Amikor ezt hallom egyből a pisztolyomhoz kapok. És hát hallom, egyre sűrűbben hallom, bár az is igaz, hogy egyre kevésbé tudom már követni, hogy akkor most ki is a bolsevik, ki a mensevik, az eszer, a satöbbi. "Demokratikus ellenzékezik" a politikus, na jó, neki ez munkaköri kötelessége, visszakérődzi a megélhetési értelmiségi, na jó, neki is, előbbi kettő a félig rágottat visszaböfögi, mely jelenség a megélhetési újságírót arra készteti, hogy ő is "demokratikus ellenzék"-ezzen egy kicsit, na jó, neki is kötelessége ez, hiszen megmondták neki, hogy kuss, ezért kapod a tíz deka párizsidat plusz a két zsemlét, eddig még talán belefér. Kicsit kínos, hogy az is kritika nélkül veszi át szájból szájba ezt a rágógumit, akinek amúgy futná más táplálékra is és talán még esze is lenne a kérdezéshez mielőtt, de valamiért mégsem teszi. Ezek után az már egyáltalán nem csoda, ha a mintaadókat még körülbelül ketten követik, név szerint: boldog és boldogtalan.
A bajom ezzel azon túl, hogy a "demokratikus ellenzék" jelzős szerkezet teljesen értelmetlen, kicsit olyan, mint a "női pina", lényegében véve arról árulkodik, hogy a használója valójában nem érti a demokráciát, vagy ha érti, akkor nem azt szeretne, hanem helyette valami lightosabb változatot, ahol azért egy kicsit mégiscsak ki lehet zárni néhány százezer embert a társadalomból, kicsit mégiscsak lehet rendőrállamkodni is, gumibotozni, tehát a konkrét demokráciát nem óhajtja az, aki "demokratikus ellenzékezik", hanem egy olyan szoft diktatúrát, ahol neki megadatik annak az illúziója, hogy ő is részese a hatalomnak.