Van egy kezdeményezés, melynek többek között a Google az elindítója. Így szól a manifesztum:

Nyitottnak lenni megéri. Nyitott vállalatokként alapvető értéknek tekintjük, hogy munkatársainkat és partnereinket kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítéljük meg, tekintet nélkül életkorra, nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, nemzeti, etnikai hovatartozásra vagy származásra, politikai, vallási vagy más meggyőződésre, fizikai és egyéb adottságokra.

Van a Youtube. Ha valaki nem tudná, ez egy videómegosztó, és történetesen pont a Google tulajdona. A Youtube abból él, hogy van neki néhány millió partnere, akik mindenféle videókat feltöltenek, amelyeket néhány tízmillió másik partnere megnéz, nem mellékesen a hozzá árukapcsolásként hozzácsapott reklámot is, amitől a Google vagyona gyarapszik. Tehát alappal gondolhatjuk azt, hogy aki a Youtube-ot használja, és ezzel hozzájárul a Google profittermeléséhez az a Google partnere. Pláne igaz ez olyan szereplőkre, akik nem csak a szűk baráti körükben osztanak meg tartalmakat, hanem tízezreknek. Például a 444.hu erősen ilyennek tűnik.

Tehát a történés: a nyitott vállalat partnere tett valamit, jelesül feltöltött és megosztott egy videót a nyitott vállalat tulajdonában lévő videómegosztón. A nyitott vállalat ezt a tettet megítélte, és azt találta, hogy a partnerét szankcionálni szükséges. Ki kell baszni a videómegosztóról, mint egy ocsmány buzit egy tisztességes helyről.

A YouTube közössége egy vagy több videódat nem megfelelőként jelölte meg. Ha egy videót megjelöltek, a YouTube csapata megnézi, hogy megfelel-e a közösségi irányelveknek. A felülvizsgálat során azt állapítottuk meg, hogy a következő videókban olyan tartalom van, amely sérti a fenti irányelveket, ezért ezek le lettek tiltva. 

Namost. Itten mostan igencsak jó lenne valami emberkonform magyarázatot is adni erre a törlésre és tiltásra, mert a fenti hablatytól nekem konkrétan hányhatnékom van. Illene elmagyarázni valami kurvára hihetően, hogy miért is lett törölve az a videó. Ha ez nem sikerül, akkor sajnos bennem erősen az fog megmaradni, hogy a Google az egyik partnerét a politikai meggyőződése miatt diszkriminálta. Amihez szíve joga, de akkor innentől úgy köpöm le ezt az egész nyitottakvagyunk-izét, ahogyan csak bírom. Baszni is és szűznek is megmaradni egyszerre nem nagyon komilfó. Vagy-vagy.  

Van vagy inkább volt régen az a bizonyos típusvicc, "milyen a pont-pont-pont szendvics?", és rá a vicces válasz, például: Milyen a Brezsnyev-szendvics? Két ígéret között egy lófasz. Az ilyen típusviccekben az a jó, hogy bármikor aktualizálható, valamint tetszés szerint bővíthető. 

Milyen a magyar történelmi szendvics? Két pártállam között egy kis hazugság.

Egyszer régen, egy távoli galaxisban nyílt egy Nemzeti Dohánybolt:

Alakul ez. Van ez az amerikai izé, na, hogy is hívják, az az izé a központi túlhatalom ellen, megvan!, szóval a csekkek és egyenlegek nálunk is működni látszanak, persze nem úgy, de mégis. A vitorlásszövetség mert egy unortodoxat lépni, mert civilként viselkedni és merte nem megválasztani az amúgy a pikszisből kiesni látszó komisszárt, aminek hála istennek lett is némi következménye:

Több szponzor, köztük az állami MVM is elfordult az MVSZ-től azt követően, hogy a szervezet májusi tisztújításán a küldöttek nem Gál András Levente korábbi elnököt, hanem Kollár Lajos érsebészprofesszort választották meg elnöknek

Elfordult? Helyes. Az a baj, hogy eddig oda volt fordulva. Mi a faszom érdeke lehet egy MVM-nek abban, hogy vitorlásszövetséget évi harmincmillióval támogasson? Hát a Paksi Atomerőműnek abban, hogy az Anna-bált támogassa? Eddig a polgárok inkább a fukusimai hasított atomot vették, de majd most, ha látják, hogy a dzsentrik és a wannabe-dzsentrik a hazai atomerőmű támogatásával ropják az úrhatnámot akkor szalad mindenki ész nélkül inkább a hazait venni? Magyar herékbe magyar áramot vezessenek, vagy mi van? 

Élek a gyanúperrel, hogy a szóban forgó elfordulók valójában nem is azért delláztak eddig a vitorlásoknak, mert lett volna rá valamiféle koherens, a köz előtt is vállalható magyarázatuk, hanem azért, mert itt ez a feltörekvő ifjútörök, aki egészen jól pozicionáltnak tűnt Orbán seggében, így nem nagyon szerettek volna neki pláne koszlott harmincmillióért nemet mondani, mert sohse lehessen tudni, ám abban a pillanatban, amikor megszűnt annak a veszélye, hogy a döntéssel megsértenének egy lakájt le is rúgták magukról ezt a szponzorációs terhet, hogy csak úgy huppant. Istenem, de szörnyű, a jövőben nem fog lényegében véve közpénzekből vitorlázni a szövetség. Jó, tudom, pénz elköltetlen nem maradhat, lesz majd másik olyan, névleg civil szervezet, amelyik rácuppan egy másik, Orbánnál jól fekvő pártártány faszára és addig szopja, amíg az ki nem jár nekik ilyen, szemmel láthatóan apparátcsikok számára fenntartott pénzosztó helyektől néhány milliócskát, esetleg pimf tízmilliócskát. Csakhogy.

Csakhogy a leckéből az is megtanulható, hogy ezek az ártányok tipikusan nem adják ám magukat ingyen. Jobb esetben csak időnként kérnek egy-két apróságot, rosszabban elvárják, hogy a buliba az általuk kijárt mások pénzéért cserébe őket nem csak hogy vegyék be, hanem egyenesen vezérkanként. Egy civilnek pedig ott a lehetősége a szabad akarat érvényesítésére: elfogadja mindezt és engedelmesen letérdel a kiszemelt potentát elé, vagy inkább keres még másik három Ilcsi szépségszalont:

"A Porsche Hungaria (Audi), a Groupama Biztosító, a Microsoft, az Ilcsi Szépségszalon mellettünk maradt, s több új támogatót sikerült megnyerni a vitorlássport ügyének. Megkötött szerződésünk van a Laptop. hu-val, előrehaladott tárgyalások folynak a T-Systemmel, a Telekommal és a Strabaggal" - írta a lap szerint Kollár Lajos abban a levélben, amelyet a szövetség honlapján tettek közzé. 

Mert a mítoszainkkal ellentétben igenis van szabad akarat, lehet másként dönteni, lehet azt mondani, hogy nem, nem kérjük Gál András Leventét, mert az tudottan egy olyan csomagkapcsolt akvizíció, amelyik már az elején, a díl megkötésekor is bűzlik, és lehet tudni, hogy olyasmikkel jár, amitől a civil szervezet igen könnyedén át fog lényegülni a hatalom kurvájává, és az rövid távon tűnhet előnyösnek, de már középtávon is felvet olyan hányingereket, amelyek talán a rövid távú mulatozás emlékeit is megkeseríti. Ez a speciálisan adaptál, magyarított csekkek és egyenlegek rendszere. Ha civilként leszopod a hatalmat egy csekkért, akkor borítékolható, hogy középtávon romlani fog az egyenleged. Szabad polgár vagy, civil, te döntesz. Persze a prostitúcióhoz az évtizedek során hozzászokottak úgyis azt fogják kántálni erre kórusban, hogy "de hát ezt másként nem lehet!", lásd az úgynevezett ellenzéki pártlapjainkat, akik a világ paksinál is atomszilárdabb rendjének gondolják azt, hogy Magyarországon lapot készíteni csak és kizárólag a mindenkori Orbánnál jól fekvő ártányok tején lehet, de egy szabad polgár tudja, hogy ez nincs így. Tudja, hogy ezzel szemben az van, hogy lehet másként, csak úgy nehezebb. Igen, tényleg strapás tíz Ilcsi szépségszalont felhajtani és sok-sok talpalással, aprómunkával, ésszel, kreativitással összeszedni azt, amit az ügyeletes ártány lazán odavet egy fínom dzsentri mozdulattal, de azt is tudja, hogy a pillanatnyi könnyebbségért később meg kell fizetni az árat. Lehet apránként tanulgatni a leckét: nincsen, nem létezik csekk egyenleg nélkül. 

Azt a következtetést vontuk le, hogy az óvatos rosszabbul jár, mint a merész, mert ugyanannyit kockáztat, de megfosztja magát a kockázat gyönyörűségétől. Sebastian Haffner

Nagyon nehéz manapság bármiről is nyugodt szívvel véleményt mondani, mert ha az ember ragaszkodna ahhoz az idejétmúlt mítoszához, hogy ha már mond, akkor lehetőleg az a vélemény legyen kiérlelt, akkor ez a véleménymondás neki iszonyú sok munkájába, erőfeszítésébe kerülne, persze lehet mainstream módon, semmi információra alapozva, átgondolatlanul is mondani, de az olyantól nekem nem nyugodt a szívem. Sajnos a vélemény kialakításához kellenének az ismeretek, valami információnak nevezhető szöveghalmaz, amiből nem túl sok munkával rekonstruálható a valóság. Na, ilyesmihez nem igazán lehet manapság hozzájutni, az elvileg erre szakosodott, ezzel pénzt kereső vállalkozások inkább a mítoszgyártásba kapcsolódnak be, az írást hobbiból űzők meg pláne.

Ez pedig egy csapdahelyzethez vezet, hiszen az átlagembernek sem ideje, sem erőforrásai arra nincsenek, hogy minden őt érdeklő dolognak személyesen járjon utána, ezért vagy ignorál mindent és vállat von, vagy elfogadja a mítoszaink valamelyikét, a lényeg, hogy mindebből jól kijönni nem lehet. Csoda, hogy az életünk jelentős részében a mítoszaink irányítják az életünket a valóság helyett?

Kezdetben vala a hit, hogy az állam és csakis az állam. Ő a mi Istenünk, ő teremt, ő tart meg, valamint ítél, eleveneket és holtakat. A hit pedig vala erős, ezért áldozánk mi a mi Istenünknek a mi szokásaink szerint, azaz lökénk neki vala némi szimbolikus szarságot és tartánk meg magunknak az ízletesebb, kövérebb falatokat. És tisztelénk vala a mi Urunk prófétáit, kiket nevezénk pártpolitikusoknak, már ugye mindaddig, amíg ezen igehirdetők fillérre pontosan azt mondják nekünk, amit mi hallani szeretnénk vala. De ami legfontosabb, erős vala a mi meggyőződésünk abban, hogy egy és csakis egy az Isten, és bármi, ami létezik, ami létezhet és aminek a létezése nemkívánatos csakis és kizárólag ezen egy Isten által létezhet, vagy tűnhet el a picsába. És látánk, hogy ez rohadtul nem jól van így, ami látás csak még jobban megerősített minket a hitünkben, hogy ennek így és csakis így kell lennie.

Oszt akkor jön ez a gugli, vagy mi a franc és beleköp ebbe a jó kis langyos, lábmeleg leveskénkbe. A blaszfém kurva anyját neki, hát mit képzel ez magáról???

„A Pride sajnálatosan nemcsak biznisz, hanem a politikai haszonlesők menete, ezért elítéljük azokat a politikusokat, akik demonstratív módon, az LMBTQ közösségből várható szavazatok reményében parádéznak évi egyetlen alkalommal a fővárosban.”

A KDNP közleményéből

A pártpolitikai rendszernek van egy saját logikája és bármennyire is meglepő, de a játszmákban részt vevő szereplők hajlamosak inkább azt követni, és nem a párás szemű idealisták maszatos elvárásait. Ez a logika viszonylag egyszerű, a lényege, hogy meg kell szerezni és a lehető leghosszabb ideig így, vagy úgy, formálisan vagy informálisan de mindenképpen meg kell tartani a hatalmat. Mivel vannak időnként ezek a sajnálatos események, úgyismint választás, ezért iparkodni kell ezt a megtartást úgy eladni, mint ha az nem a hatalomért magáért történne, hanem mintha lenne az egésznek valamiféle ethosza, tehát a hatalom a népért kell, az ő boldogításáért, blabla. A nép pedig akkor boldog, ha sikeresen magyarázzák el neki, hogy ő most éppen pont történetesen boldog. Körülbelül ennyi, illetve még annyi, hogy ezt a játékot lesz, aki ügyesen, lesz, aki kevésbé ügyesen játssza, és ennek a versengésnek lesz aztán az az eredménye, hogy ki meddig, mekkora hatalmat spájzol be magának.

Lássuk hát mindezt egy picit működés közben is.

A nyolcvanas években járta egy vicc Romániában, kérdés: mi volt Romániában a petróleumlámpa előtt?, válasz: villanyvilágítás. Ezt lehet, hogy ma már nem sokan értik, a lényeg, hogy a kommunizmus útján nagy kardcsörtetések közepette, tökig nemzeti öntudatba vértezve menetelő országban egyre sűrűbbek lettek az áramszünetek, aztán a vége felé egyre ritkábban szakította meg a delej a kitartó áramszüneteket, és hát ugye a kisember mindenhol küzd, ahogyan tud, ott például petróleumlámpával mentek a sötétségre, gondolom leginkább azért, mert a párt és a kongeniális vezetője a legnagyobb igyekezete mellett sem tudott világosságot dumálni a sötétbe. 

Ad analogiam: mi volt Magyarországon a pléhbódé előtt? Üzlethelyiség. Persze szavunk nem lehet, hiszen ezek a bódék egészen esztétikusak, tehát elmondhatjuk, hogy innen van még hová fejlődni. Még egy kevés nemzeti összetartozás, még egy kiadósabb hangsúly rápakolása a nemzeti ügyekre és a következő fejlesztési etapban már jöhet is az a klasszikus forma, a szemet gyönyörködtetően már gyárilag rozsdás hullámlemez, hol összedrótozva, hol csak éppen lazán, jelzésértékűen egymásnak támasztva, a portéka természetesen igényesen szőrös deszkára pakolva, az apróbb malacok bent rajcsúroznak, de a kecske csak a bejáratig jöhet, mert azért igényesség is van a világon, vagy mi. Nem, kedves érdeklődő, emberhús nem kapható. Még. 

Hát, így jár az az ország, amelyiknek önmagába fordul az elitje. Lehet ugyan háborodni felfelé azon, hogy mekkora fasz már ez a nép, hogy ezekkel bármit meg lehet csinálni, de ez nem egy nagy szellemi teljesítmény, mert igen, tudjuk, hogy a néppel, azzal speciel bármit meg lehet csinálni, hiszen a nép már csak olyan, hogy legfeljebb morgolódni tud az orra alatt, jobb esetben káromkodni a kocsmában, de hogy mindezek az elégedetlenkedések valahogyan manifesztálódjanak is mindenképpen szükség van az elitre, azokra, akik képesek koncentráltan is artikulálni a morgásokat és egyúttal képesek valamiféle cselekvési stratégiákat is felvázolni, amelyek végén a valami, ami ma rossznak tűnik idővel jobbá válik.

Sajnos nekünk ma csak olyan elitünk van, amelyik a villanyvilágítás felől a petróleumlámpa irányába, az üzlethelyiségtől a pléhbódék felé képes csak elképzelni azt a bizonyos fejlődést, és mivel nem nagyon akad olyan, aki hitelesen is képviselni tudná, hogy ez miért nem pont annyira jó, így mi marad? Rezignáltan vállat vonni és megjegyezni, hogy a kecskét, azt azért mégiscsak hiányolnánk a bódé elől.

mottó1: Lupus pilum, non ingenium mutat. - Rotterdami Erasmus
mottó2: A közvetlen célok olyan eszközökkel érhetőek el, amelyek hosszú távon gondokat teremtenek. - Menciusz

Hé, emberek, mi történik itt? Olvassuk a hét viccét és nem nevet senki?