Kavarog az egész vertikum. Persze még mindig nem kell semmit elkapkodni, Pató Pál úr népe hátradőlhet, hiszen a választásig még van vagy 7-8 hónap, ennyi idő alatt egy nő egy gyereket is kihord, ha picit belehúz, szóval ejj, ráérünk arra még, de azért némi körülnézés, némi tájékozódás lassan már időszerű. Sok stratégia már ennyin megdől, hová készülsz, Fodor Gáborka, megyek cseresznyét szedni, oké, de december van, jó, jó, tudom, tudom: sál, sapka, kesztyű. Az az óvatoska tudásocska kezd el most már szinte feltartóztathatatlanul beszivárogni a párt-szcéna aktorainak a fejébe, hogy 2014-től kis híján feleannyi parlamenti székecskén kell megosztozni, mint eddig, és egyes, hihetőnek tűnő becslések szerint ha ma lenne az a bizonyos nap, akkor a jobboldal elég jó eséllyel elvinné a helyek 75-80 százalékát, gyors fejszámolás, tehát 2014-től a balliberális seggecskéknek marad 40-50 székecske. Összesen.
Megvan tehát a szám, lehet elkezdeni megrettenni, azt a mindenit, 2018 milyen kurvamessze van, számba venni a készleteket, kiszámolni, hogy hány embert is bírna el az a bizonyos mentőcsónak és amint kijött a létszám neki lehet látni gusztusos módon a fölösleget kidobálni. Mondjuk speciel Fodor Gábort nem sajnálom, hanem csak azokat a jobb sorsra érdemes fiatalokat, akik valamiféle teljesen érthetetlen naivságból pont az ő szárnyai alatt gondolták megrepülni első köröcskéiket a honi politika kányáktól hemzsegő egén. Tán még az a szörnyűség is bekövetkezhet, hogy még magának a Nagy Reménységnek sem, a baloldal nagy megújítójának, Gyurcsány Ferencnek sem jut székecske. Viszont nagyon nem mellékes, hogy neki valószínűleg van egy privát mentőcsónakja is, legalábbis a vertikum mintha erre játszana.
Mert a székecskék számának az összemenése nem csak a pártpolitikusi seggekre lesz drasztikus hatással, hanem arra a vertikumra is, ami a seggek alá szerveződött, statikai megfontolásokból. Csöndes és roppant ízléses szimbiózis ez: a vertikumban alul lévők igyekeznek úgy, ahogy támaszt nyújtani a seggnek, amiért az cserébe ilyen-olyan módon juttat nekik lefelé valamit abból, amit felülről meg bírt szerezni. Vizuális alkatok a kép értelmezésénél előnyben. Szóval indul a helyezkedés, a vertikum követi megrettenésben a seggeket, beindul a spekulálás, marketingesek félrerakva mindenféle szakmai skrupulust átveszik az irányítást a lapszerkesztők fölött, élet-halál kérdése felmérnünk a kereslet-kínálatot, és ha a megélhetési harc azt követeli, akkor trollszámlálásra használjuk a Belpolitika rovatot, az újságírás nagyobb dicsőségére. Az, hogy az ilyesmi már egy blogon is kínos hagyjuk, hiszen a mindennapi betevő tíz deka párizs... öööö, hoppá, az egy másik leágazódása ugyanennek a vertikumnak, szóval a mindennapi betevő csík kokócska... na, talán ez sem igaz, ilyesmi a vertikum magasabb szintjein jellemző, tehát a mindennapi kannásbor végveszélyben, túlélési stratégia ez, ne finomkodjunk.
A Magyar Narancsnál a kereslet-kínálat felmérésekor kijött, hogy a lapot a Demokratikus Koalíció (lánykori, asszony, és bármilyen egyéb nevén: Gyurcsány Ferenc) legelszántabb hívei fogyasztják. 56%-os, abszolút többségben vannak, a párt névadóját és egyedüli lényegét (lásd még a viccet a randa nővel, gusztustalan, ocsmány vicc, legyen elég a poénja: -Van, de ha nem fogod be a szád, akkor kihúzom!) még ennél is nagyobb arányban, 59%-ban zabálják a lap olvasói. Mire kellett ez az egész trollszámlálás? De hiszen megmondták előre:
Brutális következményei nem lesznek, de önök és mi is sokkal tisztábban fogunk látni – kellő számú szavazat esetén.
Korrekt. És lőn: ők már el is kezdtek sokkal tisztábban látni, sóhajtottak egy nagyot, nos, ha nekünk ezt a segget dobta a pártlottó hát ezt dobta, a kereslet-kínálat törvénye kegyetlen, így nincs mit tennünk, ezt kell nyalnunk, keserű sors, de hát ez van, mi szakítottuk magunknak, pofavágásokat kéretik abbahagyni és elkezdeni intenzíven szagolni. Mondjuk szerintem azért mégiscsak közelíti a brutálist, amikor egy jobb sorsra érdemes lap egyenesen a címlapon mutatja be a "hogyan reszeld a nyelved hozzá az aktuális segghez" kűrt, de hát elkoptak nekünk már a jelzőink jó régen, ahol minden brutális ott semmi sem brutális, viszont az vitathatatlan, hogy következmény. Nem kéne vele foglalkozni, mert úgy járunk, ahogyan Bunyan trágyagereblyés embere, ha állandóan csak a szart keressük idővel az egész életünk is csak és kizárólag szarral lesz tele, de ezt a "nem kéne"-t könnyebb kimondani, mint betartani, füllentsük azt tehát, hogy rugalmas elszakadás, no meg az örök mentség: van azért szépség ebben is, idézném:
És ennek a PR-akciónak épp ez a legfontosabb tanulsága: Orbán Viktor képtelen érdemi reakcióra, ha valós problémákkal szembesül. Éppen ezért nem adott rendes újságírónak interjút, mióta kormányon van. Mert gyáván menekül minden valódi kérdés elől.
Namost. Kizárt dolog, hogy az újságíró (itt lehetne kicsit hofizni, hogy: illetve az az entitás, aki cikket ír és tíz kilométerről nézve egészen úgy néz ki, mint egy újságíró) ne tudná, ne lenne tisztában azzal, hogy a miniszterelnök Blikk-beli szereplése pontosan az, aminek nevezi: PR-akció. Aki nem teljesen hülyült még hozzá a Gyurcsány-drukkerekhez azt is tudja, hogy mi várható el egy ilyen akciótól, hogy melyek a szabályai, hogy hogyan működik. Persze ettől még egy tisztességes újságíró egy tisztességes lapban mondhatna erről is pár tisztességes szót, születhetnének tisztességes gondolatai és azokat akár velünk, olvasókkal is megoszthatná, de itt nem erről van szó. Figyelje meg a kedves olvasó a címlapos szösszenet nyelvezetét, a szóhasználatot, a szimbólumokat és már képben is van: igen, itt kérem a kereslet-kínálat törvénye érvényesül, a Gyurcsány-fanok ezt a nyelvet beszélik, és ha ők lesznek azok, akik minket a következő években eltartanak, hát mit tehetünk, leírjuk nekik címlapon, hogy a bármire is képtelen Orbán gyáván menekül. Ott, abban a sarkocskájában a mentőcsónaknak kérnénk mi is egy pici helyet, ígérjük, jók leszünk, hálásan evezünk pár idedobott csontocskáért, és ha még némi ín és húsmaszadék is maradt rajta, akkor dalolunk is.
Persze mindezek tükrében kicsit bizarr ez a "rendes újságíró" az ő szájukból, hirtelen nem is tudom, hogy kire gondolhattak, esetleg valamelyik tízdekásra? Kérhetnék talán egy nevet, címet, no meg az orgánum megnevezését, ahol ez a "rendes újságíró" publikál? Jelentem, én már egy ideje keresem azt a lapot, azt a helyet, azt az akármit, ahol "rendes újságírók" írnak, amit nem egy éppen ügyeletes Szanyi etet párizsival, keresem, keresem, de nem nagyon találom. Pedig igényem, az speciel lenne rá. Döbbeneteset mondok: még fizetnék is érte. Sajnos fogalmam sincs, hogy a piacon az én igényem hogyan viselkedik, mekkora, rétegigény-e, vagy inkább csak annyi van, hogy nem érné meg kiszolgálni, hiszen az munkával járna, míg a seggnyalás az undor leküzdése után állítólag egészen elviselhető, szóval nem nagyon tudom, hogy miben reménykedjek, de ahogyan elnézem amint a kereslet-kínálat könyörtelen törvénye a hazai viszonyokat alakítja arra tippelnék, hogy semmiben. A seggek és az alájuk betagozódó vertikumok szimbiózisa örökebbnek és megbonthatatlanabbnak tűnik, mint az a másik örök és megbonthatatlan. Ébresszen fel valaki negyven év múlva, hátha.
