Megszoktuk a Rendet. Az olyant, amilyent, de mégiscsak Rendet. Megszoktuk, hogy a problémáknak van megoldása, illetve hogy még éppen hihetően meggyőznek minket arról, hogy megoldódott a probléma. A Rend az egy furcsa dolog, ugyanis önmagában véve nincs, azt létre kell hozni, meg kell konstruálni. Az Európai Uniót (lánykori nevén: Németország) a bürokratikus Rend szeretete jellemzi, szabályok, rendeletek, szép, könnyen bürokratizálható ügymenet, és ennek folyományaként a rajongás azért, hogy minden életjelenséget hivatali ügyként kezeljenek.

Ez működik mindaddig, amíg az élet, amíg az emberek hajlandóak a pozitív, a bürokratikus Rendhez igazodni. Illetve a hajlandóság még nem elég, mert hiába lenne meg a szándék az igazodáshoz, ha nincs meg a lehetőség. Ha nagyon sok olyan ember kerül egy adott társadalomban olyan helyzetbe, hogy a fennálló Rend szerint már képtelen az érdekét érvényesíteni, akkor új utakat fog keresni. Ezt a Rend fenntartói a szokványos eljárásoktól való deviáns eltérésnek élik meg és újabb szabályok megalkotásával igyekeznek a felborulni látszó Rendet helyrehozni. Mi pedig, akik megszoktuk a Rendet egyre ingerültebben toporgunk, hogy csináljanak már az illetékesek valamit, hozzanak még szigorúbb normákat és legyen végre megint Rend, a kutyaúristenit neki!

A gond csak az, hogy így nem lesz ebből rend, mert nem is lehet. 

Kezdjük azzal, hogy Lázár János úgy járt ezzel a közigazgatással, mint a rossz táncos a tökeivel: erősen zavarja a táncban. Lázár is belátta, hogy a kormányablakok tisztességes működtetéséhez se pénze, se tehetsége, ezért gyorsan el is vernek kétmilliárd forint közpénzt egy olyan kampányra, amelynek során a rossz táncos megpróbálja meggyőzni a közönségét, hogy az a vicces vonaglás mégiscsak tánc, ráadásul a jobbfélékből való. 

Közben meg a polgár, akinek ugye elviekben szolgáltat az állam többnyire szív, és lassan már örülne, ha nem szolgáltatna, mert az a régi, a hivatalnok-állam legalább úgy, ahogy, de mégiscsak működött. Ez a mostani nem annyira működik:

Egy másik szülő, Kata, mesélte, hogy augusztus elején a lánya osztálytársának anyukája hívta fel a figyelmet arra, hogy ők sem kaptak családi pótlékot. "Három gyerekem van, az egyiknek a nyári szünetre esik a 16. szülinapja. A mi esetünkben a legutoljára folyósított összegből még nem hiányzott a 16 éves gyerekemre eső rész, de az ördög nem alszik alapon felhívtam a fővárosi kormányhivatal családtámogatási osztályát" – mondta Kata.

Az ügyintéző a taj szám alapján megnézte, hogyan áll az ügyük. Ekkor derült ki, hogy dokumentumhiányt jelez a rendszer, így a következő esedékes családi pótlék már csak két gyerekre érkezik, ha nem nyújtom be az iskolától beszerzett dokumentumot. 

Ma így működik a közigazgatás. Nem a törvény, nem a végrehajtási rendelet, de még csak nem is Lázár az irányadó, hanem a rendszer. A Sacred Engine. Ha az dokumentumhiányt jelez akkor ugrik a családi pótlék, és lehet menni rimánkodni a Szent Interfésznek, ha hiányozna a családi költségvetésből a pénz. De mit is mond erre a törvény?

SIKERÜLT! ÁSOTTHALOM NEM HAGYJA MAGÁT!

Megvásároltuk és a tegnapi falunapunkon bemutattuk az ásotthalmi mezőőrség új gépjárművét! A 2012-ben gyártott, újszerű állapotban lévő járművet a hasznaltauto.hu-n találtuk, 5.334.000 forintért vásároltuk meg, és azért Toyota Hilux, mert ezt ajánlották a legtöbben, és itt a Homokhátságon az erdészet is ezt a típust használja, a célnak tökéletesen megfelel. Ezzel a járművel már nem fognak tudni minket lerázni az embercsempészek, akik egyre agresszívebbek, hiszen egyre nagyobb pénzekért mutatják meg azokat a határszakaszokat a migránsoknak, ahol még nincs kerítés.

A fentiekben Toroczkay Lászlót idézi a Jobbra Át. Megvették a Hiluxot, vége a migránsproblémának, emberek, haladjunk, nincs itt semmi látnivaló! Amúgy tényleg nincs, talán csak egy apróság.

Az, hogy az Európának szánt Hiluxokat Dél-Afrikában gyártják:

A fekete ember összeszereli, a sárga ember zsebre teszi a profitot, a fehér ember megveszi, felpántlikázza nemzeti színű szalaggal és ezzel hajkurássza azt a tarka embert, aki Magyarországon át szeretne eljutni az Ígéret Földjére. United Colors of Benetton.

Hogy mit akartam ezzel mondani? Semmit. Minek?

Olvasom, hogy a Freitag interjút készített Esterházy Péterrel, aki afféle szerető értelmiségiként, "érted haragszom, nem ellened" módon feddte meg a magyarkákat: nem élünk ugyan diktatúrában, de Orbán káros, a magyarka áldozattudatos, diktatúra éppen nincs, de azért a sajtó nem szabad, mert valami lehet vidéken, milyen kár, hogy fogalmam sincs mi az a vidék, de nemrég mesélte valaki egy haboskakaó mellet, hogy a vidéki újságíró már nem biztos, hogy írhat! Borzalom, ahol vidéken már az újságírót is nyomják, hallatlan! Persze ő írhat, és ez a lényeg, mert ha írhat, akkor gondolkodhatna is. Akkor talán nem ragadtatná magát ilyen kijelentésekre:

a magyarok reggel fintorognak Brüsszel miatt, délután meg megnézik, hogy megérkezett-e az EU-s pénz a bankszámlára

"A" magyarok nézik meg este a bankszámlájukat, csak úgy, általában. Büdös, hálátlan balkáni parasztja, fintorog, belemar abba a kézbe amelyik eteti, miközben tartja a markát és este lesi az egyenlegét. Aham.

Hajnali négykor békésen aludtam, a mocsadék kutyákon és pár rohadt inszomniás kakason túl nem verte fel semmi zaj az utcánkat. 

Délelőtt kilenckor (fővárosiaknak: kora reggel) sem verték a zajt az utcánkban. A szomszéd utcát sem zajgatták. A főtéren, nevezzük annak, hiszen oda lett kúrva egy zsebkendőnyi csenevész zöldfelület közepére valami izé, szobor, térplasztika, nem értek hozzá, szóval egy olyan tárgy, amitől a libalegelő főtér lesz, tehát a főtéren is néma csend. Az egész falu egy tömény hallgatás, nincs légkalapács, nincs flex, nincs egy szem büdöslábú melós sem, aki képtelen megérteni, hogy a mi komfortzónánk mennyire erogén, hogy azt hajnali kalapálással nem illik izgatni, mert sorozatban eldurranunk. Az egész faluban kibaszottul nincs semmi, húszévenként kijön egy gép, mókol valamit, lesz kétszáz méter aszfaltút, aztán újabb húsz évre kuss. Itt csend van.

Egyrészt, elméleti: ki adott erre engedélyt?

Másrészt, praktikus: mi lenne, ha cserélnénk? Idejön a budai polgár, élvezi, hogy húszévenkét egyszer van kalapálás, akkor is csak pár napig, mi meg megyünk oda, élvezni a zajt. Meg ami azzal jár. Például a villamost. A cserét paritásos alapon gondoltam, hiszen a csend a lényeg: egy lakás - egy lakás. Darab-darab, mert mi adjuk a csendet.

Azzal kezdődött, hogy szétbaszták a magyar pékáruipart.

Kezdetben vala a pékség, ahol többnyire egy pék (az régen egy szakma volt) pár segítővel pogácsát sütött, amit a felesége a pékség elejében kialakított boltban eladott. Kicsi, egyszerű, közérthető történet: egyik magyar pogácsát süt a másik magyarnak, aki nem csak az alapanyagot fizeti meg, hanem a pék és pereputtya munkáját is. Sok kis ember, kis pénzek, kis hasznok, kis életpályák.

Hurrá, lesz ilyen is! Ilyent kapnak az úgynevezett környezetkímélő járművek. Ma az olyan autót hívjuk környezetkímélőnek, amelyiknek száz kilométeres a kipufogócsöve, azaz nem ott szennyez, ahol jár. Valahogy úgy alakulódott, hogy ilyen autó tízmillió forint alatt nem igazán kapható, és ez érthető is, hiszen a tőke nem azért finanszírozta az ehhez szükséges technológiák kifejlesztését, mert az lett volna a célja, hogy létrehozzon egy járművet olyan egymillió forintos eladási áron, ami nagyon sok ember számára elérhető lenne és talán még a környezetet is tényleg kímélné, hanem az, hogy minél több profitot szerezzen.

Ahogyan az a kapitalizmus logikája szerint történni szokott egy új technológia bevezetésekor legelőbb a felső tíz százalékot fejik meg, és ha ez időnként nehézséget okoz, akkor segítségül hívják minden kapitalista legnagyobb barátját, az államot. Gyere már, te állam, és mégiscsak avatkozz be, mert kurvára nem veszik a csudajárgányaimat!

Megy itt a teljesen értelmetlen ön- és közhülyítés arról, hogy akkor a magyar az most mi is, szelíd bárány, aki kebelére ölelne minden idegent, csak hát a rohattfidesz idegengyűlölővé tette őket, avagy a magyar eleve egy vérnősző sztyeppei barom, esetleg lehet még papucs orrán pamutbojt is, szerintem utóbbi a legvalószínűbb. Mindig az a kérdés, hogy éppen kinek mit éri meg állítani: ha a neolib egyik zászlóshajójának azt, hogy:

"A magyarok a bevándorlókkal szemben a legelfogadóbbak"

akkor ezt fogják állítani. Ésszerű, hiszen ezzel képezhető meg olyan keret, amelyikben a neolib számára hasznos mese elmondható: a magyarok jók, csak elrontotta őket Orbán.

És persze mivel egyik fétisük a tudomány, ezért elő is kapnak egy tudóst, jelen esetben a jónevű Örkény Antalt, és addig csavargatják együtt a valóságot, ameddig az pont olyanra tekeredik, amilyenre a neoliberális véleménybefolyásolóknak szükségük van.

mottó: "A zsének pedig nincs ideológiája, az csak zsé. "
urbánus folklór

Ahol ellenzékben vannak, ott követelnek. A hatalom ne tétlenkedjen, lépjen, tegyen, intézkedjen. No meg sokszor felmerül szintén balliberális megmondók irányából, hogy a nagy karitatív szervezetek sem tesznek semmit, szóval ha a máséval kell kaszálni a csalánt abban verhetetlenek.

De mit tesznek ott, ahol ők vannak hatalmon? Például Zuglóban.

Ez az írás nem Orbánról fog szólni, mert szerintem ő csak egy pitypang a szélben. Ez az írás a szélről fog szólni.

Úgyszintén nem fog szólni az írás arról, hogy Orbán mit gondol a baloldalról, mert egyrészt nem érdekel, másrészt pedig - és ez a fontosabb - hú dö fákk íz baloldal?

Ez az írás a szélről fog szólni. A szelekről. A nemfényes szelekről. Amelyek ugyan most a román külügyből fújtak, de talán az is érdekes, hogy hogyan kerültek oda és milyen hatásokra erősödtek fel azok a szelek. Amelyek azt suttogják, hogy populizmus, nacionalizmus, revizionizmus.

A kép forrása: Orbán Viktor / facebook