Azt írja Misetics Bálint az eléggé nyilvánvalóan nyalni valónak Gyurcsányék seggét kiválasztó Magyar Narancsban, hogy:
A demokrácia nem csupán intézményrendszer, hanem folyamat, amelynek során a döntéshozóknak nyilvános vitában kell megvédeniük az álláspontjukat. Az intézkedéseiket olyan morális és szakmai érvekkel kell tudniuk alátámasztani, amelyek kiállják a nyilvánosság próbáját. És noha a Fidesz – a közmédia feletti közvetlen kontrollal és a Fidesz-közeli médiabirodalom megerősítésével – minden korábbinál szűkebb körbe szorította vissza a demokratikus párbeszéd lehetőségét, a demokrácia látszatára adnak még, és ezért nagy ritkán kellemetlen kérdésekre is válaszolniuk kell.
Namost. Nekem ehhez az egészhez lenne egy egészen aprócska történetecském. Tarlós abban a bizonyos Misetics által említett médiabirodalomban bő negyedórán keresztül beszélt Budapest problémáiról, többek között a hajléktalanokról, az utcán élés tervezett jogszabályi tiltásáról és mondott pár megfontolandót azokról is, akik ez ellen eléggé látványosan ágálnak. Ismétlem, hosszan, érvelve és tényeket, adatokat is használva fejtegette kifelé a saját álláspontját. Ha megnézi az ember a videót, és nincs a szemén balliberális szürkehályog, akkor pontosan azt látja, amit Misetics is elvárna egy döntéshozótól: morális és szakmai érvekkel támasztja alá az intézkedéseit, és akkor nézzük, hogy ezek mennyire állják ki a nyilvánosság próbáját.
A Policy Solutions 2013 júliusában egy reprezentatív felmérés során megkérdezte a budapestieket, hogy mit is gondolnak a hajléktalanságot tiltó rendelet tervezett szigorításáról. A felmérés szerint a budapestiek 49%-a vagy elégedett az eddigiekkel, vagy még jobban szigorítana, 45%-a pedig nem tartja a tiltást jó megoldásnak.
Mit láthattunk tehát eddig? Azt, hogy Tarlós abban a bizonyos Fidesz-közeliben hosszan és alátámasztva, és azt is, hogy annak, amiket elmondott Budapesten megvan a többségi támogatottsága. És akkor mit látunk mindeközben a nemfideszközeli, egészen konkrétan a balliberális médiában? Foglalkoztak-e érdemben a Tarlós által elmondottakkal? Basztak-e akár egyetlen sort is el a hajléktalanokra, a tervezett kitiltásukra és arra, hogy Tarlós szigorítást alátámasztó érvei miért is hibásak, ha hibásak? Egy frászt. Hát akkor mit csináltak?
Csak a szokásosat. Előkapták a kedvenc és megunhatatlan lemezüket és lejátszották: Tarlós zsidózott, trálálálálá! És ez ment végig, rágják a gittet a pártok és nyomukban a pártlapjaik engedelmesen, Tarlós zsidózott, meg különben is, Tormay Cécile utca, természetesen megszólalt Gyurcsány is, és még természetesebben rögtön alá is szopott egyet az őt fárosznak bevállaló Magyar Narancs is, "Nem. Zsi. Dó. Zunk.", gagyogja az ügyeletes idióta, és körülbelül itt véget is ér a balliberális média viszonyulása a hajléktalanság tervezett újraszabályozásához. Ez van, a demokrácia nagyobb örömére a balliberális agyrém ennyit tud reagálni Tarlósra, ennyi mondanivalója, válasza van az elhangzott érvekre. A balliberális médiát követők pedig újból megtudhatják, amit nekik a balliberálisok szerint a világról tudniuk kell:
Hajléktalanság? - Nem. Zsi. Dó. Zunk.
Ennyi. Ez a balliberális oldal szerint a vita. Egyéb, kedves Móricka? Semmi egyéb. A balliberális oldal pinája a "Nem. Zsi. Dó. Zunk.". Illetve még annyi, hogy a pártlap, az egyik a nem-fideszközeliek közül még hazudik is egy orbitálisat, de erről már írtam korábban.
Mi következik számomra mindebből? Annyi, hogy Misetics Bálint vagy átgondolja, hogy kik is a problémával foglalkozás igazi gátjai, foglalkozik érdemben azzal is, hogy a fidesz-közelinél borzalmasabb már csak a balliberális-közeli médiabirodalom tud lenni, és persze azzal is, hogy az általa helyesen óhajtott vitának ma meggyőződésem szerint a monomániáiába belehülyült, a Gyurcsány&Co. aljasságaitól morálisan iszamós balliberális oldal a komolyabb akadálya. Vagy ha nem foglalkozik az előbbiekkel, ha betagozódik kritika nélkül ebbe az egyre undorítóbb trágyafolyamba, akkor sajnos csak annyit mondhatok, hogy elmennek ők ám a picsába. Nincs harag, nincs semmi személyes, de ha már valaki önként beépül a balliberális oldalba, akkor azt sajnos kénytelen leszek én is betagozódottként kezelni és ha már a balliberális oldalt a picsába kívánom, akkor ugye a szimbiontáit is oda ésszerű.