártok nélkül az igazi. A civilnek értéke van, például a szabadság, a pártnak érdeke, például megnyerni a 2014-est, de legalábbis megtartani néhány helyecskét a parlamentben, franc se akar visszamenni a fényezőműhelybe. A pártpolitikus azt üzeni, hogy civil, kockáztass értem, az én parlamenti helyemért, a civil pedig okosan teszi, ha erre vállat von, és azt mondja, hogy ha már kockáztatok, akkor azt nem a pártpolitikusért teszem, hanem az értékeimért.
Sajnos a lázadás, a radikálisabb kiállás az alapértékeinkért egy kockázatos műfaj. Nem, nem fognak itt senkit felkötni, lágerekbe deportálni, de jó eséllyel az aznapi réteskét megvonják attól, aki nem lép egyszerre. Még az is előfordulhat, hogy a másnapi réteskét is elveszik. Réteske vagy szabadság, ez a kérdés, válasszatok. Néhány fiatal megmutatta, hogy ha a szabadság a tét, akkor pár napot készséggel kibír esti réteske nélkül is. Tetszett az a dac, amivel belemondták a kamerába, hogy majd lesz valahogy, kifizetjük vagy ledolgozzuk. Jó lenne, ha következetesek lennének, és az utóbbit választanák. Nem azért, mert sajnálnám azt a pártízezret, szerintem pillanatok alatt össze is dobnánk, de a kiállást az tenné teljes körűen példaértékűvé, ha a házmesterrel szembeni dacolásért kimért retorziót a saját bőrükre vennék a lázadóink.
Nagyon ígéretes az a 27%. Meg kéne mutatni nekik, hogy nem félünk, és ennek a nemfélésnek itt, ma nincs olyan következménye, amelyet ne viselnénk el eleinte bátran, később pedig reményeim szerint röhögve. Az idő a házmesterek ellen dolgozik, ma még elveheti ugyan egy Orbán a ma esti, és még talán a holnap esti réteskét is egy tizenévestől, de ha ezt az árat a lázongó gyerekeink megfizethetőnek tartják a szabadságért cserébe, akkor könnyen meglehet, hogy húsz év múlva ez az egész mostani balfaszkodásunk már csak kínos emlék marad és büszkék leszünk a gyerekeinkre, hogy ők még azt a szerencsétlen magába roskadt vén fasz Orbánt sem biszkuzzák, hanem hagyják békében megbolondulni, ahogyan az Kádár apánkkal is történt.