Nehéz manapság követni a közbeszéd kacskaringóit, pláne nehéz úgy véleményt mondani róla, hogy az embernek ne menjen el a kedve saját magától is, szóval hagyjuk most, hogy jó-e nekünk Putyin atommáglyája, vagy jobb lenne, ha ugyanezt a - teszem fel - franciáktól vennénk inkább, hiszen az érvek két mondat után úgyis oda kanyarodnának, hogy Putyintól jobb venni, mert ő engedné, hogy kedvünkre püföljük a buzikat, míg a dekadens nyugat pont hogy kötelezővé tenné a homoszexualitást. Szóval nehéz követni, de talán nem is érdemes, mert úgy néz ki, hogy fait accompli, a házasság el van hálva, az építkezés megkezdődik. Igen ám, de ez egy hosszú folyamat, így adódhatnak még némi szabad mozgásterecskék. Mondjuk megépülnek a szükséges épületek, és nem atommáglyát rakunk bele, hanem vidámparkot:

Volt már ilyen. Egy Kalkar nevű németországi településen kezdtek el még 1972-ben építeni egy atomerőművet, aztán mire tíz évnyi tökölődés, tiltakozás és hasonlók után mégiscsak elkészültek az épületek úgy döntöttek, hogy egy gramm atomot se raknak bele, ugyan a projektre elment vagy négymilliárd dollár, de hát az ilyesmi kit érdekel, könnyen jött, könnyen ment, mondta a szibériai favágó is, amikor a negyven éven át megtakarított bérét egy perc alatt elveszítette a ruletten.

Persze az életet szerető vidékeken egy ilyen izgalmas helyszín, ilyen nem szokványos épületek nem maradhatnak kihasználatlanul, így az atommáglyát soha be nem izzító atomerőműből is mi lett? Vidámpark! 2001-ben nyitottak, és saját bevallásuk szerint évi háromszázezer perverz szórakozni vágyó ember fordul meg náluk.  Gondolom néhány száz, esetleg ezer év alatt ebből az üzletből a négymilliárdos beruházás is megtérül majd, de ehhez nem értek, meg különben is, könnyen jött, könnyen ment, hagyjuk most a pénzt, nézzünk inkább pár vidám képet és gondoljuk el az elgondolandó analógiát: Paks kettőt elkezdeni megépíteni muszáj lesz, ezzel szemben vidámparkunk nincs. Képek: