"Kapok pofont érte mindkét oldalról - ezért aztán egyensúlyban maradok."
Gáspárik Attila

Ma Magyarországon középen lenni kétféleképpen lehet. Egyik módja a reflektálatlan létezés, tehát úgy élni, hogy a "hallottál-e a 4k nevű pártról" kérdésre egyértelmű "nem!" választ adunk, arra pedig, hogy "mit tudsz Kuncze Gáborról?" sűrű vállvonogatást, valami celeb, vagy politikus, vagy újságíró, passz, mintha már hallottam volna a nevét, de fogalmam sincs, hogy ki ő. Teljes ignorancia a közélet iránt, az állam ellenségként van felfogva, amit obskúrus hatalmasságok irányítanak, a kisembernek abba beleszólása nincs, hogy hogyan, ezért ravasznak kell lenni, ahol csak lehet ki kell játszani az államot, ahol pedig nem, ott szidni generálisan "ezeket".

A másik az, amikor a közügyek iránt érdeklődő embert a jobbról és a balról ráhulló pofonok tartják középen mintegy egyensúlyban. Kellemes életérzés, képzelje el a kedves olvasó azt, hogy két hétig megy a hasa majd két hétig szorulása van, és a hónap végén boldogan nyugtázza, hogy átlagban azért egészen jól volt.

Jött például Kövér László múlt év tavaszán ezzel:

A házelnök hozzátette: a mai tüntető fiatalok apukája valószínűleg olyan kommunista vezető volt, akik ellen a rendszerváltás idején ők tüntettek.

Ebben én érintett voltam, de nem úgy. Apuka igen, de kommunista vezető, nos, az speciel nagyon nem voltam. Olyan nehéz azt elképzelni, hogy nem csak az egykori kommunista vezetőknek adódnak problémái azzal a móddal, ahogyan ez a mostani hatalom működik? Ha bárhol fel merem vetni, hogy ez a kétharmad nem annyira kedvemre való, és persze többnyire konkrétumok mentén mondom ezt, mert az általánosságokat már nagyon unom akkor szinte tipikusan az a válaszreakció, hogy egy csárdás pofonnal áttolnak a másik oldalra, komcsi leszek, Bajnai-szopó buzi liberális, etc. Lemondó sóhaj, magyarázni is unom már. 

De jön ám a baller saller (én kérek elnézést) is. Mondja Kuncze egy interjúban, hogy:

hvg.hu: Nem is a Fidesz kampányol korszakváltással.

K. G.: Még az is lehet, hogy a baloldal szavazói sem akarnak ilyen értelemben személyi változásokat. Ezt a dolgot a Fidesz kommunikációs szakemberei szokták számon kérni az ellenzéken. Ha az ő szavazóiknak bajuk van Bajnaival, Gyurcsánnyal vagy akár velem, azt megértem. (...) Szóval nehogy már a Fidesz kommunikációs stratégiája határozza meg, mit gondol magáról a demokratikus ellenzék.

Tehát Kövér szerint komcsi vezető voltam, Kuncze szerint a fidesz kommunikációs szakemberei által meghülyített izé, mert azt se lehet ám elképzelni, hogy egy amúgy potenciálisan baloldali szavazónak tényleg lehetnek önállóan is problémái azzal, miszerint lófasz folyik ám a balliberális oldalon, nem korszakváltás. Mondanom sem kell, a balliberális oldal elkötelezettjei is ugyanúgy lendületből átpofoznak a másik oldalra, ha morgolódni merészelek, így időnként vagyok én csőlátású fideszes, meg náci, és hasonlók.  

A legőszintébb velem Szanyi Tibor volt:

Belátom, hogy potenciális vevő lehetsz, habár elég nehéznek gondolom azokat az ügyleteket, ahol a vevő indításból kioktat, fenyeget, lealáz, stb. 14 év képviselőség alatt viszont megszoktam, hogy aki a szavazatával kufárkodik, mint te, azaz ahhoz köti a szavazatát, hogy az adott párt úgy ugrál-e, ahogy ő fütyül, nos, az soha nem válik valós szavazóvá, úgyhogy nem is foglalkozom az ilyen riszáló, ámde reménytelen esetek meggyőzésével, számukra nem tudok többet adni, mint a véleményemet.

Ez legalább tiszta beszéd. Mit is képzel a hülye választópolgár, hogy majd ő fütyül itten, meg ugráltatja a pártot, a barma. Jó hogy nem mindjárt egyenesen képviseleti demokráciát szeretne, az baszna nekünk bé csak igazán! Szanyi legalább nem jobbra, nem balra pofoz, hanem ki. Öszöd? Nem öszöd? Akkor húzz a picsába, veled nem foglalkozunk! 

Nem lehet reflektáltan is középen lenni, ez van. Nincs megengedve. Vagy kussolsz és nem foglalkozol a közügyekkel, vagy himbálózol mint egy inga a mindkét oldalról suhogó pofonoktól. Lassan már a köznyelv is megszűnik, maradnak a pártnyelvek, de azok nem a diskurzust hivatottak segíteni, hanem a pofozást. Nincs közép, és ha nincs, akkor onnan kritika sem jöhet. Ha mégis jönne, akkor arra nem odafigyelni kell, hanem lendíteni a tenyeret a csattanós pofonra. 

Pedig a középen állás nem azt jelenti, hogy mondjuk alkalomadtán nem szavaznék egyikre vagy másikra, hanem részemről leginkább azt, hogy én ezt a játékot szeretném komolyan venni. Döntsük el, hogy mit szeretnénk: ha krumplilevest, akkor az legyen krumplileves, ha pedig képviseleti demokráciát, az legyen képviseleti demokrácia. A pofozkodást már rettenetesen unom, pláne úgy, hogy az egyik izomtibi annyira röhejes, hogy arra már szavak sincsenek. Igen, persze, hogyne, Kuncze úr, hát persze, hogy korszakváltás, és hát persze, hogy erre Gyurcsány és Fodor és persze Kuncze a személyes garancia, arra pedig, hogy ez a nagy összefogott csapat mennyire hihetően valós alternatívája Orbánnak, hogy ez a váltott korszak hogyan is nézne ki hadd rakjak be ide két kisvideót.

Kampányvideók, ez a két arc kéne a  106 egyéni képviselői helyből kettőt hozzon. Ők illusztrálják azt, hogy tényleg megtörtént az a bizonyos korszakváltás, ez a ballib már nem az a ballib. Tessen a kedves olvasó figyelni Laskovics Dianát. Nyilvánvaló, hogy olvassa a szövegét, de még így is majd belepusztul, mire felmondja. Ha ez egy járási nótafa-választáson menne, még akkor se szavaznék rá, de hogy most komoly fejjel higgyem el, hogy neki lenne esélye megfogni egyet a 106 képviselői helyből? Régebben, az a bizonyos nemkorszakváltott ballib legalább kommunikálni még tudott, de ez az állítólag megújult már azt sem. Hebegnek-habognak, mondanivalójuk, érdemi üzenetük semmi, a videók kommunikációs értéke nulla, vajon miben reménykednek? 

De hát ezt középről nem lehet elmondani, mint ahogyan azt se lehet elmondani, hogy attól sem vagyok túlzottan boldog, hogy a másik oldal ezzel szemben remekül kommunikál, mi marad? Elfordulni, hallgatni? Talán ez lenne a legjobb, aztán váltsák a Kunczék és a Gyurcsányok a korszakot, ameddig akarják, Kövér komcsizzon annyit, amennyit nem szégyell, épüljön meg Paks5 is, ha a nemzetnek az kell, bátran hülyítsük csak továbbra is egymást azzal, hogy mi tudunk holokauszt-emlékévet csinálni, és így tovább, már csak alig 86 év van ebből a századból, a huszadikat sikeresen elbasztuk, fog ez menni a huszonegyedikkel is, találkozunk 2100-ban, és akkor majd meglátjuk, hogy még mindig pofozkodunk-e, vagy kétszáz év elég volt arra, hogy ráunjunk.