A legutóbbi kifakadásom farhullámait lovagolnám meg, jelesül ezt a számomra soha értelmet nem nyert mániákus pöcsösszemérést, mely szerint ha adódik nekünk egy preferenciánk, akkor vagy valamiféle rettegésétől annak, hogy gondolatunk mert lenni nekünk, önállóan, vagy valamiféle mácsó küzdeni vágyástól hajtva, de mindegy is, hogy miért, a lényeg, hogy ha mi elkezdünk kedvelni valamit, akkor ezt szinte pillanatokon belül megfejeljük azzal, hogy ennek a kedvelésnek az az oka, hogy az a valami objektíve is különb. Mint. Különb, mint. Persze adunk néha az udvariasságnak, a többi dolog is jó, éldegéljen ám békében ezer virág, de a csúcsragadozó akkor is az, amit mi kedvelünk. Például a természettudományos gondolkodás. És ugye akkor már maga a természettudomány is. A lelkünkben poroszos rendnek kell lenni, nem ám csak úgy belehajigálva fetrengenek ott szanaszét a tudományok, nem, hanem szépen, hierarchikusan el vagyon minden rendezve, van a természettudomány, vannak a másodlagos frissességű tudományok és vannak azok a dolgok, amelyeknek még csak a neveit sem írjuk le, legfeljebb utalunk rájuk, ha elkerülhetetlen.

Jöjjön tehát egy rövid megmondás a süketek párbeszédéről a homeopátiás és a mindenféle egyéb természetgyógyászati ezmegazokról.

Látszatra szimpatikus önfelmentéssel kezdi, elmondja, hogy amit ő itten a riporter kérdésére válaszolni fog az nudli, az komolytalan, azt ne tessék figyelembe venni, mert ő bizony nagyon nem ért ehhez. Látszatra, mert ha csak egy picit is tájékozottabb lenne, ha értené a természettudományokon túl a társadalomtudományokat is, például a kommunikáció világát, akkor tudhatná, hogy az önfelmentő szövege teljesen el fog veszni, és csak az marad meg, hogy Szemerédi Endre tekintély ezt és ezt mondta az oktatásról. Tisztességes, tájékozott ember tehát a riporteri kérdésre ma, itt csak azt válaszolhatja, hogy: bocsánat, de ez egy másik tudomány, ehhez én nem értek, és ezért inkább nem is válaszolnék a kérdésére, térjünk inkább vissza a diszkrét matematikára, ahhoz értek, arról szívesen mesélek. Vagy a fociról, mert ahhoz meg egyenesen elvárás, hogy mindenki értsen.

A mindennapi döntéseinket eléggé jellemző módon bizony felületesen mérlegelve hozzuk meg, ami valahol megérthető, pláne, ha azt nézzük, hogy többnyire nincs annyi perc egy napban ahány döntést meghozni kényszerülünk. Nincs idő, nincs erőforrás arra, hogy minden egyes döntésünket hosszan és alaposan szüljük e világra, így érthető, ha boldogan lecsapunk a legtöbb kínálkozó döntés-segítő kiegészítőkre, így például a címkére is. 

Ehhez persze az sem árt, ha értjük ezen heurisztika működését.

Miért?, kérdi a gyerek, mert a gyerek olyan, hogy neki nem elég a határozott nem!, ő igényelne valamiféle magyarázatot is, és nem csak a gyerek ilyen, hanem mi, felnőttek is. Szeretjük magunkat azzal áltatni, hogy értjük azt, ami körülöttünk zajlik. Miért?, kérdi a gyerek, és a szellemi erőfeszítéssel beosztással bánó felnőtt már mondja is rá a választ, hogy: azért, mert különben elvisz a rézfaszú bagoly! A gyerek nem tudja, hogy mi lehet az a részfaszú bagoly, de ha elvisz, akkor az jó nem lehet, így ideig-óráig elfogadja ezt a magyarázatot és megnyugszik.

Miért?, kérdi a felnőtt, és az elit ugyanúgy spórolós üzemmódban igyekszik neki választ adni, azért, mert különben elvisz a rézfaszú bagoly. Na jó, ezt azért mégsem hiszem el, mondja a felnőtt, rendben, hagyja rá bölcs belátással az elit, akkor azért, mert a zsidók. De nem is, kontráz rá erre a másik elit, hanem azért, mert a nácik. Ja, és azért is, mert az orbánsátán. A felnőtt köszöni szépen, ki van segítve, ennek alapján ő már tudja is, hogy mit kell tennie: sót szór a kandalló elé, mert tudja, hogy a sátánnak meg kell számolnia szemenként és azzal elmegy a rosszalkodásra szánható ideje.

Persze mindeközben csodálkozunk, hogy miért megy nekünk közösen ennyire szarul, hogy miért nincs párbeszéd, miért nem a közös problémáink megoldásáról agyalunk, miért, miért, miért. Azért, mert ha azt tennénk, elvinne minket a rézfaszú bagoly, azért.

Azt már tudjuk milyen az igazi liberális, szerencsére ha másnak nem is, de a taxonómiának bőven akad Magyarországon híve, címkéből és címkegyártóból pedig világhatalom vagyunk, szóval nekem is kedvem szottyant megmondani azt, hogy milyen is az igazi konzervatív.

„Mindaz, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom mennyei Atyám előtt.
De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt."

Tehát nem opció, nem tanács, mint például a "ne hazudj!, ne csalj!", hanem parancs. Valld meg, mert ha nem kirekesztünk. Nézem a frissiben közzétett adatokat és apránként szakad lefelé a pofám. Lusta vagyok saját grafikont gyártani, inkább lopom az Indexét:

Hát, mit mondjak, így, elsőre némiképp meglepő. Két dolgot szeretnék hirtelen: egyrészt látni vitéz lófasz Semjén Zsolt ábrázatját, másrészt érteni az okot. Ha tippelnem kéne, akkor arra tennék, hogy a generációváltás magyarázza. Tíz év alatt meghalt olyan 1,3 millió honfitársunk, a helyükbe lépő fiatalabb generáció pedig ívesen tesz Semjénékre és az összes többi, történelminek nevezett alakulatra, és ha hisznek is valamiféle transzcendensben azért azt már sokkal bátrabban teszik, például ezt a hit megvallásának a parancsát is csak valami olyasminek tekintik, mint a szalonnázó zsidó a kóserség törvényét: jótanácsnak. Ha ez tényleg így van, akkor semmi más nem történik, mint az, hogy a fiatalabb kohorszok inkább mégiscsak a nyugati kultúrkörben uralkodó trendet követik, és vígan lecsapnak arra a lehetőségre, hogy ma már a posztmodern ember számára bőséggel adatik kellően diverzifikált lehetőség, ha történetesen igénye támadna viszonyulni valamiféle transzcendenshez. Hát, mit mondjak, nem irigylem sem Balog pátert sem Semjén atyát, de legkevésbé a habonyárpikat nem irigylem, bár kétségem sincs, hogy ezt is meg fogják magyarázni, de hogy legalább egy picit beleizzadnak az kurvaisten. Laudetur!

A kertünkben lassan már másfél hónapja permanensen virágzó zöld hunyor ma reggelre duzzogva magára húzott mintegy tizenöt centinyi hópaplant. Hagyjatok engem békén, mondta nagy dühösen, döntsétek el, hogy akkor most mi is lesz, és ha arra juttok, hogy tavasz szóljatok és én teszem a dolgom. Az aranyeső is mutatott már olyan két héttel ezelőtt valami óvatoska sárgát, pasztell-tavasz lesz, idén ezt gondolta ki nekünk a természet, mondtuk mi, gondolta a fene, mondta a természet, fekete-fehér lesz, monokróm húsvét a globális córesz jegyében.

Önkormányzati és időközi, így a 36,91% kifejezetten magas részvételi arány. A lényeg: 

fidesz: 563 voks
Bajnaisegíccs: 249 voks
jobbik: 168 voks
szocik: 153 szavazat

Ha gyorsan összeadjuk kiderül, hogy a fideszes jelölt pár szavazat híján annyit kapott, mint a többi összesen. Három év kormányzás után tehát a fidesz Dunakesziben még erősíteni is tudott, és ugye ez azért már majdnem egy olyan település, amelyik egy picit azért belóg a Körúton belülre. 

A legszebb, hogy volt itt minden a kampányban. Személyesen Bajnai ruccant le (fel?), és kis híján sikerült neki megtöltenie egy pogácsázót. Állítólag a szoci fesztiválon ehhez képest óriási tömegek voltak, akár harminc ember is tolonghatott a téren, vagy hol. Ehhez képest csoda, hogy mennyi szavazatot kaptak.

Persze attól még, hogy jószerivel saját magukat sem képesek megmozgatni egy valós térben és időben a virtuális küzdelem nagyon jól megy nekik, a Pest megyei hírhatár néven futó, suliújságot megszégyenítő igényességű akármiben Tóth József, valami zöld mozgalom, vagy mi a szösz elnöke olyan szépen előadta a teljes ballib repertoárt, hogy öröm nézni. Határolódjon el, náci, plusz persze némi erotika, élmény olvasni. Ja, és a bónusz: ez a Hírhatár csak idézi a szöveget, az eredetileg a helyi szocik honlapján jelent meg. Tanulság? Csak a fidesz!

Hát, ez az, amiben ma a szcient a ballibek hisznek. Hogy jön valami űrhajó, vagy másmilyen csoda és lesz valami 2014-ben. Én nem igazán értettem eddig sem ezt az összefogósdi dolgot, illetve azokat, akik valamiféle gruppentől várnak azt se tudom, hogy mit, de elnézve, ahogyan ezek egymást aprítják talán nem is érdemes komolyabban töprengeni rajta. Viszont ez az aprítás tetszik, amelyik pusztul kész haszon, hajrá Magyarország, hajrá ballib!

És egy apró gondolatkísérlet arra, hogy ez a tehetség hogyan hozható elő belőlük. Adott egy rajz:

A feladat pedig az, hogy a rajzot mindenki egészítse ki úgy, ahogyan azt ő jónak gondolja. Az alábbi videó azt kísérli meg bemutatni, hogy hogyan oldják meg ezt a feladatot a világ legtehetségesebb emberei akkor, ha a munkára 10 másodpercet kapnak és hogyan abban az esetben, ha ugyanerre a munkára 10 perc áll a rendelkezésükre. Azt hiszem, hogy a tanulságok levonását nyugodtan rábízhatom a kedves olvasóra, jöjjön tehát a videó:

Hetek óta szeretnék írni pár szót az életünk egyik talán legfontosabb mozzanatáról, az evésről. Nehezen szánom rá magam, mert ez megosztóbb téma bír lenni, mint Szaniszló izédíja (hú dö fákk íz Szaniszló, de mindegy, most nem ez a téma) és akármennyire is igyekeznék én erről a témáról (tehát az evésről, nem a nácigyűjtögetésről) nagyon kiegyensúlyozottan írni, úgyis félre fogják sokan olvasni, na mindegy, caveat emptor. Az íráshoz a késztetést némi kerülőúton szereztem meg, a napokban mínuszos hír volt a médiában, hogy bizniszegyházak aljaskodnak, az egyik arról szólt, hogy a Hit gyülekezete nyomul Debrecenben, olyan sok információm nincs a dologról, de majd az ATV, a jogállam aktuális fárosza ki fogja nyomozni, az kurvaisten, a másik pedig még megdöbbentőbb, Örkény-egyperces is lehetne már pusztán a címe is: Szcientológusokhoz került a Műegyetem hotelja. A debreceni óvónő le van szarva, mint ahogyan úgyszintén le van szarva az a millió sorstársa is, akik nap, mint nap ki vannak téve hasonlóknak, legfeljebb aprócska kis töltelékhírnek jók ők két combos nácizás között, szóval nézzük inkább ezt a bizonyos szállót, Hotel Uni, és néddmár, van neki étterme is!