Nem rossz az irány. Amikor az Opera nevű böngészővel néztem meg akkor még azt hittem, hogy valaki csak egyszerűen lelopta a nyolcasról az övet:

De ne legyünk felületesek, megnéztem Internet Explorerrel is:

Hoppá. Itt már mintha működne a végtelen valószínűtlenségi plug-in. Vajon lehet ezt még variálni? Nézzük meg Firefox böngészővel is:

Persze, hogy lehet! Három böngésző, három izgalmas interpretáció. 

Tisztelt szerkesztőség!

Én már csak annyit kérdeznék, hogy akkor ez most konkrétan mi is? Hír vagy vélemény?

Három versenyző nyújtott olyan teljesítményt idén, amely teljesítmény avatott ítész után kiált. Blogunk szerzői ezen remekléseket értékelik, majd az összesítés után bajnokot is hirdetünk. A verseny során a freestyle-t tekintettük alapnak, mindegy, hogy mit csinálnak, a lényeg, hogy az kellően extrém legyen.

Első versenyzőnk Zagyva György Gyula. Pontozunk egy tízes skálán, indoklunk, majd eredményt hirdetünk.

Idézek egy felhívásból, kiemelve a szerintem lényeget:

"Tisztelettel kérem a polgári körök tagjait s mindazokat, akik részt vettek a Békemenetek valamelyikén, hogy ha tehetik, jöjjenek a Fidesz Lendvay utcai székházához, amit törvénytelenül, a kerítésen átmászva blokád alá vettek nehezen definiálható alakok."

Jó kiscserkész ha látja, hogy valaki nehéz terhet cipel szolgálatba helyezi magát és megpróbál segíteni. Bencsik úr szemmel láthatóan küzd, nézzük hát, van-e módunkban legalább egy csöppet megtámogatni őt. Nehezen definiálható alakok, írja. Nekem úgy tűnik, hogy azok az alakok: emberek.

Kutatják, írnak róla szakszerűen is és népszerűen is, a pofánkba tolják, hogy egy átlagos beszélgetés tíz percébe átlagosan három hazugság épül be, plusz ugye az élettapasztalataink is rendre azt igazolják vissza, hogy ha nem is járunk állandóan köldökig a hazugságokban de minimum az elmondható, hogy az igazságnak nem mindig bontódnak ki minden egyes szeletkéi. Mégis, ha jobban belegondolunk akkor be kell látnunk, hogy az az entitás, amelyik életünk során a legtöbbet hazudja nekünk itt van tőlünk egy félkarnyújtásnyira: igen, a saját agyunk a legfőbb bűnös. Vicces, de ez nem hiba, hanem erény. Így próbálja meg számunkra elviselhetővé tenni a létezést az a közel másfél kilónyi trutyi, ami miatt nem ad ki kongó hangot a fejünk, ha elkap minket egy jégeső.

Baj akkor van, illetve talán akkor sincs, a fene se tudja ezt, szóval inkább azt mondanám, hogy a helyzet akkor vesz furcsa fordulatokat, ha a szokványos hétköznapi ügyeken (Hogy ízlett az ebéd? Köszönöm, pompás volt!) túlmutató dolgokról szeretnénk véleményt mondani, pláne ha ugyanarról a dologról többen is. Például a közügyeinkről.

O tempora, o mores! Senatus haec intellegit, consul videt, hic tamen vivit!

- kiált tízmillió polgár, vagy legalábbis tízezer értetlenségi, sértetten, hangosan, felháborodottan, egymást túl- meg túllicitálóan méltatlankodva. 

Ó idők - mondai idők - amikor az értelmiségi szerep nem az elitista fanyalgásról szólt, hanem a felelősségvállalásról, a normális tájékozódás, objektív mérlegelés, és legfőképpen a cselekvés felelősségéről. A legvérnőszőbb hayekiánusokat leszámítva mindenki elismerheti, hogy az értelmiség felhalmozott tőkéje képes társadalmi változásokat elérni, s emiatt felelős is azok elindításáért. Hol van ez a felismerés? Mikor jön el ez az idő?

Ó erkölcsök! Melyek szerint liberálisnak lenni nem a kirekesztésről szól, mikor konzervatívnak lenni nem a tradicionális értékekkel való zsonglőrködésről szól, mikor baloldalinak lenni nem az alsóbb osztályok kollektív lenácizásáról szól, mikor a segítséget és támogatást nem tagadjuk meg azoktól, akik nem értenek egyet velünk, amikor nem húzzuk pártunk szennyes kabátját az újszülött civilekre, amikor a vidéket nem audik ablakából nézzük, amikor képesek vagyunk mesterséges politikai tengelyeken kívül ítélkezni zenéről, színházról, irodalomról, építészetről, gasztronómiáról. Ó, kultúra, miért vagy te oly politikai? Ó politika, miért vagy te oly kulturálatlan?

A szenátus tudja, a konzul látja mindezt, ez mégis életben van! - kiált elefántcsonttornyából az Értelmiségi. Ám szereptévesztésben van, nem Cicero ő, hanem a szenátus egy tagja, sőt, indőnként konzul is. Egy percre ÉN vagyok most Cicero, ti meg a padokon ülő nobilitások, és próbállak titeteket nagyképűen O moresre tanítani. De sietek is vissza szenátornak lenni, vár Catilina.

Nehéz nem észrevenni, hogy Pistáék énképében jelentős vonás az, hogy ők nagy spanjai Istennek, sőt, ez a reláció még a hazát és a nemzetet is megelőzi. Tessék elolvasni egy pistás önéletrajzot, igen nagy valószínűséggel úgy fog kezdődni, hogy evangélikus/katolikus/bármicsaknemnagyorrú vagyok, hangsúlyozza a cserkészetet, esetenként az iskola is egyházi, szóval a Pistában ott az Isten, tövig. És erre azt mondják sokan, hogy ez így van jól, mert az erkölcs, az ugye onnan érkezik igazán.

Mennyből az angyal. Lejön, és bekopogtat gazduramnál.

Dicsértessék, békesség Istentől, gazduram! A Pista küldött és kérdezteti, hogy van e ke’enek olyan jóféle, szömrevaló süldőlánya? Templomba járó, néptáncos, igaz magyar fehérnép. Baszni vinnénk.

Most éppen Kálmán László nyelvészt olvasom. A vele készített interjú felütése: „Az ELTE-ről elbocsátott nyelvész szerint most bizonyosodott be, hogy senkit nem érdekel a minőség.” Ez a „senkit nem érdekel”, pláne a „most bizonyosodott be” kitétellel előtte számomra nyelvészetileg (milyen kár, hogy nem értek hozzá) úgy tűnik, hogy az nem csak a jelenről szól, hanem sokkal inkább azt mondja, hogy itten kérem a középszer, de leginkább a silányság akceptálása egy folytatólagosan elkövetett bűncselekmény lenne. És akkor helyben is lennénk.

Kevés országnak adatik meg az a sorscsapás, hogy kényszerektől alig háborgatva, a polgárok csöndes ásítozása közepette néhány csésze haboskávé mellett pár alapító atya átírja a teljes szmsz-ét. Magyarország szerencsésen behúzta ezt is, ’89-re nyilvánvalóvá vált, hogy az addigi hobbink, az a nehezen megnevezhető izé, a krumplileves, vagy mi nem folytatható. Akkor már nem azért, mert az impprrrrrlistáknál a helyzet fokozódott, hanem sokkal inkább azért, mert egy Gorbacsov nevű ember azt mondta, hogy nem, és ő azért elég nagy ember volt ahhoz, hogy a szava számunkra is ha már nem pont parancs, de legalább egy erős kérés legyen, amely elhangzása után nem igazán érdemes megvárni a lófejet is, szóval váltottunk.

Összeültek tehát az alapító atyák a kerekasztal két sarkához, hozattak a sarki Ápiszból fél raklapnyi skiccpauszt és  sűrű kávékavargatás mellett felvázoltak egy rendszert, majd miután végeztek hozzávágtak egy pezsgősüveget, eriggy, rendszer, tedd a dolgod, vidd el a mi népünket a liberális paradicsomba! Az alapító atyák délután még megünnepelték magukat, az elvégzett munkát, de estére már közülük többen is ráuntak erre az egészre és hagyták a fenébe. Eltelt húsz év és valahogyan mégsem jutódtunk el abba a bizonyos liberális paradicsomba, így érthető, hogy sokan toppantottak egyet a lábukkal: anyám, én nem ilyen lovat akartam!

Volt ennek az egyetemfoglalásnak egy érdekes jelenete. A Pál Ferenc afférról bővebben itt olvashatunk. Nem célom állást foglalni, inkább a helyzetről szólnék pár szót, egy kicsit tágabb kontextusba helyezve az egészet.

A történet lényege, röviden: Pál Ferenc, az ELTE BTK dékánhelyettese bement az önmagukat Első Magyar Egyetemfoglalóknak nevező diákokhoz az általuk elfoglalt bölcsészkari előadóterembe, és ott közölte az elvárásait, melyek szerint a diákoknak péntek este nyolcig el kell hagyniuk a termet. A diákok közölték vele, hogy vették az adást és majd az általuk elfogadott határozathozatali mechanizmust használva meg fogják hozni a döntésüket a dékánhelyettes javaslatról és majd közlik annak az eredményét. Pál Ferenc ez után elment, majd este újból visszatért és nem igazán sikeresen dolgozta azt fel, hogy az elvárásait a diákok nem szeretnék teljesíteni. Kicsi önkényeskedés, némi, a felfokozott érzelmekkel szinte kötelezően együtt járó lökdösődés, majd utólag kísérlet arra, hogy mindenki úgy interpretálja a történetet, hogy abban az ő viselkedése igazolt legyen.

A problémát az okozza, hogy a történet mindkét interpretációja érthető, és az is érthető, hogy miért fajult oda, ahová.

"Itt egy nép kirekedt a saját életéből."
Illyés Gyula   

Tán még most sem bírtuk abbahagyni a csuklást úgy meglepődtünk ezen az ELTE BTK HÖK történésen. Hogy van valami lista, de nincs is, mert az nem hivatalos lista, csak úgy kikerült, tessék, mondja az érintett hallgatói önkormányzat, bizonyítsa be valaki déenesvizsgálattal, hogy azt a tintaceruzát ők nyálazták meg, amelyikkel a belpesti zsidó picsát odaírták. Ha tényleg komolyan gondoljuk a jogállamot, akkor igaza van, viszont azt a jogállam is megengedi nekem, a polgárnak, hogy prejudikáljak. Meg is teszem: én ezt a listázós dolgot minden további bizonyítási eljárás nélkül is hajlandó vagyok elhinni. Miért? Azért, mert azt az értékrendet, azt a viselkedési mintát, amelyik ezt a szóban forgó listát kiizzadta magából naponta megtapasztalom szinte bárhol az országban.