Egy olyan valóságértelmezésről szeretnék pár szót szólni, amelyről ugyan többször is szóltam már, no meg sokan mások, nálam avatottabb személyek is, de úgy érzem, hogy erről nem lehet eleget beszélni, annyira beleégetődött a honi, leginkább magukat balliberálisnak elgondoló polgártársaink fejébe. A meggyőződésem szerint súlyosan hibás valóságmagyarázat arról szól, hogy a képviseleti demokráciában a megválasztott vezetőnek úgymond az egész nemzetet kell képviselnie, idézek egyet a témához hozzászólók tipikus kommentjéből: 

Csak azt felejti el az ilyenfajta kedves vezető, hogy neki nem az a dolga, hogy az őrá szavazókat képviselje. Neki a nemzetet kell képviselnie. Azokat is el kell fogadnia, képviselnie, tolerálnia, tűrnie, akik nem rá szavaztak.

A problémám az, hogy ez egy eléggé ésszerűtlen és életszerűtlen elvárás, ráadásul komoly akadálya tud lenni egy ésszerűbb, működőképes stratégia elgondolásának, és akkor most néhány szóban elmondanám azt is, hogy miért.

Vendégposzt, átemelve innen: http://justpaste.it/felhaborodas_bgyg

Hosszú ideig nem tudtam igazán megindokolni, hogy miért van zsigeri ellenérzésem a különféle antirasszista, anti-hímsoviniszta, anti-homofób akciókkal és médiakampányokkal (értsd: glosszáról kálmánolgára terjedő sápítozáshullám) szemben. Ez a mélyről jövő taszítás disszonanciát, belső ellentmondást okozott, mert én sem vagyok különösebben rasszista, hímsoviniszta, vagy homofób, ergo nem támogatom a zsidózó, buzizó vagy nőket konyhába küldő megnyilvánulásokat, következésképpen lelkesen üdvözölnöm kéne az ezt elítélő felszólalásokat. De valahogy mégsem, sőt, jobban viszolygok ezeken, mint az eredeti ’megvetendő’ tetten. Pár példa a közelmúltból: XY jobbikos képviselő zsidólistázása vs. sárgacsillagozás, gárda-avatás és vonulás vs. netes/médiás szörnyülködés, kicsit régebbi ’jó csajok a közigazgatásban’ videó vs. feminista agyvérzés, Pride körüli évi rendes mizériák. (A Horthy-szobros és könyvégetős balhézást azért nem sorolom ide, mert azok annyira jelentéktelenek, hogy a bal/lib média nélkül senki nem tudna róluk.) És végül legutóbb: Teczár Szilárd buziskodása a klubbelépő női árával vs. Balázs Balázs buziskodása a rádióban.

Érdekes ez a kurvaélet. Írtam kora reggel egy kis szösszenetet. Nem nagy ügy, azt próbáltam meg elképzelni benne, hogy mi lenne a balliberális reakció Feldmájer-junior buzizására, ha az történetesen nem egy zsidó vallási szervezet berkein belülről jön, hanem mondjuk. Olyan viccesnek szánt íráska volt, megpróbáltam plasztikusan ábrázolni a Mazsihisz-székház előtti demonstrációt, amelyen rózsaszín háromszöget viselő humanista tüntetők áthúzott, szemétkosárba dobott Dávid-csillagokkal tüntetnek a mindent beborító, az országot romba döntő zsidó homofóbia ellen. Idéztem pár ilyenkor szokványosan megszólaló megszólalót, Kertész Ákossal elmondattam, hogy ezek a zsidók ilyenek, genetikailag homofóbok, megszólaltattam a demokratikus ellenzék pártjait, idéztem, ahogyan napjában ötször felszólítják Orbánt lemondásra, idéztem a Die Weltet, és persze szemléztem az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének tiltakozó nyilatkozatát is.  

Erre fel az utolsó szaros kis formázásnál, másodpercekkel az élesítés előtt úgy elszállt a poszt, hogy még csak a címe se maradt meg. Pedig vázlatként el volt mentve, nem ma kezdtem a blogolást, tudom, hogy milyen a blogmotor, de én ilyent még nem tapasztaltam. Be kell vallanom, hogy éreztem némi bizonytalanságot akkor, amikor leírtam egy messzi távoli kontinensen fekvő szövetségi állam nevét, ráadásul egy milyen kontextusban, de arra álmomban se gondoltam, hogy ezeknek már ennyire kifinomult, mondhatni prekognitív cenzúrázó mechanizmusaik vannak. Most itt ülök, és rettegek. Mit csináljak? Újraírni az egészet nem merem, illetve ha merném se tudnám, mert félek tőle, hogy mire nekidurálnám magam ezek már közvetlenül a fejemből is törölni tudják. Vajon ha egy alufóliából készült, piramisszerűre hajtogatott csákót tennék a fejemre az segítene?  

Lényegtelen apróság amiről írni szeretnék. Önmagában véve lényegtelen apróság, de valahogy az a megfigyelésem, hogy az életünk túlnyomó része ilyen lényegtelen apróságokból áll össze. Vicces módon a figyelmünket közben a még ennél is lényegtelenebb, de rohadtul fontosnak gondolt dolgok kötik le, így felmentve érezzük magunkat az alól, hogy az egyenként, önmagában véve lényegtelen, de összességében mégiscsak az életünket kitevő egyéb dolgokkal foglalkozzunk. 

A Hallgatói Hálózat nevű mozgalomnak lett valamiért egy számomra nem igazán érthető késztetése arra, hogy a napokban semmiféle komolyabb vihart nem kavart adóhivatalkörüli cicaharcba bekapcsolódjon. Magáról az ügyről nem nagyon tudok mit gondolni, az ismert csapdahelyzet miatt: se a kormányunkban nem bízok, se az ellenzékünkben, és mivel a média az előbbiektől szerintem érdemben nem független ezért a médiában sem. Innen pedig passz, bármi lehet és akár annak az ellenkezője is, szóval nézzük úgy, hogy van egy politikailag feltupírozható ügy, amit a szóban forgó mozgalom ismétlem, számomra teljesen érthetetlen módon elkezdett tupírozni.

Úgymond fórumot szerveztek az ELTE BTK egyik termébe. Úgymond fórumot.

A radikális jobboldal Kunczéra a belügyminisztersége idején rátolta ezt a "megélhetési bűnözés"-dolgot. Volt ugyanis Kunczénak egy kincstári nyilatkozata (mi a frászt mondhatott volna egyebet egy liberális belügyér, ugye):

„az esetek döntő többségében nem szervezett bűnözésről van szó, hanem az úgynevezett megélhetési bűnözésről, amikor többen az életkörülményeik alakulása miatt folyamodnak többek között ahhoz, hogy templomokba törnek be”

Ezt aztán a radikális jobboldal szamárvezetőnek használva gyorsan megkonstruált egy olyan Kuncze-képet - és persze ezt rögtön kiterjesztette az egész balliberális oldalra -, mely szerint "ezek" tolerálható szociális problémának tekintik a bűnözést, mentegetik az elkövetőket, és persze ez idővel oda eszkalálódott, hogy Kunczéék egyenesen örülnek annak, ha a jellemzően vidéki magyarságot rettegésben tartják, tönkreteszik a "megélhetési bűnözők", akikről ugye mindenki tudja, hogy "a" cigányok. Idővel az lett a radikális jobboldali narratíva, hogy Kunczéék ezt nem csak hogy elnézik, hanem egyenesen örülnek is neki. -Most örülsz, bazdmeg, kérdezték tőle minden egyes olyan esetben, amikor híre kelt annak, hogy "megélhetési bűnözők" ártottak valakinek, vagy bántottak valakit. Miért viselkedett így a radikális jobboldal, tette fel magának a kérdést Szanyi egyik éhbérese, majd rögtön meg is válaszolta:

Hogyan került a megélhetési bűnözés ártatlan, leíró fogalma az antiliberális „jobboldali” hisztéria gyújtópontjába? Úgy, ahogy a politikailag nem kifizetődő racionális szemlélet alternatívájává vált a politikailag kifizetődő irracionális megközelítés. A megélhetési bűnözés fogalma racionálisan megközelíthető, objektív, számokkal jellemezhető tényezőkre utal, míg a cigány- (vagy magyar-, vagy zsidó- stb.) bűnözés fogalma racionálisan megközelíthetetlen, faji okokra.

És akkor teltek-múltak az évek, mára lett, ami lett, például lett egy jobb sorsra érdemes hetilapból egy Gyurcsány mögé beálló ocsmányság, amelyik ilyen szerkesztőségi írást enged meg magának, a "demokratikus oldal" gondolom legnagyobb dicsőségére:

Esemény utáni kérdés Tarlós Istvánhoz

Ma hajnalban hat 14 és 17 év közötti gyerek a Lánchídnál odament egy hajléktalanhoz, ütötték, rúgták egy darabig, aztán elszedték a kis motyóját, s belehajították a Dunába, majd mintha mi sem történt volna, verték tovább a védekezésre alig is képes szerencsétlent.

Ja, a kérdés Budapest főpolgármesteréhez, majdnem elfelejtettük:

Most örülsz, bazmeg?

Vajon erre mit mondana Révész "nácilátó" Sándor? Már ugye ha nem féltené a tízdeka párizsiját. Mondaná-e, hogy az antiliberális hiszterolib azért csinálja pontosan ugyanazt Tarlóssal, amiért a radikális jobboldalt Kuncze esetében oly nagy erkölcsi elánnal megrótta, azaz mezei politikai számításból? Mondaná-e, hogy ez is fillére pontosan ugyanaz, hogy itt sincs másról szó, mint arról, hogy a politikailag nem kifizetődő racionális szemlélet alternatívájává vált a politikailag kifizetődő irracionális megközelítés? Vagy ez már nem is probléma akkor, ha ezt mi, a "demokratikus oldal" csináljuk? Nekünk szabad?

Mert akkor örülök, bazdmeg.

Egy eléggé érdekes tanulmányból idézném a vastaggal szedett úgymond megállapítást:

Az apolitikus politizálás a politika és a civil társadalom fogalmának teljes félreértéséről tanúskodik, épp ezért eleve kudarcra van ítélve. Amíg ez marad az uralkodó felfogás, addig aligha beszélhetünk új nemzedékről a politikában, a fiatalok többsége pedig a politika színteréről való kivonulást fogja választani, a politikai részvétel helyett.

Az idézet a Political Capital irományából van, Aktív fiatalság, vagy apatikus fiatalság? a címe, állításuk szerint a műfaja tanulmány, de nekem sokkal inkább tűnik egy "Kedves Jézuska!"-levélnek, vagy még inkább egy, az MSZMP-KB számára készített vázlatnak, amelyre alapozva aztán meg lehetne tervezni azt, hogy hogyan és miként lehetne a fiatalokat még jobban bevonni a szocializmus építésébe, eszmeileg is. A fiatalokat, akik nem mutatnak elég erős lelkesedést az osztályharcz iránt, és miattuk meggyengülhet a Párt hatalma egyes korosztályokban. Tűrhetetlen. Még fogja magát az ellenség keze és beteszi a lábát a fiataljaink közé, aztán nézhetjük magunkat, ahogyan viszik el a leányzóinkat, mert Pistának majd jó lesz. Nem adjuk, az a lány nekünk is kell!

A Krisztiánnak jó lesz.

Azt írja Misetics Bálint az eléggé nyilvánvalóan nyalni valónak Gyurcsányék seggét kiválasztó Magyar Narancsban, hogy:

A demokrácia nem csupán intézményrendszer, hanem folyamat, amelynek során a döntéshozóknak nyilvános vitában kell megvédeniük az álláspontjukat. Az intézkedéseiket olyan morális és szakmai érvekkel kell tudniuk alátámasztani, amelyek kiállják a nyilvánosság próbáját. És noha a Fidesz – a közmédia feletti közvetlen kontrollal és a Fidesz-közeli médiabirodalom megerősítésével – minden korábbinál szűkebb körbe szorította vissza a demokratikus párbeszéd lehetőségét, a demokrácia látszatára adnak még, és ezért nagy ritkán kellemetlen kérdésekre is válaszolniuk kell.

Namost. Nekem ehhez az egészhez lenne egy egészen aprócska történetecském. Tarlós abban a bizonyos Misetics által említett médiabirodalomban bő negyedórán keresztül beszélt Budapest problémáiról, többek között a hajléktalanokról, az utcán élés tervezett jogszabályi tiltásáról és mondott pár megfontolandót azokról is, akik ez ellen eléggé látványosan ágálnak. Ismétlem, hosszan, érvelve és tényeket, adatokat is használva fejtegette kifelé a saját álláspontját. Ha megnézi az ember a videót, és nincs a szemén balliberális szürkehályog, akkor pontosan azt látja, amit Misetics is elvárna egy döntéshozótól: morális és szakmai érvekkel támasztja alá az intézkedéseit, és akkor nézzük, hogy ezek mennyire állják ki a nyilvánosság próbáját.

"A protestánsoknak pedig seggem bűzös terhét küldöm"
Pázmány Péter

Nehéz legalább némi bosszankodás nélkül követni azt, amint napjaink egyik-másik értelmiségi elitnek kinéző példánya belehülyül a leginkább általuk generált hitvitákba. Pedig sok értelme nincs ennek a bosszankodásnak, hiszen mi történik, semmi más, mint ülepednek picit a dolgok, ideje van már ennek, elég régóta kavarog, lassan tényleg helyére kerülhetne néhány ez meg az. 

Például TGM. Végső soron ha túllépünk azon az önhülyítésen, hogy az illető filozófus lenne, valami mérvadó közgondolkodó, és végre annak látnánk, ami, azaz posztmodern-kori igricnek, afféle énekmondónak, akkor már nem is nagyon kéne sem foglalkozni vele, sem bosszankodni rajta, hiszen igricként már pontosan azt teszi, ami a dolga: egy ilyen vándordalnokkal szemben tényleg nem az az elvárás, hogy a történelem igazságaihoz legyen hű, hanem az, hogy az emberek igazságához, emberek alatt itt azokat értem, akiknek az igric a történeteit eldalolja. TGM abban a lapban igrickedik, amelyik tulajdonosa nyilvánvalóvá tette, hogy aki nem pontosan azt mondja, amit ő hallani szeretne attól megvonja a fizetségét, azaz a tíz deka párizsit. TGM tehát megtalálta a közönségét és teljességgel érthető, ha idővel az érvei minősége is ehhez fog igazodni. 

Farkasházy Tivadar is ugyanezt az utat járja, ő humoristából képezi át magát bazári majommá. Ő most kivételesen nem Horthyt meg a nácikokat ekézi, hanem Vajnát, de az érvek minősége ugyanaz. Akit a Hit ellenségének ismertünk meg az az ördög, és az ördögöt árnyaltan megközelíteni nem lehet, tehát bevetjük a totalitárius rendszerek kedvelt módszerét: a Hit ellenségét egészen egyszerűen kiírjuk a történelemből, utólag és visszamenőleg is a lehető legteljesebb mértékben ördöggé tesszük, aki mindig is ördög volt, ráadásul egy elbaszott ördög, akinek még a gonoszságai is csak mintegy véletlenül jöttek össze, mert ő maga egy teljesen és totálisan pancser, tehetségtelen senki volt, lám, ez a Vajna-gyerek még filmet se tud csinálni, mondja a saját teljesítményére vélhetőleg nagyon büszke bazári majom.

Ám legyen.

De nézzünk már meg egy érvét ennek az eldugulni képtelen bazári majomnak picit közelebbről is:

"Nem akarom sajnáltatni magam, egyszerűen úgy érzem, ha egy ilyen perben engem elítélnek, azzal a humor műfaját is megölik. Ha polgárjogot nyer, hogy két mondatért kétmillió forintot kell fizetni, nem tudok többé megszólalni"

Megölik a humor műfaját, ha őt a hitvitájában elkövetett szarküldéséért elmeszelik. Gyönyörű. Ismételjük el: meg fog dögleni a humor műfaja. Kaput, vége, eltemetjük és kijárunk a sírjához zokogni, bár minek, hiszen a humor elparentálása után úgyis csak egyfeszt ríni és szomorkodni fogunk, ugye. Jó. Most akkor rögtön leírom, mert nem szeretném utólag magyarázni: ha igaz az, amit az újságokban olvastam és Farkasházy tényleg csak annyit mondott Vajnáról, amennyit, akkor nem lennék boldog, ha emiatt őt a magyar bíróság pervesztésre ítélné. És akkor most nézzük ezt a humor meghalása dolgot, amit az alábbiak miatt furcsa pont Farkasházy szájából hallani.

Közismert tény, hogy Farkasházy Tivadar 1975-től a Magyar Rádió egyik - akár emblematikusnak is nevezhető - műsorának, a Rádiókabarénak a szerkesztője, majd közel tíz éven keresztül, 1993-ig a főszerkesztője volt. 

Közismert tény, hogy Magyarországon 1975 és 1989 között egy többé-kevésbé élhető, de mégiscsak diktatúra volt. A maga velejáróival, a jól ismert véleményszabadsággal és az azt biztosítani rendeltetett formális és informális intézményeivel együtt. 

Akkor most vessük össze a dolgokat. 

Farkasházy szerint ma a humor megdöglend, ha őt egy mégiscsak jogállami és mégiscsak igazságszolgáltatás elmeszeli, de ezek szerint a humor a pártállam idején, Aczél három téje idején, a szerkesztőségi széklábakba is beépített besúgók idején még csak náthás sem volt. Azt a humort félti Farkasházy a pusztulástól, amelyik túlélte Kádárt, túlélte a kádári rendszer jogállaminak igen nehezen nevezhető elnyomó rendszerét, amelynek során azért azt teljességgel biztosan kijelenteni nem lehet, hogy Farkasházy szerkesztő, majd főszerkesztő úr melyik térfélen is játszott, tehát kockáztassuk meg azt, hogy a humor még magát Farkasházyt is túlélte, és akkor most ettől az egy szem polgári pertől fog megdöglendeni. 

Így érvelnek ezek, de semmi baj, helyére kerülnek a dolgok, és ha azt nézzük, hogy valójában egy igric és egy bazári majom érvel így, akkor végső soron nincs is semmi probléma, a dolgok a helyükön, lehet megnyugodni.  

Az élet értelmén időnként elmerengeni jó dolog. Persze van úgy is, amikor nem jó dolog. Az élet értelmén elmerengeni olyan, mint kőlevest enni. Ha ezt a mondatomat nem nyúlja le Coelho, akkor semmi értelme az életnek. A kőlevesben az élet értelmén merengés a kő. A kőleves természetesen már pusztán a kőtől is roppant finom lesz, de ha teszünk még belé egy kis ezt meg azt talán nem rontjuk el. Mondjuk egy kis marhanyakat, lábszárt, pofát, ilyesmiket. No meg jóféle pirospaprikát bele. Ungarische paprika, magyarosch konyha, tschikosh, goulash. Az élet értelmén elmerengeni jó dolog, de ha ezt egy tányér szívünknek kedves marhapörkölt mellett tesszük az még annál is jobb dolog.

Nem is nagyon kell hozzá más, csak szívünknek kedves marhapörkölt, de mint minden ebben a régióban ez sem olyan egyszerű, mint elsőre gondolná az ember.