…megpróbálnám elmagyarázni minél több embernek, hogy mi a répa is ez a civilség valójában, mert sorra tapasztalom azt, hogy elég nagy a kavar a fejekben a fogalmat illetően. Tartok tőle, hogy nem járnék sikerrel. Azért nem, mert egy ilyen elmagyarázáshoz én kevés vagyok, így nem is pályázom meg ezt a pozíciót (na jó, nem csak ezért), de mivel itt, ezen a blogon az a mottónk, hogy „én legalább megpróbáltam”, így itt, a zártosztályon mégiscsak megpróbálom elmagyarázni.
Sokan vagyunk dühösek ebben az országban, és elnézve a dolgok alakulását egyre többen és többen leszünk. Sok a türelmetlen, sürgető szó, legyen már valami, fogjon már össze mindenki mindenkivel, váltsuk le, és. Jó, leváltottuk. És? Now what?!? És most hogy?
A civilség csak kivételes esetben szól az ilyen leváltós-eltakarodtatós akciókról. De még ilyenkor is érdemes alaposabban elgondolkodni azon, hogy mi, civilek valójában kit is váltanánk le, kit is zavarnánk el? Ki a mi ellenségünk, kérdezhetnénk Briannal.
-A Júdeai Nemzeti Front!
-Nem! A rómaiak!
-Ja, tényleg, igen, a rómaiak!
Egy társadalomban három komolyabb tényező fújja a passzátszelet: a politikai elit, a gazdasági elit és a civilek. Ha ezek a csoportok léteznek, és tudatosan léteznek és ha a normák olyanok, hogy ezek a csoportok képesek egymás fékei és ellensúlyaiként működni, akkor abban a társadalomban jó eséllyel nem fog olyasmire sor kerülni, hogy valamelyik tényező a többiek rovására túlhatalmat szerezzen. Tehát nekünk, civileknek nem a fideszt, nem Orbánt kell leváltanunk, hanem a politikai elitet, az egész politikai elitet, úgy ahogy van kellene rákényszerítenünk arra, hogy az elvárásaink szerint működjön. Le kéne törni a politikai elit túlhatalmát, ez van.
Ehhez tehát elsősorban a civil létezést kéne némileg erősíteni, a civil csoporttudatot. Rajzolok:
A kisebb színes karikák a pártok, a nagyobb, ugyanolyan színű, de halványabb pacák pedig a pártok szimpatizánsai. Nálunk sajnos az első ábra szerint csoportosulunk. Ez jó a pártoknak, jó a politikai elitnek, hiszen ha mi elsődlegesen valamely politikai párt szimpatizánsaként tekintünk saját magunkra, a pártpreferenciánk mint érték fontosabb számunkra a civilségünknél is, akkor belátható, hogy a politikai elit könnyedén meg tud minket osztani és így, megosztva könnyen uralhatóak vagyunk. Az utóbbi húsz évben nem is nagyon látszott a határvonal a civilek és a politikai elit között. Ami civil kezdeményezések, csoportok, akciók, bármik voltak azok sokkal inkább tekinthetőek a politikai elit által, eleve manipulatív célzatból létrehozott látszat akármiknek, mint valódi civil létezésnek. A politikai elit az eljárásokat is úgy alakította, hogy azok ne az érdemi civil kezdeményezéseknek kedvezzenek, hanem a járadékvadász kalandoroknak, akik főként azért alakítottak látszatszervezeteket, végeztek látszat-tevékenységeket, mert ott illegette magát csábítóan pár milliárd forintocska, amit a Nemzeti Civil Alaptól az egyre professzionálisabb járadékvadászok le tudtak vadászni, és sokszor egészen érdekes csatornákon keresztül át tudták lényegíteni magánvagyonná, vagy rosszabb esetben pártvagyonná.
A működőképesebb modell az lenne, ahol a civilek öntudatosan és határozottan kívül rekesztik magukat a politikai osztályon. Ez nem azt jelenti, hogy egy civil ne bírhatna politikai preferenciákkal, hogy ne vehetne részt politikai akciókban, hogy a civil ne szavazzon, vagy hasonlók, nem. Azt kéne önmagunkban is tudatosítanunk, hogy mi elsősorban civilek vagyunk, akiknek másodsorban vannak, lehetnek politikai preferenciáik. Például a szólásszabadság az egy roppant erős civil érték, és ha azt látom, hogy az általam amúgy kedvelt párt ezen fontos érték ellen van, akkor sürgősen a háttérbe szorítom az identitásomnak azt a részét, azt a szerepemet, amelyik szerint én ennek a pártnak a szimpatizánsa vagyok, és előkapom az identitásom civil komponensét, szolgálatba helyezem magam és egységesen ordítom a politikai elit felé, hogy: NEM!
A civil attól civil, hogy önmagára képes civilként gondolni, van civil csoporttudata, és képes a politikai elitet egy külső csoportként látni.
Ennek a mostani helyzetünknek sem lehet az a jó megoldása, ha a civilek újból betagozódnak valamelyik politikai formációba, vagy nagyon erősen beállnak valamelyik politikai párt mögé. Ezért nincs annak se semmiféle értelme, hogy amint megerősödne egy civil szervezet, vagy egy civil kezdeményezés az egyből változzon is párttá, vagy kezdjen el politikusként, a politikai elit tagjaként viselkedni. Ez megint csak ahhoz vezetne, hogy lenne egy úszómedencénk, amelyiknek a fele a belevizelős, másik fele pedig a nem-belevizelős rész. Más példával: ha egy hordó finom borhoz öntök egy vödör szart, vagy ha egy hordó szarba öntök egy vödörnyi finom bort, az eredmény mindkét esetben szar lesz.
A mostani legnagyobb problémánk az, hogy a politikai elit, egységesen, ahogyan van egy vödör szar.
A második legnagyobb problémánk, hogy mi, civilek hát, hogy is fogalmazzak finoman, hordónyian vagyunk ugyan, de még ha borként is tekintünk magunkra be kell látnunk, hogy nem vagyunk a legprímább minőség. Lenne még mit finomítani rajtunk. De erről mindjárt, most előbb azt hangsúlyoznám, hogy ez a mostani porbléma tehát nem arról szól, hogy a fidesz így meg úgy, hanem hogy a politikai elit, mint csoport, mint olyan csoport, akik nem mi vagyunk egységesen elkúrta és ezért egységesen felelős. Hogy ez az elkúrás kicsit-e, vagy nagyon, ez legyen Gyurcsány poénja, mint ahogyan azt is hisztérikus-határozottan visszautasítjuk, hogy óvodás gyerekek módjára öltögessék egymásra a nyelvüket, bibibí, te vagy a nagyobb hibás, de nem is, hanem bibibííí… Nem érdekel. Ez a mostani válság leginkább a politikai elit, a politikai osztály sara, és én civilként azt tudom csak üzenni, hogy oldjátok meg! Nem érdekel hogyan, a ti problémátok, oldjátok meg!
Úgy gondolom, hogy ez a karakteres elhatárolódás szükséges. Ha a politikai elit összeönti a szart a borral azzal mintegy elejét veszi annak is, hogy magára mint nettó szarra kelljen tekintenie. Nem kéne ezt hagyni. Tessünk úgy kezelni őket, mint egy csoportot, mint egy olyan csoportot, akik nem mi vagyunk, mert ezzel talán rá lehet őket szorítani arra, hogy magukra is csoportként tekintsenek. Hátha végre tudatosulna bennük, hogy ha egy fidesz iszonyatosan szar, ha egy mszp pimpós, mint a szilveszteri hányás vízkeresztkor, akkor az nem csak a fidesz és nem csak az mszp problémája, hanem az egész csoporté. Viselkedj, Szíjjártó, viselkedj, Nyakó, mert nem csak magadra hozol szégyent, hanem az egész bandádra. Nem a fideszre, nem az mszp-re, a politikai elitre, úgy, ahogyan van.
Ezt a csoporttudatot lenne jó alaposabban is elmélyíteni az emberekben. A krumplileves krumplileves, a politikai elit politikai elit, a civil pedig civil. Van átjárás, vannak közös területek, de a lényeget illetően nagyon határozottan külön csoport.
A civileknek pedig ebben a relációban az a dolguk, hogy a politikai elittől megköveteljék a civil normák tiszteletben tartását. Ha ezt a megkövetelést szó szerint vesszük, akkor a civileknek a legelső harca azt kéne megcélozza, hogy normális, értelmes kommunikációs csatornák épüljenek ki a politikai elit és a civilek között. Az nem elfogadható, nem tűrhetjük, hogy a politikai elit hülyeségeket csináljon, de még annyira sem elfogadható, hogy a hülyeségeik leplezése érdekében minket, civileket hülyéknek nézzen. Nem fogadjuk el a Szíjjártó féle, a Selmeczi-konform, a Giró-Szász jellegű megmondásokat. Követeljük, hogy velünk felnőtt, értelmes, felelős állampolgárokhoz méltó módon kommunikáljanak. De nem elég, ha mindezt csak a saját csatornáinkon keresztül mondjuk el, illő lenne azt is megkövetelni, hogy ugyanott mondhassuk el mi is a véleményünket a politikai elit ismert megmondóinak a minősíthetetlen üzeneteiről, ahol azok elhangzottak. A közmédium erre való, nem?
Itt térnék vissza a saját, khm…, olyan, amilyen minőségünkre. Van egy csomó kezdeményezés, van, amelyik már elég szépen ki is forrta magát. Itt van például a Milla, szép nagy terebélyes csoport és már azt is bebizonyította, hogy képes dolgokat kigondolni, és képes azokat végig is vinni. De a civilség arról szólna, hogy nem dőlünk hátra, nem mondjuk azt, hogy no, akkor légy szíves, oldd meg, Milla, vagy bárki más. A civil szervezetek attól civilek, hogy azt a civilek működtetik. Ön, én, mindannyian. A Millát, vagy bármelyik frissiben ismertté vált csoportot nem a köztársasági nyalnok nevezte ki, hanem alulról épült, ami egyúttal azt is jelenti, hogy bárki csatlakozhat hozzá, és ez valahol nem csak egy jog, nem csak egy lehetőség, hanem sokkal inkább morális kötelesség. Legalább megpróbálni, az istenit, legalább megpróbálni!
Azért, mert nem csak követelni kell tudni, hanem alkalomadtán tudni kéne élni is a lehetőséggel. Kellenének olyan civil játszópajtások, akik ehhez-ahhoz értenek, és lehetőleg nagyon. Olyan szakértők, közgazdászok, akik értik, hogy miért hülyeség az, amit egy Selmeczi hadovál almáról és körtéről akkor, amikor valójában az államadósságról kéne beszélni. Olyan kommunikációs szakemberek, olyan szociálpszichológusok, akik átlátják a politikai elit kommunikációs trükkjeit, akik legalább annyira értik a propaganda minden csínját-bínját, mint a politikai elit kommunikációs éceszgéberei, és arra is képesek, hogy annak megtalálják az ellenszerét. Kellenek olyan szövegalkotók, akik ezeket az előbbi okosságokat képesek úgy betűbe formálni, hogy az egy közmédiumban elmondható legyen, és lehetőleg minél több ember megérthesse az üzenetet. Kellenek olyan arcok, akik mindezt egy közmédiumban hitelesen el is tudják mondani. Dolgozni kéne, na.
A napi aprómunka során pedig ha olyasmivel szembesülünk, hogy bizonyos dolgokat nem értünk, vagy nem vagyunk képesek a legjobb minőségben elvégezni, akkor érdemes lenne levonnunk a konzekvenciát, és belátnunk, hogy a saját magunk művelésére is több időt, energiát kellene fordítanunk. Újból elolvasni azokat az okos könyveinket, sőt, az újabb okos könyveket is elolvasni, és minden módon iparkodni azon, hogy mi magunk is jobbá váljunk. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet követelni, ahogyan azt a humorista is mondta, a járdát nem kiharcolni kell, hanem lebetonozni. Semmi, de semmi erkölcsi alapunk nincs arra, hogy a politikai elittől valamiféle minőségi forradalmat elvárjunk akkor, ha egyúttal nem igyekszünk magunkat is jobbá tenni.
Lám, lám, én tényleg nem lennék jó elnöknek, mert munkára fognám önöket, könyörtelenül. Kész szerencséjük, hogy nem is pályáztam meg az „állást”. Viszont gyanúm szerint ez a munka, és a munkára ösztönzés nem megspórolható. Úgy érzem, hogy korkövetelmény, miszerint a civileknek mindig jobbaknak kell lenniük, mint a politikai osztálynak. Ez nálunk pillanatnyilag nem egy komoly kihívás, de mindig érdemes arra is gondolni, hogy jój, jó, győzünk, elérjük a pillanatnyi célunkat, de hogyan tovább? Sok-sok aprómunkával, hogyan máshogy?
És ha a végén mégiscsak elbuknánk, akkor van itt hely a zártosztályon önöknek is. Majd mondogatjuk együtt, hogy mi legalább megpróbáltuk!